A túlzásokra gyakran hajlamos balkáni sajtó Bosznia-Hercegovina Mengeléjének nevezi azt az orvost, aki az észak-boszniai Brčko közelében két srebrenicai áldozat csontjait betonozta be az udvarában lévő...
A sorkatonai szolgálat helyreállításának igazán nincs semmi akadálya, mert az egyébként is militáns hangokat pengető Vučević leendő miniszterelnökként aligha utasítja vissza azt, amit védelmi miniszterként előkészített,...
Szerbia és Oroszország 2022 áprilisában alapította az innovációs központot, amely székhelyének a GTC által 2015-ben épített FortyOne irodaházat választotta. A magyar ingatlanfejlesztő cég akkori beszámolója szerint...
Az amerikai védelmi minisztérium Biztonsági Együttműködési Ügynökségének közleményében az szerepel, hogy Horvátország nyolc Black Hawk helikoptert kért. A BALK olvasói számára ez a közlés nem hat...
A reggeli sikertelen leszállási kísérlet után, Szijjártó gépe megérkezett Szarajevóba, ahol Elmedin Konaković boszniai külügyminiszterrel találkozott. A felek a két állam külügyminisztériumainak együttműködését előmozdító akciótervet írtak...
Egy hozzászóló szerint a szlovénok minimálbére megegyezik a horvát átlagkeresettel, miközben az élelmiszerek ára Szlovéniában alacsonyabb, mint Horvátországban, amihez némi iróniával hozzátette, hogy a horvátoknak viszont...
A magyar állampolgárság nem kizáró ok, a magyarországi lakóhely viszont igen. Akinek van magyarországi lakcíme, az nem kérvényezheti a Magyar Igazolványt, és tulajdonképpen nem is használhatja....
Miután a menekültek és a migránsok közül kevesen kapnak menedékstátuszt Szerbiában, így ez a rendelkezés nagyon kevés embert érint, viszont elhárítja a menekültútlevél kiadására vonatkozó jogi...
Tavaly november közepén a Bloomberg Adria röppentette fel a hírt, hogy a Lopareban kitermelt lítium végső állomása a Mercedes lesz, miután az ARCore stratégiai partnerséget kötott...
A szerb elnöknek olyan szüksége van a koszovói miniszterelnökre, mint egy falat kenyérre. A koszovói albán vezetés most egy újabb konfliktusforrás aktivizálásával tereli el a figyelmet...
A múlt héten nagy volt a felbolydulás a királypártiak háza táján, mert a Szerb Haladó Párt az utóbbi hetekben megkörnyékezte vagy megzsarolta a Szerb Királyság Megújulásáért...
A szerb miniszterelnök a Politico véleményrovatában azt írta, hogy tekintettel a következő szerb kormányra váró kiterjedt napirendre, az ellenzék jelentős szerepet játszhat a célok megvalósításában, ha...
Egyelőre megjósolni sem lehet, hogy mikorra sikerül helyreállítani a "Frankenstein hadművelet" által kontaminálódott szerbiai választási folyamat demokratikus jellegét, és felszámolni azokat a kétségeket, amelyek a parlamenti...
És akkor, hogy ne legyen unalmas a sajtótájékoztató, a horvát államfő nemes egyszerűséggel bejelentette, hogy az újonnan kinevezett gazdasági miniszter, Damir Habijan meleg. Zoki Bond véleménye...
A State Department közleménye hangsúlyozza, hogy a Javelin rakéták Koszovónak történő eladása az Egyesült Államok külpolitikai és nemzetbiztonsági célkitűzéseit támogatja, mert növeli Koszovó biztonságát és fejleszti...
Hol itt a hírérték, kedves BALK? A háttérben, kedves Olvasó! Az EU 2008-ban még 14, jelenleg már 30 különféle stratégiai fontosságú nyersanyagot tart számon, az ezekkel...
A boszniai hadsereg részéről olyan egység csatlakozott a hadgyakorlathoz, amely a nyár folyamán a légierő csapásmérő egységeinek közvetlen földi irányítására vonatkozó kiképzést kapott az amerikai féltől,...
A szerbiai belügyminiszter szívesen látná a gyerekeit és unkáit a szerbiai hadsereg egyenruhájában, ezért teljes mértékben egyetért a sorkatonai szolgálat visszaállításával
Aligha hihető, hogy a vučići narratívát hallva bárki is kételkedik abban, hogy Szerbia helyreállítja a sorkatonai szolgálatot: demokratikusan rinyálnak még egy kicsit, de úgy visszaállítják, hogy...