A szerb elnök az év elején roadshow-zott egyet, és a március eleji vranjei nagygyűlésen bejelentette, hogy megalakítja a Népi Mozgalom Szerbiáért nevű esernyőszervezetet, amelynek szlogenje az...
Újraosztották a szerepeket a Szerb Lista élén, miután a volt alelnök, Milan Radoičić vezette azt a támadást, amelynek során a szerb fegyveresek lelőttek egy koszovói rendőrt,...
Nemcsak Zoran Milanović horvát köztársasági elnök, a szájkarate ólomsúlyú bajnoka tud nagyokat mondani. Ez néhanapján még Davor Božinović belügyminiszterrel is előfordul, attól függetlenül, hogy általában higgadt,...
Aleksandar Vučić szerb elnök az ellenzék bírálatának szentelte legújabb televíziós szereplését, és nyíltan elindította a Szerb Haladó Párt kampányát a még ki sem írt parlamenti választásokon....
Közel három héttel a választások után nyilvánossá vált az új szlovák kormány miniszterjelöltjeinek névsora. Zuzana Čaputová köztársasági elnök csupán egyetlen tárca esetében emelt kifogást, de akár...
A hónap elején Cérnán, a falumban jártunk az asszonnyal. Legfőképpen megtekinteni, mit működtek a mesterek, meg lezárni a házat télire. Ami a legfontosabbnak tűnt, megcsinálták: lecsavaroztak...
Even before the early parliamentary elections have been officially announced, it can already be predicted that there will be no changes in Serbia following the upcoming...
A szerb elnök a várakozások ellenére nem tartott kétoldalú találkozót Vlagyimir Putyinnal, Pekingben csak összefutott vele. De ez is elegendő volt Aleksandar Vučić számára annak megállapításához,...
Bakir Izetbegovićot ismét megválasztották a bosnyák (nacionalista) Demokratikus Akció Párt (SDA) elnökévé, miután szinte egyhangú támogatást kapott a párt szarajevói választási kongresszusán. A kongresszus előkészítése során...
Mindenféle bevezető nélkül: achtung, achtung! Mate Rimac horvátországi cége szakképzett tűzoltót keres, minimum egy éves munkatapasztalattal, illetve kiváló angol nyelvű kommunikációs képességekkel. A Rimac Automobili hirdetésében...
Még hivatalosan ki sem írták az előrehozott parlamenti választásokat, már most borítékolhatjuk, hogy Szerbiában semmiféle változások nem lesznek az újabb megmérettetést követően. A szerb elnök csütörtökön...
A szerbiai választásokat december 17-én tartják – erősítette meg a Prva televízióban a szerb elnök, aki jelezte, hogy november 2-áig írják ki őket. Az interjú ezúttal...
A koszovói albánok és a palesztinok akár sorstársaknak is tekinthetnék egymást, az állami függetlenség kikiáltása után létrejövő koszovói kormányok azonban nem a palesztinokat, hanem inkább Izraelt...
A Hamász által Izrael ellen végrehajtott nagyszabású terrortámadás megosztotta a boszniai politikai szereplőket. Míg a horvát és szerb vezetők nyíltan kiálltak Izrael mellett és elítélték a...
Miloš Vučević szerb védelmi miniszter a Pink Televízióban megjegyezte, hogy egy esetleges bevonulással Szerbia a saját területét venné vissza. Vučević, aki névlegesen a Szerb Haladó Párt...
A horvátok csak ne aggódjanak, Magyarországon drágább az élelmiszer! – körülbelül ez volt az üzenete Davor Filipović horvát gazdasági és fenntartható fejlesztési miniszter egyik mondatának, aki...
Senkinek sem sikerült végül jelöltetni magát az elnöki tisztségre a harminc erre vállalkozó párttag közül a Demokratikus Akció Pártjának (Starnka Demokratske Akcije, SDA) október 14-én esedékes...
Bár a választások még elég messze vannak, ez a kormányt, illetve az illusztris kormánytagokat egyáltalán nem zavarja abban, hogy saját, ti. a kormány nagyszerűségét dicsőítsék. Így...
Aleksandar Vučić szerb elnök az Egy Övezet Egy Út októberi csúcstalálkozója alkalmával Kínában találkozni kíván Vlagyimir Putyin orosz elnökkel – értesült a belgrádi Demostat hírportál meg...