Szerbia
Feljelentés következhet a Szerbiának eladott BTR-ek ügyébenElindultunk 26 BTR-rel Szerbia felé, 108-nál már feljelentés következhet
Ruszin-Szendi Romulusz új számot írt a magyar BTR-ek szerbiai történetének végére: a korábban ismert 66 helyett már 108 eszközről beszélt. A honvédelmi miniszter az értékbecslés körülményei miatt feljelentést tesz, így a két éve még szerbiai „Orbán-ajándékként” ünnepelt üzletből magyarországi büntetőjogi kérdés lett. A történetnek ráadásul van egy másik, máig érdekes szála is: annak idején a magyar MiG-29-ek esetleges szerbiai beszerzése is felmerült
Ruszin-Szendi Romulusz feljelentést tesz a Szerbiának gyanúsan olcsón eladott páncélozott járművek ügyében. A honvédelmi miniszter ezt a Facebook-oldalán közzétett videóban közölte.
A BALK 2024 júniusában számolt be arról, hogy a szerbiai kormánymédia szerint Orbán Viktor 66 BTR-t küldött Szerbiába, és szóba került az, hogy a szerbek magyar MiG-29-eseket is vettek volna (olcsón), de azok rossz a tárolás miatt nem voltak eladható állapotban.
Ezt követően Hadházy Ákos még parlamenti képviselőként 2025 végén részben a BALK írására hivatkozva számolt be arról, hogy Magyarország nem a fent említett 26, hanem annál több, akár 66 darab BTR-t adott el Szerbiának, Hadházy szerint „ócskavas áron”, „kilogrammonként egy euróért”.
Kapcsolódó cikk
Gyanúját az keltette fel, hogy a szerb sajtóban a magyar kormány bejelentésével egy időben arról jelentek meg hírek, hogy a szerb hadsereg 66 darab kiváló állapotú harcjárművet kapott ajándékba Magyarországtól.
A képviselő ezért közérdekű adatigénylést indított. A minisztérium először azzal tagadta meg a választ, hogy nem tud az ügyről, mert nem ő adta át a gépeket, hanem valamelyik cége, a bíróság azonban nem fogadta el ezt az érvelést, és válaszadásra kötelezte a HM-et.
A minisztérium által végül kiadott adatokból kiderült, hogy Magyarország valóban 66 darab „honvédelmi célra felesleges”, változó műszaki állapotú, de többségében felszerelt BTR-80 és BTR 80/A típusú harcjárművet adott át Szerbiának, összesen 935 ezer euróért.
A miniszter szerint ennél több is volt
Ruszin-Szendi Romulusz most azt közölte a Facebookon, hogy nem is 66, hanem valójában 108 eszközről van szó, a miniszter pedig a BTR-ek estében végzett értékbecslés miatt kíván feljelentést tenni, kiderült ugyanis, hogy az értékbecslő (cég) korábban ingatlan értékbecsléssel foglalkozott, és nem bizonyított, hogy volt neki haditechnikai szakembere, de ez nem zárható ki teljesen.
Találós kérdés kezdőknek: mennyit ér 108 BTR? (Forrás: Facebook)
„Nem bizonyított, hogy volt neki haditechnikai szakembere, de elképzelhető egyébként, hogy volt, de mindenképpen érdekes, hogy egy ingatlanbecsléssel foglalkozó szervezet akarta megmondani, hogy mennyit is érnek ezek a BTR-ek”.
A miniszter szerint a honvédelmi minisztérium az értékbecslés feletti áron adta el a járműveket először a saját cégének, majd ez a saját cég után drágábban adta el a szerbeknek a szóban forgó járműveket több mint félmilliárd forintért.
A honvédelmi miniszter ezzel kapcsolatban azt kérdezte, hogy a 108 darab BTR valóban „csak” félmilliárd forintot ért. Szerinte a nyomozóhatóságoknak kell kideríteniük, hogy ebben az esetben történt-e visszaélés vagy sem.
A szerbek a Koszovóhoz közeli határnál állomásoztatják őket
A 2024-ben írt cikkünk szerint ezeket a 30 mm-es automata ágyúkkal felszerelt járműveket a szerbek felújítják, és a Koszovóhoz közeli niši páncélos felderítő zászlóaljba vezénylik.
A magyar és a szerbiai hírek több ponton is eltérnek egymástól: magyar részről eladásról beszélnek, a szerbiai kormányközeli média viszont arról ír, hogy ez a magyar miniszterelnök ajándéka a szerb államfőnek.

A Kurir szerint ötven erőteljes harcjármű érkezett, és ez Orbán ajándéka Vučić elnöknek (Screenshot, Kurir)
Egyes szerb lapok címeikben azt hirdetik, hogy megérkeztek Orbán fegyverei, és ezzel erősítést kap a szerb hadsereg, vagyis hogy a szerb hadsereg még erősebb lett a BTR-ek érkezésével. Most még annyit tennénk ehhez hozzá, hogy Magyarország akkor ezzel közvetve hozzájárult a szerb-koszovói feszültség fenntartásához.
És ez nem szólam, a belgrádi Kurir ugyanis úgy értesült, hogy „Orbán ajándékának” köszönhetően átszervezik a dél-szerbiai erőket, miután elvégzik 30 jármű nagyjavítását.
A Magyarországról érkezett járművek ezt követően a niši főhadiszállású páncélos-felderítő zászlóaljhoz csatlakozhattak, vagyis ezáltal erősítést kaptak a szintén orosz gyártmányú BRDM-2MS harci-felderítő páncélozott járművek, amelyek a térségben teljesítenek szolgálatot.
A Kurir úgy tudja, hogy a magyar BTR-ekbe korszerű felszereléscsomagot integrálhattak, amely még magasabb szintre emelhette a szerb katonai képességeket: tűzvezető rendszert építhettek be a járművekbe, valamint parancsnoki és információs rendszert telepíthettek a járművekbe, valamint növelhették a páncélvédelem szintjét.

A szerbiai szerb harcképesítési csoport (Borbeni efektivi) az orosz Telegramra tette ki a világhálóra annak idején a magyar BTR-ek Szerbiába történt érkezéséről készült fotót (Forrás: Telegram, Borbeni efektivi)
Ha minden a tervek szerint haladt, akkor a Koszovóhoz közeli niši páncélos-felderítő zászlóalj az 50+16 BTR-80A-val motorizált dandárrá nőhette ki magát.
A szerb lap ehhez hozzátette, hogy Magyarország a jövő hónapban további 16 járművet szállít le, így ezek összlétszáma 66 darabra (több mint 2 komplett zászlóaljra) emelkedik, és hogy a BTR-ek egy részét pótalkatrészként használják majd.
Az üzlet/ügylet értéke pontosan nem ismert. A hidegháborús korszak járművének számító BTR-80A ára általában 300 000 és 500 000 dollár között mozog, attól függően, hogy milyen állapotban van és milyen extra felszerelésekkel rendelkezik. Így alsó hangon is 20 millió dolláros értékű eladásról/ajándékozásról van szó, de hogy történt-e bármilyen kifizetés, azt akkor a régi cikkünk keletkezésekor nem lehetett tudni.
A magyar MiG-29-esek is Szerbiába készültek?
A Srbija Danas 2024 január végén azt írta, hogy Miloš Vučević volt miniszterelnök, aki akkor védelmi miniszter volt, budapesti látogatását követően bejelentette, hogy Szerbia gyalogsági harcjárműveket vásárol Magyarországtól, valószínűleg a BTR-80AM legmodernebb változatát, ami előzménye lehetett a leszállításoknak, viszont akkor nem ajándékozásról volt szó.
A beszámoló szerint emellett Vučević azt is kijelentette, hogy a szerb légierő és légvédelmi rendszer számára is kerül valami „konkrét és hasznos” beszerzésre.
A portál szerint, mivel a találkozón jelen volt a szerb légierő és légvédelem vezetése, valamint egy MiG-29-es pilóta is, feltételezhető, hogy a miniszter által említett „konkrét és hasznos” dolog a magyar MiG-29-esekkel és az azokhoz tartozó tartalék alkatrészekkel kapcsolatos, amelyeket Magyarország már nem használ, és amelyek rendkívül hasznosak lennének a szerb MiG-29-es flotta repülőképességének fenntartásában.

Egyes értesülések szerint a MiG-29-esek kérdése még nem került le teljesen a napirendről
A Srbija Danas szerint az a kérdés merül fel, hogy csak tartalék alkatrészekről van-e szó, vagy Szerbia dönthet úgy, hogy néhány jó állapotban lévő MiG-29-est is beszerez Magyarországtól, amelyek a legkevésbé voltak kitéve a külső hatások okozta károsodásoknak, amióta ezeket a vadászgépeket kivonták a hadrendből és nem megfelelő módon tárolták.
A szerb portál akkopr azt írta, hogy ez logikus kérdés, mivel Aleksandar Vučić szerb elnök egyik nyilatkozatában a szerb hadsereg fegyverbeszerzésével kapcsolatban kijelentette, hogy 14 MiG-jük van, de hamarosan lesz több is.
A beszámolóhoz csatolt videóelemzés ugyanakkor megállapította, hogy Szerbia számára „egyáltalán nem érné meg” a magyar MiG-29-esek megvásárlása, mert azok a szabad ég alatt álltak, amióta kivonták őket a forgalomból őket, és nemigen vannak használható állapotban, amivel kapcsolatban szintén felvetődhet a felelősség kérdése.