Oroszország
ÚJ SELYEMÚT: Vučić kínai látogatása alkalmával Putyinnal is találkozni szeretne
Aleksandar Vučić szerb elnök az Egy Övezet Egy Út októberi csúcstalálkozója alkalmával Kínában találkozni kíván Vlagyimir Putyin orosz elnökkel – értesült a belgrádi Demostat hírportál meg nem nevezett diplomáciai körökre hivatkozva. Az ENSZ-közgyűlés őszi ülésszakán Vučić újságíróknak már jelezte, hogy kínai útja során külön is találkozik Hszi Csin-ping kínai elnökkel, és szerb kérésre annak a találkozónak kiemelten fontos témája lesz Koszovó kérdése, amiről komoly tárgyalásokat kíván folytatni a vendéglátó ország vezetőjével.
Putyinnal külön találkozna
A Demostat azt írja, hogy a szerb elnökön kívül az orosz vezető is megerősítette részvételét a kínai csúcson, de a kérdés továbbra is fennáll, létrejön-e a kétoldalú találkozó Putyin és Vučić között.
Ha ez valóban megtörténne, akkor ez lenne a két elnök első személyes találkozója az ukrajnai háború kezdete óta.
Vučić és Putyin legutóbb 2021 novemberében találkozott Szocsiban, amikor a megbeszélésük fő témája az orosz gázszállítás volt.
A két elnök ezt követően tavaly májusban telefonon értekezett egymással. Vučić idén júniusban olasz újságíróknak azt mondta, hogy már több, mint egy éve nem beszélt az orosz elnökkel.
A Putyinnal történő találkozó kétségtelenül jó pontokat hozna Vučićnak a december közepén várható parlamenti választások előtti kampányban, de nem lenne jó üzenet a Nyugatnak, különösen miután még nem világos, hogy az orosz tényező milyen szerepet játszott a legutóbbi koszovói eseményekben.
A szerb elnök már augusztusban bejelentette kínai útját és találkozóját Hszi Csin-pinggel, és „nagy kérdésnek” nevezte, hogy mi fog történni, merthogy Putyin jelenléte is számít a „selyemutas” csúcson.
A szeptember 20-án a Kreml pozitívan igazolta vissza a kínai elnök meghívását, tehát az orosz elnök valóban elmegy a csúcsra.

A kép illusztráció (Forrás: Screenshot, Szputnyik)
Az orosz kártya
A Demostat megjegyezte, hogy nem ez lenne az első eset, hogy az választási kampányban Vučić kijátssza az orosz elnökkel kapcsolatos kártyát, vagyis nem először találkozna vele közvetlenül a választások előtt.
A portál szerint Putyin továbbra is a legnépszerűbb külföldi politikus Szerbiában, és tavaly is csak egy százalékponttal maradt el Vučićétól.
A Demostat azonban megjegyzi, hogy a Putyinnal történő találkozót a Nyugat nem nézné jó szemmel az ukrajnai háború kellős közepén, és közvetlenül a legutóbbi észak-koszovói incidenst követő spekulációk fényében, miszerint a banjskai akcióban akár orosz tényezők is érintettek lehettek.
A nyugati politikai elit egy része az utóbbi időben helytelenítette a Szerbiával kapcsolatos „stratégiai türelmet”, amit követően Vučić úgy nyilatkozott, hogy a nemzetközi közösség részéről a legnagyobb nyomásra számít annak érdekében, hogy Szerbia vezessen be szankciókat Oroszországgal szemben.
Kapcsolódó cikk
Magyarországgal is példálódzott a szerb elnök a Putyin elleni elfogatóparancs kapcsán
Az utóbbi napokban az amerikai külügyminiszter, Anthony Blinken a szerb elnökkel folytatott telefonbeszélgetés során olyan intézkedéseket helyezett kilátásba, amelyeket akkor hajtanak végre, ha Szerbia „nem a megfelelő módon viselkedik”.
Erre Vučić saját szavai szerint azt válaszolta, hogy az Egyesült Államok nagy ország, egy szuperhatalom, és azt tesz, amit jónak lát, de ezt ő abszolút ellenzi, és azt gondolja, hogy ez nagyon rossz lenne.
A nyilatkozatból nem derült ki, hogy mi az amit a szerb elnök ellenez, és amit nagyon rossznak lát, viszont elmondta hogy a szerbeknek több dologhoz kell tartaniuk magukat, ezek közül első helyen az igazságot említette.
