VUČIĆ FÉLREVEZETI A KÖZVÉLEMÉNYT: Bill Clinton nem akart szárazföldi erőket küldeni Szerbiába 1999-ben

A cikk meghallgatása

A szerb elnök szombati sajtótájékoztatója alkalmával azzal az információval hozakodott elő, hogy az amerikaiak és a britek Szerbia megtámadására akarták rávenni Magyarországot, és azt is közölte, hogy ezt az információt Orbán Viktor engedélyével adja tovább, vagyis hozza nyilvánosságra. Aleksandar Vučić beszámolója szerint az akkori amerikai elnöknek, Bill Clintonnak és a briteknek, vagyis Margaret Thatchernek az volt az ötlete, hogy Magyarország szárazföldön támadja meg Szerbiát, amivel elérhetik a Koszovóban állomásozó szerb erők egy részének átvezénylését a Vajdaságba, vagyis ahogy fogalmazott, “azok széthúzását”, ám a szerb elnök szerint Orbán ezt visszautasította.

Azt már korábban tisztáztuk, hogy abban az időben nem Margaret Thatcher, hanem Tony Blair volt a londoni kormány vezetője. A szombati “nemzeti szózat” során Vučić azt is mondta, hogy szeret szembenézni a tényekkel, a szárazföldi támadásra vonatkozó “szerb-magyar titokkal” kapcsolatban azonban a tények nem teljesen azok, mint amiket Vučić felhozott. Ezt már előző cikkünkben is megállapítottuk, és most csak megerősíteni tudjuk, de nézzük, hogy miért.

Clinton nem küldene szárazföldi csapatokat

Ebből a cikkből nem csak az fog kiderülni, hogy a szerb elnök nyilatkozataival félrevezeti a közvéleményt, hanem az is, hogy ugyanezt teszi akkor is, amikor Koszovóval kapcsolatban agyonhallgatja a múltat, pedig az egyik minisztere volt annak a szerb kormánynak, amely 1998-ban és 1999-ben Slobodan Milošević parancsait végrehajtva véres, már-már népirtás jellegű akciókat hajtott végre a koszovói albánok ellen.

Vučić tájékoztatási miniszterként már akkor is félrevezette az általa semmire sem becsült közvéleményt, tette ezt a cenzúra bevezetésével, aminek következtében súlyos pénzbírságokat rótt ki azokra a sajtó- és médiaházakra, amelyek megpróbáltak szembeszegülni a miloševići propagandával, amelynek ő volt a “vasökle”. Most pedig azzal vezeti félre az embereket, hogy féligazságokkal és kitalált történetekkel tereli el a figyelmet arról, ami a kilencvenes években történt, merthogy – szeretjük vagy nem szeretjük a nyugati erődemonstrációt – a NATO nem véletlenül bombázta sem a boszniai szerbeket, sem a Kis- Jugoszláviát.

Vučić – amikor Koszovóról beszél – arról mindig mélyen hallgat, hogy a miloševići politikai és hadigépezet, amelynek ő is az egyik fogaskereke volt 1998-ban és 1999-ben, mit követett el a koszovói albánok ellen. Még mielőtt belemennénk a további részletekbe, azonnal leszögezném, hogy azidőtájt Miloševićet és Vučićot nem tekintettem a szerb nép hiteles képviselőjének, és Vučićot ma sem tekintem a kilencvenes évek hiteles tolmácsolójának, inkább bűnrészesnek mindazzal kapcsolatban, ami a volt Jugoszlávia területén akkor történt.

A történelem ilyen nemű meghamisítása Szerbiában egyre nagyobb méreteket ölt, ami újabb biztonsági kockázatot jelent a térség számára, függetlenül attól, hogy folyamatos békeüzenetek hangzanak el Belgrádból, akárcsak a kilencvenes években, miközben az akkori rezsim figurái – akik abban a politikai légkörben szocializálódtak – ma is meghatározó szerepet töltenek be a szerb közéletben.

Gyorsreagálású képregény (Forrás: Internet)

Ennek tudatában érdemes rátérni Vučić “bombasztikus kijelentésére”, amit Orbán Viktornak tulajdonított, vagyis amit most tudott meg a magyar miniszterelnöktől.

Ha ez tényleg így van, akkor az eléggé dehonesztáló a szerb titkosszolgálat akkori garnitúrájára nézve, hogy a tájékoztatási miniszter erről nem tudott, ha pedig nem így van, akkor mindez a lassan már túl gyakran emlegetett közvélemény félrevezetésének számít, amit a szerb kormánypárti média az utóbbi időben a régi recept szerint művel, részben éppen az említett figuráknak köszönhetően.

Nos, a lényeg az, hogy a szerb elnök bombasztikus kijelentésének a fele sem igaz, mert hogy Bill Clinton amerikai elnök nem akart szárazföldi akciót Szerbia ellen, sem Magyarország irányából, sem másmilyen irányból, bár volt némi megingás, de az elképzelés nem érte el az elhatározás szintjét. Ezt maga Bill Clinton állítja, aki ebben a kérdésben talán a legmérvadóbb személynek számít, amit persze, a szerb jobboldallal/szélsőjobbal aligha lehet elhitetni. Clinton indoklása viszont igencsak racionálisnak tűnik, a volt amerikai elnök önéletrajzi könyvében elmagyarázza ugyanis, hogy miért utasította el a szárazföldi akciót.

– Néhányan azzal érveltek, hogy a pozícióink jobban védhetők lettek volna, ha szárazföldi csapatokat küldünk. Ezzel az érveléssel két probléma volt. Először is, mire a katonák a megfelelő támogatással elfoglalták volna a helyüket, addigra a szerbek óriási méretű károkat okoznak. Másodszor, a földi akció során a polgári áldozatok száma valószínűleg nagyobb lett volna, mint az eltévedt bombák áldozatainak száma. Nem találtam érveket arra, hogy olyan akciót kellene folytatnom, amely több amerikai életet követelt volna a győzelmi kilátások meggyőző növekedése nélkül

– írta Bill Clinton a visszaemlékezéseiben. A fenti idézet tolmácsolásához az angol eredetit használtam, az idézet magyarul itt található: Bill Clinton, Életem, második kötet, 394. oldal.

Clinton meginog

A szárazföldi csapatok kérdésére Clinton két bekezdéssel lejjebb visszatért, és megjegyezte, hogy amerikai részről rengeteg pénzt és katonát küldtek a szomszédos Albániába és Macedóniába a menekültek ellátására, miközben a NATO bombázta Belgrád központját, ami során találat érte a szerb belügyminisztériumot és a szerb állami televízió épületét, valamint Slobodan Milošević pártjának székházát és otthonát.

– Milošević április végéig sem adta meg magát, miközben a politikánk két irányból is ellenkezést váltott ki. Tony Blair és a(z amerikai) kongresszus néhány tagja úgy gondolta, hogy eljött az ideje a szárazföldi csapatok bevetésének, miközben a(z amerikai) képviselőház arra szavazott, hogy megtiltja a csapatok bevetését a kongresszus előzetes jóváhagyása nélkül

– olvasható a clintoni életrajzban, amely szerint az amerikai elnök még ekkor is abban reménykedett, hogy a légicsapások “működni fognak”, és szárazföldi erőket elegendő lesz csak akkor Szerbiába küldeni, amikor a békefenntartására kerül sor. Ebben a szellemben Clinton felhívta Borisz Jelcin orosz elnököt, hogy a konfliktust követően Oroszország is küldjön katonákat a békefenntartó erőkbe, mint például Bosznia esetében. Az oroszok hajlandónak mutatkozta arra, hogy ebben részt vegyenek, de csak a tűzszünet megkötését követően.

– Abban bíztam, hogy az orosz jelenlét segít megvédeni a szerb kisebbséget, és esetleg lehetőséget teremt Milošević számára, hogy megóvja az ábrázatát, miközben keresi a kiutat az idegen csapatokkal szembeni ellenséges magatartásából.

A NATO 1999 májusában úgy döntött, hogy a koszovói válság lezárulását követően 48 ezer békefenntartót küld a térségbe, de ne ugorjunk ekkorát!

– Közben csöndben annak a lehetőségéről kezdtünk tárgyalni, hogy előbb is katonákat küldünk oda, ha a légicsapások nem járnak eredménnyel, és ha a tél beállta előtt az emberek a hegyekben rekednek. Sandy Berger felvázolta a lehetőségeket, és szükség esetén én is kész voltam csapatokat küldeni, de még mindig hittem abban, hogy a légi háború sikerrel jár

– folytatta a visszaemlékezést a volt amerikai elnök, aki 1999. július másodikán megnyugvással vette tudomásul, hogy Slobodan Milošević megtört, és kapitulált.

– Júniusban a szerbeket ért büntető bombatámadások végre megtörték Milošević akaratát az ellenállásra, (július) másodikán. Viktor Csernomirgyin (volt orosz miniszterelnök) és Martti Ahtisaari finn elnök személyesen adta át Miloševićnek a NATO követeléseit

– írta életrajzi kötetében Bill Clinton volt amerikai elnök, aki szerint ezt követően már látszott, hogy a világ akkor (még) nem állt a harmadik világháború küszöbén, a fenti cikkből pedig remélhetőleg kiderült, hogy mi viszont hányadán is állunk azzal a kijelentéssel, hogy Amerika szárazföldi katonai akciót kért/követelt Magyarországtól. Nagy- Britannia esetében – mint láttuk – más lehetet a helyzet, de a parádét nem Tony Blair, hanem Bill Clinton vezényelte le. Magyarországon ugyan voltak olyan erők, amelyek szívesen vették volna egy ilyen támadás megindítását a Vajdaság, vagy legalábbis a Bácska visszacsatolására, de ez már más kérdés.

Ide tartozik viszont még, hogy megemlékezzek egy koszovói albán politikusról, aki – egy kis túlzással – többet töltött szerb börtönökben, mint szabadlábon. Fehmi Aganiról van szó, aki a Koszovó Demokratikus Liga alelnöke, és a koszovói albánok agytrösztje volt. A kilencvenes évek közepén ismertem meg, és a koszovói szerb vérengzés idején, amikor a Magyar Rádiónál dolgoztam, többször is nyilatkozott az ottani helyzetről. Aztán egy alkalommal nem vette fel a telefont. Nem sokkal később érkezett a hír, hogy a szerb erők megölték.