Egy brüsszeli szóvivő szerint az Európai Bizottság aggódik amiatt, hogy a szerbiai állampolgársági törvény módosítása kockázatot jelenthet az Európai Unióra. Belgrádban azt tervezik, hogy módosítják az...
Darko Mladić, a boszniai szerb hadsereg volt vezérkari főnökének, a háborús bűnös Ratko Mladićnak a fia a boszniai szerb állami médiaháznak, az RTRS-nek nyilatkozva kijelentette, hogy...
Manapság már csak az ilyen vén bútordarabok emlékeznek bizonyos dolgokra. Így például kevesen tudják, hogy a Balkánon létezik egy Belgrád-Norvégia-Macedónia politikai háromszög, amely az 1960-as évek...
A BALK több, mint egy hónappal ezelőtt azt írta, hogy a legnagyobb esélye az általunk Kisfarkasnak is nevezett Miloš Vučevićnek van arra, hogy váltsa Aleksandar Vučićot...
A szerbiai statisztikai hivatal szerint januárban a keresetek alacsonyabbak voltak Szerbiában, mint decemberben. A fizetések tekintetében az ország nem az első helyen áll a régióban, mint...
A szerb elnök szombati sajtótájékoztatója alkalmával azzal az információval hozakodott elő, hogy az amerikaiak és a britek Szerbia megtámadására akarták rávenni Magyarországot, és azt is közölte,...
Kórházba vitték a háborús bűnökért elítélt Ratko Mladić tábornokot. A boszniai szerbek hadseregének volt parancsnoka tüdőgyulladással és szívzörejekkel került kórházba Hágában – írják a balkáni portálok...
Háborús bűnök gyanújával hét egykori boszniai szerb rendőrt fogtak el a hatóságok Bosznia- Hercegovinában pénteken. A férfiakat azzal gyanúsítják, hogy az 1992-1995-ös boszniai háború idején civilek...
A vezető szerb ellenzéki pártok bejelentették, hogy részt vesznek a választásokon, bár nem tartják tiszteségesnek a választási feltételeket. Ehhez a tömörüléshez csatlakozott a Vajdasági Magyarok Demokratikus...
Az ENSZ Közgyűlésének pulpitusáról üzengetett egymásnak Zoran Milanović horvát elnök és Željko Komšić, Bosznia- Hercegovina államelnökségének horvát képviselője, aki minden bizonnyal bosnyák támogatással került erre a...
Szeptember 15-ét tették meg tavaly a nemzeti egység napjává Szerbiában, s az idén is tízezer számra lengtek a határokon túlnyúló testvériséget jelképező vörös-kék-fehér lobogók mindenhol, ahol...
A montenegrói parlament elfogadta a Srebrenicáról szóló határozattervezetet. A 81 tagú parlamentben 55-en szavaztak a tervezetre, 19 ellene, 7 képviselő pedig tartózkodott. A csütörtök esti...
Hágából egy nagy-britanniai börtönbe viszik át az egyik fő “boszniai mészárost”, Radovan Karadžićot. A népirtásban és emberiség elleni cselekményekben bűnösnek talált egykori boszniai szerb elnököt...
A német külügyminiszter elutasította a délszláv térség átszabására vonatkozó elképzeléseket, amivel különösen a második non-paperre reagált, amelynek szerzőjeként Németországot és Franciaországot tüntette fel a 21....
Hétfő óta Szlovéniában, Horvátországban, valamint Bosznia- Hercegovinában spekulációk folynak arról, hogy Janez Janša szlovén miniszterelnök valóban küldött-e nem hivatalos diplomáciai dokumentumot (“non-paper”) Brüsszelbe, amely a határok...
Magyarország miért épít katonai struktúrákat a NATO-paktumon kívül? – ezzel a címmel jelentetett meg újabb “botránycikket” a Balkán szlovén felosztásáról szóló írást követően a politicki.ba című...
A szlovén miniszterelnök egy “non-paper” jellegű emlékeztetőt adott át az Európai Tanács elnökének. Janez Janša ebben állítólag közölte Charles Michellel, hogy a július 1-én kezdődő szlovén...
Mielőtt bárki is rávágná a választ, olvasson egy kicsit tovább. Az INSTAT Albán Statisztikai Intézetének 2020. decemberében közzétett jelentése szerint az albániai állampolgárok 37% -a él...
Szalafista terjeszkedés a Balkánon. Észak- Macedóniában vezető hír, hogy a muszlim hívők egy csoportja Szkopjében létrehozta és nyilvántartásba vetette az úgynevezett Dār al-ḥadi szalafi iszlám közösséget....