A belgrádi Politika beszámolója szerint most már egészen biztos, hogy október 23-án indul az első személyvonat Szabadka és Szeged között. A megerősítés a legmagasabb szintről érkezett,...
A koszovói rendőrség közleménye szerint hajnalban fél három körül az Észak-Mitrovicától északra lévő Banjska (albánul Bajnskë) településnél fegyveres támadás érte a koszovói rendőröket. A lövöldözés következtében...
A szerb rendőrök összesen 300 illegális migránst kaptak el a Magyarországgal szomszédos szabadkai erdősávban az „illegális migráció visszaszorítását célzó akciójuk során”. Ezt a szerb belügyminisztérium közölte...
Görögországban a tűzoltók egész éjszaka küzdöttek azért, hogy megfékezzék az országban dúló 82 erdőtüzet, amelyek közül 64 vasárnap, a nyár eddigi legforróbb napján keletkezett. A lángokkal...
A szerbiai alkotmánybíróság betilthatja azokat a szervezeteket, amelyek a szélsőjobb belgrádi tobzódása mögött állnak. Milan Antonijević, ismert belgrádi jogász úgy nyilatkozott a Tanjug szerb állami hírügynökségnek,...
Veljko Belivuk és társai támogatást kaptak a belgrádi Partizan szurkolóitól azon a mérkőzésen, amelyen a szerb klub férfi kosárlabdázói csaptak össze az izraeli Maccabival a belgrádi...
Üdvözletem. Szeretünk filmeket mesélni? Szeretünk. Nos, az egyik jeles alkotás arról szól így dióhéjban, hogy egy sikeres, férje révén gazdag orosz nő úgy dönt, független televíziós...
Nem rég jelent meg a magyar sajtóban, hogy az ukrán haderő aktuális visszafoglaló igyekezetének egyik elsődleges célpontjává vált Herszon városában orosz katonák még szeptemberben megölték Jurij...
A szerb elnök szombati sajtótájékoztatója alkalmával azzal az információval hozakodott elő, hogy az amerikaiak és a britek Szerbia megtámadására akarták rávenni Magyarországot, és azt is közölte,...
Igazságtalanok lennénk, ha azt mondanánk, hogy a szerbiai sajtó & média nem foglalkozott Novák Katalin belgrádi látogatásával. Főleg a kormánypárti portálok voltak serények, az ellenzéki oldal...
Az Ukrajna elleni orosz invázió újabb alkalmat teremtett arra, hogy ismét egymásnak feszüljenek a délszláv térség forrófejű, vagy/és zsoldosnak állt polgárai. Ahogy 2014-2015-ben, most is több...
Már a nyár elején lehetett tudni, hogy mozgalmasan fog indulni az ősz, de a nyári tárgyalások helyett a két korábbi jóbarát, Matovič és Sulík bohózata folytatódott....
Kedves Feleim! Ha valaki véletlenül hiányolta volna hétfői megnyilvánulásomat: Cérnán búcsú volt, Nagyboldogasszony & stuff, így társadalmi életet voltam kénytelen élni. Mint minden alkalommal eddig, most...
Ha véletlenül gyakorló hívő lennék, most nyilván Szt. Ferenchez, az újságírók védőszentjéhez fohászkodnék, annak reményében, hogy megment a hülyeségektől, de esetemben még ez a kiskapu is...
Az Európai Parlament (EP) megszabta azokat a kritériumokat, amelyek alapján az Európai Tanács legutóbbi ülésén kihagyott Bosznia- Hercegovina, illetve az egymással acsarkodó Szerbia és Koszovó csatlakozhat...
Aki Magyarország felől utazik Szerbiába, és Horgosnál lépi át a határt, az egy MOL kúttal találkozik az autópálya mentén. Ott nem feltétlenül áll meg az utazó,...
Május 19-én New Yorkban találkozott Zoran Tegeltija, a bosznia-hercegovinai Miniszterek Tanácsának (Vijeća Ministara Bosne i Hercegovine) elnöke Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel, a sorrend lehet fordított...
Jól kivehető az ukrajnai háború árnyéka, a hadgyakorlatok forgatókönyvének készítésekor már nem használnak „politikai eufemizmusokat”. Nyilvánvaló, hogy az Észak- Macedóniában csütörtökön kezdődő NATO-hadgyakorlatnak mi a célja:...
Bár szívem szerint arról értekeznék, hogy a zágrábi Kraš csokoládégyár egy április 1-i tréfa nem várt közönségsikerére reagálva megvalósította a töpörtyűs csokoládé-projektet, és szombaton áruba is...