Ukrajna belgrádi nagykövete szerint Ukrajna és Szerbia politikai értelemben továbbra sincs közös állásponton az ukrajnai háborúval kapcsolatban, "miután a szerb fél többször is hangsúlyozta, hogy a...
Két nappal ezelőtt Alekszej Navalnij meghalt egy orosz börtönben – ha kiadnak, engem is ugyanúgy kicsinálnak, mint őt. A fehéroroszországi diktatórikus rezsim könyékig véres – az...
Világos, hogy a nyugati országok továbbra is a kettős beszédet és a kettős mércét alkalmazzák a Balkánon: ösztönzik ugyan a demokratikus úton történő haladást, miközben támogatják...
Az oroszok testületileg azt vallják, hogy Szerbiában sokkal egyszerűbb egy vállalkozás elindítása, mint az orosz kivándorlók másik fontos célpontjának számító Törökországban. Az is sokat számít, hogy...
A kérdés az, hogy a putyini szellemiséggel miként egyeztethető össze a radikális/haladó fejekben, hogy Mária Terézia szobrot kapjon Újvidéken, ahol az orosz elnöknek az alakját még...
A túlzásokra gyakran hajlamos balkáni sajtó Bosznia-Hercegovina Mengeléjének nevezi azt az orvost, aki az észak-boszniai Brčko közelében két srebrenicai áldozat csontjait betonozta be az udvarában lévő...
Magyarországon is gyorsan népszerű lett, nem kellett ahhoz otthon maradni, jött utánunk, vagy inkább ment előttünk. A kilencvenes évek menekültjei hozták magukkal az anyaországba is. Állítólag...
Miután a menekültek és a migránsok közül kevesen kapnak menedékstátuszt Szerbiában, így ez a rendelkezés nagyon kevés embert érint, viszont elhárítja a menekültútlevél kiadására vonatkozó jogi...
Minden harmadik nap megvernek egy nem szerbet a boszniai Szerb Köztársaságban. A tavalyi évben mintegy 120 esetben tettek feljelentést csak a boszniai szerb entitásban nemzetiségi hovatartozás...
A svéd Ericcson horvát leányvállalata, az Ericsson Nikola Tesla bejelentette, hogy egy 15 millió eurós keretszerződés aláírását követően a Telekom Kosovo és az Ericsson Nikola Tesla...
- Jó ember és jó apa volt. Olyan szeretet táplált a fia iránt, amilyet még soha nem láttam, és soha többé nem is fogok látni -...
A szerbiai orosz diaszpóra tagjai közül egyesek már azon gondolkodnak, hogy tovább kellene állni, mások viszont úgy vélik, hogy Szerbiában még mindig jobb a helyzet, mint...
A szerbiai rendőrség közleménye szerint őrizetbe vettek két szabadkai lakost, akik a gyanú szerint lányokat toboroztak, és a migránsokkal való szexuális kapcsolatra kényszerítették őket. A kerítők...
A Koszovóból érkező fegyverek, az erdei táborok, a taxisokkal való együttműködés csak része a szabadkai embercsempész-rendszernek, amely hónapok óta sikeresen működik. Az ellenzéki Nova szerbiai hírportál...
Merényletre készülő ISIS-terroristát fogtak el a boszniai hatóságok a szarajevói nemzetközi repülőtéren. A 2013 óta Szíriában harcoló Adnan Ćatić a hazájába való visszatérés után terrorcsoport szervezését...
A tekintélyes és sokak által olvasott New York Review of Books legfrissebb (nov. 2.) számában Timothy Garton Ash, a 33 évvel ezelőtti közép-európai forradalmak híres krónikása,...
Három migráns életét vesztette egy lövöldözés során, amely kora reggel történt az egykori „Bácska” mezőgazdasági birtok elhagyatott létesítményeiben Horgos közelében. Szerbiai médiabeszámolók szerint ezt a nagykikindai...
Siflis Zoltán rendező posztolta a minap a Facebookon, voltaképpen örömteli készséggel tette közzé, hogy az 56-os forradalom és szabadságharc emléknapja alkalmából a budapesti Magyarság Házában levetítik...
Janez Janša – a magyar miniszterelnök korábbi szövetségese – a szlovén határon történő ellenőrzés bevezetéséről és általában a migránsválságról szólva fegyverkezésre szólította fel a szlovénokat. Szerinte...