Szerbia hivatalosan és folyamatosan azt deklarálja, hogy Koszovó továbbra is Szerbia része, miközben azonban kénytelen beletörődni a realitásokba, hogy jóformán semmilyen befolyása nincs az a Szerbiából 2008-ban önhatalmúlag kivált országra, vagy nevezzük annak, aminek éppen akarjuk. Szerbiához tartozik viszont a preševói völgy, amelynek – enyhén szólva – a beilleszkedése körül még mindig gondok vannak, és ez legalább a következő ezer évre előre igaz, vagyis Szerbia befolyása ebben az esetben is eléggé korlátozott, bár bosszúból tehet ezt-azt.

Nincs területcsere

A nemrégiben megjelent non-paperek egyik sarkalatos pontja éppen az említett völgy az ott élő szerbiai albán kisebbség miatt, amelynek többsége szívesen csatlakozna Koszovóhoz, miközben a mostani pristinai vezetés mintha már lemondott volna róluk.

Szerb állítások szerint Kurtiékat egyetlen dolog érdekli, mégpedig kizárólag az, hogy Szerbia mikor ismeri el Koszovó függetlenségét, és ezt Kurti “sürgősen és rögtön” szeretné hallani.

A Preševo-völgyében élő albánok nemrégiben hiába kérték, hogy vonják be őket a Koszovó és Szerbia viszonyának rendezéséről kezdett tárgyalásokba, senki „meg sem ugatta, és körbe sem pisilte őket”, sem a tárgyalásokon közvetítő Európai Unió, sem a két érintett, vagyis Szerbia és Koszovó, ezért akár azt is lehet mondani, hogy ha valamilyen csoda folytán a következő száz évben bármilyen megállapodás születik Szerbia és Koszovó között, az a preševói völgyben élő albánok feje felett és beleegyezésük nélkül történik.

Az „elátkozott völgyben” az évezred elején fegyveres harc is dúlt a szerb rendőrök és a helyi, vagy nem csak helyi albánok között, de ez már a múlt: a hangsúly inkább azon van, hogy húsz év után sincs „valós párbeszéd” a szerb vezetés és a helyi albánok között. A szavak nagyon fontosak, azt írtuk, hogy valós, és nem azt, hogy őszinte, mert a párbeszéd ebben az esetben egyik részről sem lesz őszinte, legfeljebb csak valós.

A szerbek az erő pozíciójából kívánnak tárgyalni, és feltételeket szabni, az albánok viszont az „áldozat pozícióját” veszik fel, miközben Koszovó felé, vagy akármerre kacsintgatnak, ami nem Szerbia.

Integráció szerb módra

Aleksandar Vučić, szerb elnök a múlt szerdán rendkívüli sajtóértekezleten jelentette be, hogy Szerbiát az a nagy megtiszteltetés éri, hogy szeptember 13-án – ami idén hétfőre esik – Belgrádba látogat Angela Merkel német kancellár, szeptember 29-én pedig két napos szerbiai látogatásra érkezik Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke. Közben Vučić elrepül Recep Tayyip Erdoğan török elnökhöz, de a demográfiai csúcs okán felkeresi Budapestet is, mint ahogy ezt Milorad Dodik boszniai szerb vezető is elköveti.

A szerb elnök eldicsekedett azzal is, hogy „vagy online, vagy live változatban” lesz újabb Open Balkan találkozó is, és amerikai szenátorokkal is tárgyal, akiknek a nevét nem említette, viszont – mint a fentiekből kiderül – Vučić belecsap a balkáni lecsóba, amit arrafelé „gyuvecsnak” (đuveč) hívnak, kevésbé vegán változata pedig a mućkalica, de erről majd máskor.

Aleksandar Vučić a tervek szerint találkozik Miroslav Lajčák uniós megbízott közvetítővel is, aki Koszovó és Szerbia álláspontját igyekszik közelíteni, és néhány kanyar után valahogy ennek okán felmerült Preševo-völgyének kérdése is. A szerb elnök közölte, hogy aznap tárgyaltak az EBESZ-szel a Szerbia déli részén, tehát a Preševóban és Bujanovacban uralkodó helyzetről, illetve annak normalizálásáról.

– jelentette ki a szerb elnök, aki arról nem beszélt, hogy erről miért nem az ottani albán vezetőkkel tárgyaltak, illetve hogy miért kerülik a tárgyalásokat velük, amikor éppen arra járnak.

– jegyezte meg a szerb elnök, ami igencsak kategorikus volt. Mondhatnánk, hogy itt a vége, és punktum, csakhogy nincs itt a vége, és nincs punktum, mert létezik a másik oldal is.

Nincs punktum

A BALK preševói tudósítójának ezzel kapcsolatban nyilatkozott Ragmi Mustafi, a szerbi albánok nemzeti tanácsának elnöke, aki elégedetlenségét fejezte ki a preševo-völgyi albánok nehéz helyzetével kapcsolatban, szerinte ugyanis a szerb állam hivatalosan ugyan nem utasítja el a párbeszédet, de „álnok módon” igyekszik elkerülni.

– nyilatkozta a helyi albán politikus, aki egyúttal emlékeztetett arra, hogy a szerbiai statisztikai hivatal szerint Preševo, Bujanovac és Medveđa Szerbia legfejletlenebb, legelmaradottabb és legnépesebb települései közé tartozik, ahol több mint hetven százalékos a munkanélküliség.

– mondta az szerbiai albánok nemzeti tanácsának elnöke, aki szerint a szerbiai hatóságok nem tartják tiszteletben a kétnyelvűség és az egyenlőség elvét, és tiltják az albán nemzeti szimbólumok használatát.

Itt jegyzendő meg, hogy a két nép „szó szerint” elbeszél egymás mellett, az albánok nem tanulnak meg szerbül – és ez általános jelenség nem csak az idősek, hanem a fiatalok körében is – mert ők vannak többségben, a szerbek meg azért nem tanulnak meg albánul, mert „ők vannak otthon”.

Politikai bábjáték, avagy édes a bosszú

Ragmi Mustafi arra panaszkodott, hogy a szerbiai albánok esetében nem érvényesül a pozitív diszkrimináció, a szerbiai parlamentben nincs fenntartott hely számukra, ami a nemzetiségek esetében a térség több országában, így Koszovóban is gyakorlat. Nincsenek meghatározott kvóták az albánok számára a bíróságokon vagy a rendőrségen, a szerbiai albánok ezért nem integrálódhatnak a szerbiai intézményrendszerbe, és ezáltal a társadalomba, ha netalán akarnának is. A nyilatkozatok szintjén persze, hogy akarnak.

Ugyanakkor megjegyzendő, hogy a szerbek és az albánok bizonyos értelemben „politikai bábjátékot” játszanak egymással.

A szerbiai albánok 2011-ben bojkottálták a népszámlálást, hogy kifejezték elégedetlenségüket „a népszámlálás módszertanával”, amibe most ne menjünk bele, mert az máshova vezetne. A lényeg az, hogy a 2002-es népszámlálás szerint mintegy százezer albán él Preševo-völgyében, a bojkott miatt azonban a 2011-es népszámlálás során csak ötezret sikerült összeírni, és miután a lakosság 95 százaléka jogilag, vagy inkább népszámlálási értelemben láthatatlanná vált, jelentősen csökkentették a szerbiai Albán Nemzeti Tanács, vagyis a Szerbiában élő albánok fő képviseleti szervének a költségvetését.

Ez pedig azt eredményezte, hogy sokkal kevesebb pénz jut az oktatásra, a kultúrára, a tájékoztatásra, vagyis a nemzeti/kisebbségi lét fenntartására, ráadásul a bojkott, illetve az összeírt alacsony létszám miatt meg is szüntették az említett tanács jogát arra, hogy az előbb említett területeken releváns intézményeket hozzon létre.

Nem nehéz leírni, hogy édes a bosszú, csakhogy tovább mérgezi a légkört egy olyan térségben, ahol az egymás iránti bizalom körülbelül a nullával egyenlő, ezért bárhova is rajzolják a non-paperek Preševo-völgyét, az – de facto – sem ide, sem oda nem tartozik.