A szerb elnök vasárnap esti sajtótájékoztatója alkalmával úgy fogalmazott, hogy a koszovói szerbek fellázadtak Kurti terrorja ellen, majd megjegyezte, hogy a történtekért kizárólag Albin Kurti koszovói...
Dragan Vasiljević szerbiai rendőrigazgató-helyettes bejelentette, hogy szeptember 13-ától a csendőrség számos tagja járőrözik Szabadka környékén. Erre azt követően kerül sor, hogy az utóbbi egy évben jó...
A szerbiai rendőrök Újvidéken őrizetbe vettek egy húsz éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy volt barátnőjének a meggyilkolására készült. A férfi azzal fenyegette meg a nőt,...
A szerb rendőrség ugyan nagyszabású akciót hajtott végre kedden a Szabadka környéki erdőkben, a hajdújárási emberek, akik pénteken (augusztus 4-én) nyolc nap alatt már másodszor találkoztak...
A szerb rendőrök összesen 300 illegális migránst kaptak el a Magyarországgal szomszédos szabadkai erdősávban az „illegális migráció visszaszorítását célzó akciójuk során”. Ezt a szerb belügyminisztérium közölte...
A szerb rendőrök hajnali négy órakor Szabadka környékén megkezdték a magyar határ felé eső erdők átfésülését az illegális migránsok utáni kutatás során. Sajtójelentések szerint az akcióban...
A következő cikk rövid rezüméje, hogy egy pofonért három hónap börtön jár: másodfokon ugyanis ennyi letöltendőre ítélték Dragan Lukač volt boszniai szerb belügyminisztert. A boszniai Szerb...
Salamoni döntést hozott a letartóztatott/elrabolt koszovói albán rendőrökkel kapcsolatban az ügyükben eljáró kraljevói bíróság, megszüntette ugyanis a fogvatartásukat, és lehetővé tette számukra, hogy szabadlábról védekezzenek. Azért...
Szerbiában mintegy 70 embert, köztük két szervezett bűnözői csoport tagjait tartóztatták le a szerb belügyminisztérium és a polgári titkosszolgálat, a BIA tagjai egy regionális akció során....
December 15-e úgy kerül be a délszláv népek történetébe, mint egy olyan fordulópont, amikor mindenki „elkövette” azt, amit régóta, vagy éppen nem régóta, de erőteljes médiapropaganda...
Miközben a világ Portugália és Marokkó, majd Franciaország és Anglia csatáját nézte, Szerbia és Koszovó a maga csatájával volt elfoglalva, ami abból a két „párhuzamos valóságból”...
A Koszovóval foglalkozó szerb kormányhivatal vezetője csütörtökön este 11 órakor, vagyis nem sokkal éjfél előtt, sürgős sajtóértekezletet tartott Belgrádban, amelyen felengedett egy igencsak veszélyes lufit. Petar...
Egy nappal az uniós-nyugat-balkáni csúcsot követően az USA belgrádi nagykövete a szerb államfővel találkozott, de talán ami még ennél is fontosabb, megbeszélést folytatott a szerb belügyminiszterrel...
A szerb rendőrök hétfőn a preševói határátkelőnél 268 ezer eurót találtak, amelyet két férfi akart átcsempészni Észak- Macedóniába. A szerb belügyminisztérium közlése szerint az érintett személyek...
A szerbiai menekültügyi biztos a csütörtöki, horgosi lövöldözést követően azt ígérte, hogy ezentúl „nulla tolerancia” lesz azokkal a migránsokkal szemben, akik visszaéltek Szerbia vendégszeretetével, mert a...
Veljko Belivuk és társai támogatást kaptak a belgrádi Partizan szurkolóitól azon a mérkőzésen, amelyen a szerb klub férfi kosárlabdázói csaptak össze az izraeli Maccabival a belgrádi...
A koszovói albán vezetés és a belgrádi kormány közötti üzengetésnek van egy harmadik szereplője, amely/aki a koszovói szerb területeken graffitikkel közli az álláspontját. Az „ismeretlen erő”...
A múlt héten megszakadt a Veljko Belivuk-féle banda bírósági tárgyalásának újabb fordulója, nem sokkal később pedig újabb bűnözői bandát számolt fel a rendőrség Belgrádban, amely Belivukék...
Szabadkán és környékén hasonló helyzet alakult ki, mint 2019 és 2020 fordulóján Velika Kladušában vagy Bihácsban: bármelyik bokorból előugorhat egy migráns. A különbség az, hogy a...