Orbán Viktor Szarajevóból átrepült a szomszédos Banja Lukába, ahol a boszniai Szerb Köztársaság vezetőivel tárgyalt. A Milorad Dodikkal közösen adott sajtótájékoztatón megtudhattuk, hogy a felek szándéknyilatkozatot...
Úgy tetszik, hogy a horvát kormány/kormánypárt csütörtökön elvégezte a végső simításokat a jövő évi választásokkal kapcsolatos előkészületeken, bemutatva az új választókerületekről szóló törvényt. Ezzel teljesen felkészülten...
Az egyre inkább “uborkásodó” horvát médiatérben legkomolyabb hírnek az tűnik, hogy a Plenković-kormány megkísérli, ha nem is megfordítani, de legalább némiképpen lelassítani Horvátország lakosságának fogyatkozását. A...
Márkusz László Koszovó története című könyve nemrég jelent meg a könyvesboltokban. A korábbi pristinai nagykövet az elmúlt két évet a Külügyi és Külgazdasági Intézetben töltötte kutatással...
Albin Kurti koszovói kormányfő szerbül válaszolt az egyik vezető belgrádi televízió kérdésre, és úgy nyilatkozott, hogy a koszovói rendőrség különleges alakulatai védik a koszovói határrendőrség tagjait,...
A jelek szerint már Belgrádnak sem tetszik Milorad Dodik politikája, amely a bosznia-hercegovinai szövetségi intézmények, és az új boszniai főmegbízott Christian Schmidt elismerésére vonatkozik. Ennek első...