Olvasási idő: 3 perc
A Szerbiában élő albánoknak két anyaországuk van, az első számú Albánia mellett ott van Koszovó is. Preševo jelenleg Szerbiához tartozik, de a város, illetve a völgy lakosságának többsége, mintegy 80-90%-a albán. A helyi albán vezetők szoros kapcsolatokat ápolnak Koszovóval, és gyakran fordulnak meg a határ túloldalán lévő Ferizajban (Uroševac). A koszovói helyzet rendezésével kapcsolatban a Soros György által alapított Kríziscsoportnak is vannak elképzelései, beleértve ebbe a területcserét is, ami természetesen érinti a Preševo-völgyi albánokat is.
Nem akarnak Szerbiához tartozni
A Preševo-völgyi albánok vezetői közölték, hogy részt kívánnak venni a Koszovó és a Szerbia közötti tárgyalásokon, amelyek várhatóan a közeljövőben folytatódnak Brüsszelben – jelentette egy Koszovóval foglalkozó hírügynökség.
Mi a Koszovó és Szerbia közötti abnormális kapcsolatok túszai vagyunk
– nyilatkozta ezzel kapcsolatban egy másik portálnak Ardita Sinani, Preševo nemrég megválasztott polgármestere, aki szerint mindenképpen megoldást kell találni a Szerbia déli részén élő albánok helyzetére.
A tartós és fenntartható béke érdekében Preševo-völgyét be kell vonni a tárgyalásokba
– tette hozzá Sinani.
Ragmi Mustafa a Preševo völgyi Albánok Demokratikus Pártjának elnöke korábban azt mondta a BALK-nak, hogy az ottani albánok a “második anyaországhoz”, vagyis Koszovóhoz szeretnének tartozni, miután a második világháború után igazságtalanul szakították el őket az akkor tartományi státuszt kapó Koszovótól.
Mit mond a Kríziscsoport?
Érdemes megnézni, hogy mit mond ezzel kapcsolatban a Soros György által 1995-ben létrehozott és Nemzetközi Kríziscsoport (ICG) nevezett “külpolitikai kommandó”, amely mára már behálózta a világot.
A Kríziscsoport január közepén tett közzé egy hosszabb tanulmányt a Koszovó és a Szerbia közötti párbeszéd “újraindításáról”, azóta ezt a kifejezést átvette Albin Kurti koszovói miniszterelnök is.
A tanulmány – amelynek részletes ismertetése szétfeszítené ennek a rövid cikknek a kereteit – foglalkozik Preševo völgyével is, ahol az ezredfordulón fegyveres konfliktus is kialakult a szerbek és az albánok között.
Az ICG azonban Preševo völgyét mindig csak a Koszovó északi részén élő szerbek helyzetével kapcsolatban említi meg, ami azt jelzi, hogy az ott élő albánok tárgyalási igényének kifejezésére vonatkozó ötlet nem az amerikaiaktól származik.
A Kríziscsoport több ajánlatot is tesz a koszovói helyzet megoldására.
Az első alternatíva, hogy Amerika, az EU és a világ tokkal-vonóval kivásárolja Koszovót Szerbiából , ami azt jelenti, hogy Szerbia a sok milliárdos fejlesztési tervek mellett biztosítékot kapna a gyors EU-tagságra.
A tanulmány megjegyzi, hogy Aleksandar Vučić szerb elnök állítólag szívesen kötne egy ilyen ösztönzőket tartalmazó megállapodást, ha cserében nem lenne benne a hivatalos elismerés.
Vučić szerint a tényleges elismerés bizonyos formáit magában foglaló megállapodás (például a diplomáciai kapcsolatok felvétele) Szerbia számára sokkal elfogadhatóbb lenne, mint a “de jure” elismerés.
A további három alternatíva
A második kompromisszumos lehetőség az autonómia megadása lenne dél-tiroli mintára. A tanulmány megemlíti, hogy a Kríziscsoport a múltban fokozott autonómiát ajánlott a koszovói szerbek és a preševói albánok számára, ami még mindig működhet, ha Belgrád és Pristina elfogadja. 
Ettől kezdve világos, hogy Albin Kurti koszovói miniszterelnök a napokban miért tartotta szükségesnek kijelenteni, hogy Koszovó területén semmiféle egynemzetiségű (monolit) képződmény nem jön létre.
Tehát a koszovói kormány nem fogadja el az autonómiát, ezért lapozzunk is!
A harmadik lehetőség a határmódosítás, ami de facto területcserét jelent , erről 2018-ban majdnem létrejött a megállapodás. A tanulmány azzal érvel, hogy ez lehetne a legkevésbé népszerűtlen lehetőség Koszovó számára, mert további albánok által lakott területeket hozna.
A szerbek ugyanakkor megosztottak a kérdésben, mert a területcserével Szerbia elismerné Koszovót, amit szeretnének elkerülni, és ugyanakkor Koszovóban maradnának a szorványban élő szerbek, akik az északi egységes szerb terület leválásával még nehezebb helyzetbe kerülnének.
Ezt az opciót a koszovói kormány sem fogadja el, miközben a preševói albánok előnyben részesítenék a területcserét. Az ellenzők között van Németország is, amely a maga egyesülését annak idején már végrehajtotta.
A negyedik megoldás a nagy semmi, vagyis a “status quo” , ami a legvalószínűbb fejlemény annak reményében, hogy a jövőben majd jobb megállapodás lesz elérhető. Ez egyúttal arra utal, hogy mindkét érintett fél meghozni a kompromisszumos döntést, mert attól tart, hogy a fent említett három megoldás bármelyikével többet veszít, mint amennyit nyer.
Ennek az érzésnek erős politikai alapja van. Az összes engedmény, amelyet Koszovónak kellene megtennie, nem népszerű. Hasonlóképpen, a szerbek többsége ellenzi Koszovó feladását, bármit is kapjon érte cserébe.
