Washington felszólította a koszovói kormányt, hogy térjen vissza az EU által vezetett párbeszéd keretében folytatott konstruktív elköteleződéshez, mint megfelelő csatornához a Koszovó és Szerbia közötti kapcsolatok...
Az amerikaiak véleménye azért fontos, mert az Egyesült Államok a koszovói albánok legfőbb szponzorának számít, Washington támogatása nélkül ugyanis soha nem jött volna létre az a...
A szerb kormány Koszovóval foglalkozó hivatalának a vezetője hangoztatta, hogy a koszovói rendszámú autók szerbiai közlekedésének engedélyezése nem jelenti Koszovó függetlenségének elismerését
Az amerikai védelmi minisztérium közben megerősítette, hogy az amerikai hadsereg közel ötven tagja indult az oklahomai Tulsából Koszovóba, ahol a texasi felkészülést követően csatlakoznak a KFOR-hoz
Azt hinné valaki, hogy a szerbek tömegesen költöznek vissza Koszovóba, rohamosan növekszik ugyanis a szavazásra jogosult koszovói szerbek száma, akik csak Szerbiában járulhatnak az urnákhoz, miután...
Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára pristinai látogatása során kijelentette, hogy a NATO támogatja a Koszovó és Szerbia közötti párbeszédet, és felhívta a figyelmet arra, hogy a...
Két napja a Balkánon túrnézik az Európai Bizottság elnöke, járt már szinte minden csatlakozásra készülő és kevésbé készülő országban, és gyors egymásutánban tett különböző ígéreteket, vagy...
A koszovói miniszterelnök nem sokkal a mai brüsszeli tárgyalások előtt azt írta a Facebookon, hogy a Banjskában és a Zvečanban (albánul Zveçan) történt félkatonai és terrortámadást...
A szerbiai választásokat december 17-én tartják – erősítette meg a Prva televízióban a szerb elnök, aki jelezte, hogy november 2-áig írják ki őket. Az interjú ezúttal...
A koszovói albánok és a palesztinok akár sorstársaknak is tekinthetnék egymást, az állami függetlenség kikiáltása után létrejövő koszovói kormányok azonban nem a palesztinokat, hanem inkább Izraelt...
Orbán Viktor a címben szereplő kijelentést az Európai Tanács ülése előtt tette a Tanjug szerb hírügynökség jelentése szerint. A magyar miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy a Szerbiával...
A koszovói hatóságok behatoltak Milan Radoičić lakásába és villájába, miután a koszovói szerb politikus és „üzletember” tudatta a nagyérdeművel, hogy ő szervezte meg a Banjska közelében...
Xhelal Sveçla koszovói belügyminiszter egy videót tett közzé a Facebookon a banjskai szerb kolostorról, amelynek a lábánál lévő egyik épület udvarán gyülekeztek a szerb lázadók. A...
A koszovói helyzet súlyosbodása vérontáshoz vezetett, és ezt a függetlenségét önkényesen kikiáltó Koszovó miniszterelnökének, Albin Kurtinak a politikája idézte elő, amelynek célja egy konfliktus kirobbantása és...
A koszovói kormány két koszovói szerb csoportot tett indexre, vagyis nyilvánított terrorista szervezetnek, szerb részről ugyanakkor az úgynevezett Északi Brigád (Severna brigada) és a Polgári Védelem...
Ha ég a ház, akkor jönnek a tűzoltók, akik legfeljebb a lángokat képesek megfékezni, a keletkezett károk elhárítása azonban a ház lakóira marad. Körülbelül ezt a...
A szerb elnök hetekig készítette elő a péntek esti nagygyűlést, amellyel azt akarta bizonyítani, hogy neki van a legnagyobb követőtábora. A szerb kormánypárti sajtó szerint Aleksandar...
A dél-szerbiai albánok találkozót követelnek Miroslav Lajčákkal, aki az Európai Unió közvetítőjeként a napokban Koszovóban tárgyalt, most pedig Belgrádban találkozik a szerb vezetőkkel. Erről a Bujanovačke...
A ZSO a Szerb Községek Közösségének a rövidítése (Zajednice srpskih opština, ZSO), amelynek a létrehozásán most az amerikaiak dolgoznak. A két amerikai balkáni megbízott ugyan biztosította...