Ide kattintva meghallgathatod a cikket (kettő az egyben)

 
Koszovó és Szerbia abban is megállapodnak, hogy diverzifikálják energiaforrásaikat, növelik az utasok átvilágítását és az információk megosztását az Egyesült Államok által biztosított rendszerek használatával, megtiltják a nem megbízható szállítók által felkínált 5G berendezések használatát (amivel elsősorban a kínai szolgáltatókat célozzák meg), dekriminalizálják a homoszexualitást, a Hezbollahot pedig bűnszervezetnek minősítik. Mindez benne van a lassan már elfeledett washingtoni szerződésben, amelyet Aleksandar Vučić szerb elnök és Avdullah Hoti volt koszovói miniszterelnök írt alá az Ovális Irodában. A szerződésnek van egy pontja, amitől Szerbiának a napokban fájhat igazán a feje.

Keresik a kibúvókat

2020 szeptemberében, Donald Trump akkori amerikai elnök közvetítésével Szerbia és Koszovó gazdasági normalizációs megállapodást írt alá a Fehér Házban, miután Donald Trumpnak és balkáni főkomornyikjának, Richard Grenellnek az volt a heppje, hogy a gazdaságon keresztül szoktatják össze a szerbeket és az albánokat. Ami még tetszett is az éjjel-nappal gazdasági fellendülést vizionáló Vučićnak, belefért a világképébe.

A washingtoni szerződésbe, amely Trump „sikertelen újraválasztási manővereinek része volt”, olyan rendelkezéseket is belegyömöszöltek, amelyek népszerűek voltak a mára már bukott amerikai elnök környezetében, de semmi közük nem volt a két balkáni nép területi vitájához. A bevezetőben említetteken túl a szerződés egyik rendelkezése szerint Koszovó és Izrael elismeri egymást, Koszovó megnyitja nagykövetségét Jeruzsálemben, Szerbia pedig Tel Avivból Jeruzsálembe költözteti át a maga nagykövetségét. Trump eltűnt, de a szerb nagykövetség Jeruzsálembe történő költöztetése által támasztott kihívások továbbra is kísértik a szerb külpolitikát, több Belgrád esetében több, fájdalmas dilemmával együtt.

Ezért ezt a kérdést Belgrádban igyekeznek szépen elhallgatni, illetve szőnyeg alá söpörni.

2021 májusában azonban Izrael szerbiai nagykövete, Yahel Vilan jócskán felkavarta az állóvizet, amikor azt mondta, hogy Izrael elismerte ugyan Koszovót, aminek személy szerint ő sem örül, de megjegyezte, hogy mindebben az Egyesült Államok közvetített, a Szerbia és Koszovó által aláírt megállapodás alapján.

Aminek az volt az értelme, hogy Izrael amerikai nyomásra ismerte el Koszovó függetlenségét, és vette fel a diplomáciai kapcsolatokat a Belgrád által „kvázi államnak” tartott Koszovóval.

A szerb vezetés viszont mindezt úgy értelmezte, hogy Vilan nagykövet szerint Szerbia de facto elismerte Koszovót, amit Washingtonban szerződésbe is öntöttek. Nikola Selaković szerb külügyminiszter eléggé indulatosan utasította el az izraeli nagykövet nyilatkozatát, miközben lebegtette a washingtoni szerződés szerb és koszovói példányát, a két dokumentum ugyanis nem teljesen ugyanaz, több pontban is eltér egymástól, de a Koszovó és Szerbia közötti elismerésről nem esik szó benne, egyikben sem, ami valójában egy, de mégis kettő.

Ez egy nagyon érzékeny kérdés, hiszen a szerb belpolitika és külpolitika legfontosabb alapkövéről van szó. Selaković megjegyezte, hogy Szerbia (a nagyköveti nyilatkozat eredményeként) valószínűleg nem költözteti át nagykövetségét Jeruzsálembe, de azért ez nem ennyire egyszerű.

Viszont a hozzáállás érthető, a szerb külpolitika ugyanis keresi a kibúvókat, miközben a határidő szorít, hiszen a washingtoni szerződés július 1-ig adott határidőt a szerb nagykövetség áthelyezésére.

Diplomáciai nyuszika

A szerb külpolitika olyan helyzetbe került, mint a gyakran emlegetett nyuszika, aki akkor is bajban van, ha van sapkája, meg akkor is, hogy ha nincs.

Ha Szerbia áthelyezi a nagykövetségét Jeruzsálembe, akkor bonyolítja kapcsolatát az iszlám világgal. A szerbiai palesztin nagykövet felszólította a belgrádi vezetést, hogy ne költöztesse át Jeruzsálembe a szerb nagykövetséget. A washingtoni megállapodást aláíró Aleksandar Vučić szerb elnöknek személyesen kellett Törökországba utaznia 2020 szeptemberében, hogy visszaszerezze török kollégájának, Recep Tayyip Erdoğannak a bizalmát, Selaković külügyminiszternek pedig Teheránban kellett pitiznie, hogy Irán a történtek, mármint a washingtoni szerződés Izraelre vonatkozó pontja ellenére se ismerje el Koszovó függetlenségét.

Iránt a Hezbollah miatt is győzködni kellett, és talán ez még érzékenyebb kérdés Szerbia számára. A washingtoni megállapodás értelmében Belgrádnak terrorszervezetté kell nyilvánítania az Irán által támogatott Hezbollahot, ami aligha tetszik a teheráni vezetésnek, és ami ugyanakkor növeli az ENSZ libanoni missziójában részt vevő szerb békefenntartókkal kapcsolatos biztonsági kockázatot.

Az elmúlt években az Egyesült Arab Emírségek Szerbia fő partnere az arab világban, és a negyedik legnagyobb külföldi befektető Szerbiában. Az emírségek a washingtoni szerződés aláírása előtt rendezte kapcsolatait Izrael és megerősítették szövetségüket Iránnal és Törökországgal szemben. A szerződés aláírásával Szerbia akaratlanul is olyan helyzetbe hozta magát, hogy egyensúlyoznia kell a közle-keleti diplomáciai törésvonalak mentén. Mindezt nehezíti, ami az utóbbi hetekben, illetve az utóbbi napokban történt az izraeli-palesztin konfliktus terén, ami csak fokozza a szerb diplomácia „nyuszika szerepét” a Közel- Keleten.

A Ceaușescu-szindróma

A szerb külpolitika, leginkább pedig a szerb elnök, Ceaușescu-szindrómában szenved, évek óta elkeseredetten próbálja meg elérni, hogy partnerséget építsen ki az Egyesült Államokkal, ami lehetővé tenné Aleksandar Vučić hivatalos látogatását Washingtonba, vagy éppen az aktuális amerikai elnök látogatását Belgrádba. Joe Biden elnökké választását követően ez szinte elérhetetlen távolságba került.

Egy ilyen találkozóra egyetlen lehetőség van: a kapuk esetleg csak akkor nyílnak meg, és a fanfárok csak akkor szólalhatnak meg, ha Szerbia elismeri Koszovó függetlenségét, ami a szerb külpolitikai kontinuitás szempontjából elég nagy esztelenségnek tűnne, bár már előfordult a világtörténelemben, hogy az egyéni ambíciók miatt semmibe vették a politikai észszerűséget vagy észszerűtlenséget.

Ezzel magyarázható Szerbia beleegyezésbe abba, hogy Izrael elismerje Koszovót, és hogy nagykövetségét Jeruzsálembe költöztesse. Belgrád, illetve Vučić így akart közelebb férkőzni a Trump-adminisztrációhoz, amiben azonban kudarcot vallott, és most Belgrádnak a sokkal ellenségesebb Biden-adminisztrációval kell megküzdenie, beleértve ebbe a Koszovóval kapcsolatos vitát is, amit a jelenlegi amerikai kormányzat az év végéig dűlőre szeretne vinni.

Ez a fából vaskarika tipikus esete, Szerbia azonban ezen a téren is a „diplomáciai nyuszika” helyzetébe került.

A jó kapcsolatok megteremtésének egyik ára az, hogy be kell tartani a korábbi adminisztrációval kötött megállapodásokat, beleértve azokat a pontokat is, amelyekről Belgrád szívesen megfeledkezne, és itt elsősorban nem a homoszexualitás dekriminalizálására gondolunk.

Nem kötelező, de ajánlott

A washingtoni szerződés ugyan jogilag nem kötelező érvényű, de egy olyan dokumentumnak, amit az Ovális Irodában írnak alá, van politikai súlya. Ezért a rendelkezések be nem tartása azzal fenyeget, hogy újabb bonyodalmak keletkezhetnek miatta az Egyesült Államokkal fenntartott kapcsolatok terén.

De ezzel nem jutottunk a nyuszika szerep végére, hiszen Szerbia egy kalapos műhelyben találta magát a washingtoni szerződés aláírásával, ami a Ceaușescu-szindróma eredménye. Ebben a kérdésben ugyanis felmerül az izraeli lobbi szerepe is, és ez a másik magyarázat arra, hogy a szerb elnök miért írta alá a washingtoni szerződést.

A Fehér Házba való bejutás ugyanis az izraeli lobbicsoportokon keresztül vezet, az ő megnyerésük ebből a szempontból döntőnek bizonyulhat. 2020 márciusában Vučić elnök beszédet mondott az Izrael-barát befolyásos lobbiszervezet, az Amerikai Izrael Közügyek Bizottságának (AIPAC) éves konferenciáján. Vučić most kísértésbe eshet, hogy az izraeli lobbi védelmét használja fel a Biden-adminisztráció potenciális nyomásának enyhítésére. Ugyanakkor kérdés az is, hogy Vučić részéről elegendő gesztus-e a szerb nagykövetség Jeruzsálembe költöztetése, ha viszont nem teszi meg, akkor biztosan magára vonja az washingtoni izraeli lobbi haragját.

Az ügyet tovább bonyolíthatja, hogy Jaír Lapidnak, az új izraeli kormány erős emberének, a miniszterelnöki poszt várományosának a családja Szerbiából, azaz Újvidékről származik, ami Belgrádban további bizonytalanságot generálhat a július elsejei határidő előtt, ezért nehéz kitalálni, hogy Lapid újvidéki származása miként befolyásolja a szerb kormány döntését.

Az viszont ma már jól látható, hogy a washingtoni szerződést nem Koszovó, és nem Szerbia érdekében fogalmazták meg, hanem azért nyomták le Vučić és Hoti torkán, hogy Trumpot másodszor is felterjeszthessék a Nobel-békedíjra, amivel a várakozások szerint növelhette újraválasztási esélyeit.

Arról eddig nem beszéltünk, hogy ha a szerbek igazat mondanak, akkor az Európai Unióba igyekeznek, Brüsszel viszont kifejezetten kérte, hogy Szerbia ne helyezze át nagykövetségét Jeruzsálembe, ami egy újabb sapka vagy kalap, kinek mi tetszik.

Mindebből jól látszik, hogy a nagyok – és ez most inkább az Egyesült Államokra vonatkozik – miként használják a kicsik gondját-baját saját céljaik elérésére, főleg hogy ha azok a Ceaușescu-szindrómában szenvednek, ami vagy gyógyíthatatlan betegség, vagy csak a hatalom megtartásának eszköze, de mindenesetre kóros hajlam. Szerbia ezen a téren többet markolt, mint amennyit fogott. De július elsején sok minden kiderül.

Egyébként pedig mindenkit üdvözöl Pacepa tábornok.