Oroszország belgrádi nagykövete szerint Oroszország következetesen kiáll a koszovói kérdés nemzetközi jogi eszközökkel történő megoldása mellett. Alekszandr Bocan- Harcsenko szerint a jogi eszközöknek a Belgrád és...
Belgrádban megtartották az EuroPride 2022 felvonulását, igaz nem úgy, ahogy tervezték, de mégiscsak sétáltak az LMBT-közösség tagjai. Mindeközben Aleksandar Vučić szerb elnök úgy eltűnt a jobbfenéken,...
A szerb államfő és a magyar miniszterelnök találkozóját követően nem csak Orbán nyilatkozott a sajtónak, hanem Aleksandar Vučić is. Miután Orbán mondandóját már többé-kevésbé ismertettük, nem...
Aleksandar Vučić a szerb parlament ülésén kijelentette, hogy levélben kéri az orosz és a kínai elnöktől a koszovói ENSZ-tagság megvétózását. A szerb elnök erre azon a...
Az ellenzéki Nova hírportált továbbra is foglalkoztatják a Szent Száva Érdemrend körüli kérdések, miután a napokban Porfirije szerb pátriárka ezt az egyházi kitüntetést adományozta Orbán Viktor...
A szerb elnök úgy nyilatkozott Abu- Dzabiban, hogy Szerbia mindig számíthat az Egyesült Arab Emírségekre, vagyis ennek kapcsán azt a közhelyet igyekszik eladni a politikai álló-...
Eddig sem Ukrajna, sem Oroszország nem kérte Szerbiától az ukrán titkosszolgálat (SBU) egyik magasrangú tisztjének kiadatását, akit június 7-én Szerbiában tartóztattak le, miközben Észak- Macedóniába igyekezett...
Orbán Viktor hétfőn a Karmelita kolostorban fogadta Porfirije szerb ortodox pátriárkát, aki a látogatás során átadta a magyar miniszterelnöknek a Szent Száva Érdemrend arany fokozatát. A...
Segítséget kap Miroslav Lajčák az Európai Unió különleges képviselője, aki Szerbia és Koszovó között közvetít. Emmanuel Macron francia elnök és Olaf Scholz német kancellár vasárnap közös...
A BALK egy héttel ezelőtt arról írt, hogy az orosz média igyekszik elhinteni a „háború magvait” a Balkánon, mert „Oroszországnak úgy hiányzik egy Ukrajna melletti újabb...
Össz-szerb nemzeti igazolvány bevezetését javasolja a bosznia-hercegovinai elnökség szerb tagja. Az elképzelés szerint a dokumentumot egyelőre csak Bosznia- Hercegovinában és Szerbiában vezetnék be, de a „magyar...
A szerb elnök a Szerbia és Koszovó között létrejött szóbeli megállapodással kapcsolatban azt mondta, hogy sikerült kiharcolni a szerb államiságot Koszovóban. A szerb ellenzék szerint ugyanakkor...
A szerbiai sajtó az utóbbi időben ismét sokat foglalkozott a Belivuk-féle bűnszövetkezettel, amelyet 2021 február elején göngyölített fel a szerbiai rendőrség. A bírósági eljárás azonban bizonyítékok...
Látszólag mindenki boldog, miután létrejött a megállapodás a szerbiai igazolványokról, így a koszovói szerbek továbbra is használhatják azokat külön procedúra nélkül a határ átlépéséhez, és Szerbia...
Az elmúlt éjszaka többnapos tárgyalássorozat ért véget a kívülről egyre inkább robbanékonynak tűnő koszovói helyzetet illetően. Túl sok részlet nem szivárgott ki azzal kapcsolatban, hogy valójában...
A szokatlan szerb-orosz belügyminiszteri-külügyminiszteri párosítással tartott találkozóval kapcsolatban jóformán semmi sem derült ki, ami tág teret hagy a találgatásoknak. A hivatalos Belgrád egy semmitmondó közleménnyel intézte...
Egyelőre csak az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szólalt meg Albin Kurti és Aleksandar Vučić hosszúra nyúlt brüsszeli szeánszát követően, amely uniós közvetítéssel zajlott. Így...
A migránsok európai inváziója, a világjárvány és az ukrajnai háború a szélsőjobbnak kedvez, amely a Facebookról és a Twitterről történt kitiltását követően a Telegramon vetette meg...
Koszovó kész szembeszállni egy esetleges szerbiai támadással, ha a kisebbségi szerbekkel fennálló viszály fokozódása újabb fegyveres konfliktushoz vezet. Ezt Albin Kurti koszovói miniszterelnök szerdán nyilatkozta a...