Bakir Izetbegović, a legnagyobb bosnyák politikai szervezetnek számító Demokratikus Akció Pártjának (Stranka Demokratske Akcije, SDA) elnöke nem elégszik meg a török támogatással, az Al Arabiya nemzetközi...
Az anarchista módszerek Pristinát követően Belgrádban is felütötték a fejüket, ezért újabb választásokat kell kiírni Szerbiában. A belgrádi Blic napilap úgy értesült, hogy az előrehozott választásokat...
A szerbiai ellenzék obstruálta a parlamenti munkát Miután a „Szerbia az erőszak ellen” elnevezésű tiltakozások nem jártak sikerrel, és teljesen hiábavalónak bizonyult a közel húsz hétvégi...
A boszniai szerbek útlezárásokat eredményező tömegdemonstrációkkal üzenték meg a nemzetközi közösségnek, hogy nem adják az entitási vagyont, és nem ismerik el legitimnek Christian Schmidt főképviselőt. A...
Koszovó és Szerbia vezetője két héten belül folytatja a tárgyalásokat Josep Borrell, az uniós diplomácia vezetője bejelentette, hogy szeptember 14-én találkozik Albin Kurti koszovói miniszterelnökkel és...
A jelek szerint Franciaország vízumpolitikával büntetne, miközben az Európai Tanács elnöke csatlakozási álomport adott be a balkániaknak. Szerbiában lassan kezdenek szembesülni azzal, hogy Emmanuel Macron a...
A Bledi Stratégiai Fórum panelbeszélgetésén a magyar külügyminiszter úgy vélte, hogy jelenleg az Európai Uniónak nagyobb szüksége van a Nyugat-Balkánra, mint fordítva, ezért sem tűr halasztást...
A szerb elnök személyesen intézkedett a szerbiai belügyminisztériumnál és a polgári titkosszolgálatnál, hogy engedjék be az országba Jovana Marovićot, a montenegrói kormány korábbi miniszterelnök-helyettesét és európai...
A szerb köztársasági elnök bejelentette, hogy Szerbia kérelmet nyújt be az ENSZ Biztonsági Tanácsának összehívására, pontos dátumot azonban ezzel kapcsolatban nem említett. Aleksandar Vučić július elején...
Szerbia nem csatlakozott az Oroszország elleni szankciókhoz, viszont támogatja Ukrajna területi integritását, aminek nyilván szerb részről Koszovót érintőleg van jelentősége. Nyilván az ambivalens szerb megközelítés lehetett...
Bár nem azért utazott a görög fővárosba – Andrej Plenković horvát miniszterelnök a regionális vezetők informális találkozójára ment a Thesszaloniki Nyilatkozat 20. évfordulója alkalmából -, az...
A szerb elnök bejelentette, hogy augusztus 20-a alkalmából ő is Budapestre érkezik, és a magyar vendéglátókon kívül találkozik a török elnökkel is. Ez lesz az első...
A török elnök augusztus 20-án budapesti „vendégszereplésre érkezik”, miután ankarai értékelés szerint az utóbbi időben szorossá váltak a magyar-török kapcsolatok. Koszovóban is szívesen látnák, hivatalos pristinai...
„A további eszkaláció veszélye”: Külpolitikai szakértők – illetve illetékesek – az EU-nak és az USA-nak írt levelükben nagyobb távolságtartást követelnek Szerbiávak szemben – ezzel a címmel...
Egyre erőteljesebb a szerb nemzeti újraébredés. Milorad Dodik a boszniai Szerb Köztársaság elnöke július 26-án a boszniai szerb köztelevízió funkcióját betöltő RTRS-nek adott interjúban jelentette be,...
Erdoğan török államfő a múlt héten a Perzsa-öbölben járt, s ha már ott volt, nem tétlenkedett: számos egyezményt aláírva Szaúd-Arábiában tető alá hozott egy hatalmas megállapodást...
Teljesült a szerb elnök kívánsága, találkozhatott Jens Stoltenberggel, viszont nem teljesült az elvárása, merthogy a NATO-főtitkár nem állt be teljes mellszélességgel a szerb nemzeti ügy mögé....
Koszovó Bayraktar TB2 drónokkal bővítette katonai arzenálját – közölte vasárnap a koszovói kormányfő. Albin Kurti a Facebookon közzétett egyik bejegyzésében azt írta, hogy a legújabb kiadások...
Miloš Vučević szerb védelmi miniszter és a Szerb Haladó Párt május végén megválasztott vezetője bejelentette, hogy Szerbia a következő 30 napban felfüggeszti a fegyverexportot. Aleksandar Vučić...