ŐSZINTÉN SZÓLVA: Szerb nemzeti készülődés Stoltenberg után szabadon

Teljesült a szerb elnök kívánsága, találkozhatott Jens Stoltenberggel, viszont nem teljesült az elvárása, merthogy a NATO-főtitkár nem állt be teljes mellszélességgel a szerb nemzeti ügy mögé. A szerb elnök ezt követően rögtön tárgyalt Milorad Dodik boszniai szerb fővezérrel és az egyházi seregek földi vezetőjével, Porfirije pátriárkával, miután a fontos nemzeti ügyekbe nem szokták bevonni a koszovói szerb vezetőket.

Őszintén szólva, mit vártunk?

A sarokba szorítottság érzésével küzdő szerb államfő július 6-án a nemzethez intézett beszédében közölte, hogy az ország önhibáján kívül az eddigi legnehezebb helyzetbe került, ezért megbeszélést kezdeményezett a NATO-főtitkárával, és kérte az ENSZ Biztonsági Tanácsának összehívását.

Az első kívánsága máris teljesült, szerdán találkozhatott Jens Stoltenberggel, miközben az oroszok külügyminisztériumi szinten támogatták a Biztonsági Tanács ülésének összehívását.

– Túl sok a feszültség bennem – mondta a szerb elnök, majd néhány másodpercig így relaxált a Pink Televíziónak adott interjú során

Őszintén szólva, próbáljuk már megfogalmazni, ha már a szerb elnök eddig nem tette meg, hogy a belgrádi vezetés, és személyesen az egyre inkább szorongó Aleksandar Vučić, mit várhatott egy ilyen találkozótól, vagy egy rendkívüli BT-üléstől.

Mert hogy ez lenne a legfontosabb kérdés, amit Vučićnak meg kellene válaszolnia előbb magának, aztán a szerb népnek, végül pedig Európának, meg az univerzumnak, esetleg az Atyaúristennek, hogy most Putyinról ne beszéljünk.

Kapcsolódó cikk

NAGY A SZERELEM: Donald Trump leállította a tömeggyilkosságokat, azóta a szerbek és az albánok ölelgetik egymást

Vučić talán azt várja, hogy a NATO örömmel átadja Szerbiának a Koszovó feletti ellenőrzést, Albin Kurti pedig dalolva visszavonul a szerb börtönökbe, hogy letöltse 15 éves börtönbüntetésének hátramaradt részét, és onnan szurkoljon a szerb elnöknek, hogy minél gyorsabban élessze fel a kilencvenes években, és az előtte gyakorolt szerb elnyomást az albánok felett.

A szerbek és az albánok pedig ölelgetni fogják egymást, mint ahogy azt Donald Trump volt amerikai elnök megálmodta a Szerbia által kitüntetett szárnysegédje, Richard Grenell sugallatára.

Donald Trump – mint azt már korábban megírtuk – azt állította, hogy véget vetett a térségben a “négyszáz éve tartó háborúknak és tömeggyilkosságoknak”, és arra késztette a két ország vezetőit, hogy “öleljék és csókolják meg egymást”.

Nos, a helyzet nem éppen úgy néz ki, amint az Trump felvázolta, túl nagy vágyat egyik nép sem mutat az ölelkezésre, inkább visszatérnének a négyszáz éves hagyományhoz.

Vajon Vučić mit várt?

Még egyszer feltesszük a kérdést, hogy vajon Vučić mit várt a Jens Stoltenberggel folytatott megbeszéléstől, mert hogy a találkozó után adott nyilatkozat során úgy állt a NATO-főtitkár mellett, mint akit leforráztak. Mondják ezt másképp is, de elégedjünk meg ennyivel.

A szerb elnök láthatóan nem úszik a boldogságban (Forrás: Twitter, Jens Stoltenberg)

Stoltenberg a Twittere azt írta ki, hogy Pristinának és Belgrádnak meg kell akadályoznia az eszkalációt, és részt kell vennie az EU által támogatott párbeszédben.

Ezek után nem is csoda, hogy Vučić olyan ábrázattal „virított” Stoltenberg mellett, mint amilyennel – mert megint őszintén szólva – sem neki, sem a börtönbe vonulásra nem készülő Kurtinak sincs kedve végrehajtani az elfogadott és el nem fogadott határozatokat, így az ölelkezésre vajmi kevés az esély.

Stoltenberg – a diplomáciai illemtant betartva – még azt írta a Twitteren: jó volt találkozni a szerb elnökkel, hogy megvitassák a közelmúltban kirobbant észak-koszovói erőszakot, amely során a 93 NATO-KFOR katona megsérült.

Kapcsolódó cikk

ÁLSÁGOS TÜNTETÉS: Koszovóban 52 szerb és 41 KFOR-katona sérült meg, magyarok is 18+

Ez arra az „álságos tüntetésre” vonatkozik, amikor a szerb tüntetők, vagyis a „meztelen kezű nép” (goloruki narod) agyba-főbe verte a KFOR katonákat, köztük szép számmal magyarokat is, amiről a szerb udvari sajtó uszító stílusban azt írta, hogy a KFOR elgázolta a védtelen szerb népet, vagy hogy a KFOR is a szkipetárok (így csúfolják a szerbek az albánokat) közösen lőtték a szerbeket, vagy ha nem, akkor KFOR asszisztált ahhoz, hogy a koszovói rendőrök tüzet nyissanak rájuk.

De miért kellene megválaszolnia a szerb vezetésnek és konkrétan Vučić elnöknek az általunk feltett kérdést?

Annál az egyszerű oknál fogva, mert ha a szerb vezetés, ami többé-kevésbé egy személyben Vučić elnökre vonatkozik, képes lenne világosan és reálisan megfogalmazni, hogy mégis mit vár egy olyan találkozótól, mint amilyen a Stoltemberggel történt volt, akkor talán nem érnék csalódások, és talán enyhülnének a szerb elnök szorongásai.

A Stoltenberggel folytatott megbeszélésével kapcsolatban Vučić megjegyezte, hogy Brüsszelben a koszovói helyzet deeszkalációját szeretnék látni, de attól tart, hogy „nem olyan úton járunk, amely garantálja a biztonságot”, vagyis a NATO-főtitkárral folytatott terápiás találkozó nem jól sült el.

Ehelyett mi történik?

Ehelyett az történik, a szerb elnök elmondja, hogy nagyon aggódik a Koszovó és Metóhijában az utóbbi időben lejátszódó események miatt, és ez egyre fontosabb biztonsági, és nem csak politikai kéréssé válik.

Kapcsolódó cikk

Szerbia megkezdte a fegyverek felhalmozását, állítólag nem készül háborúra

De nem csak ő aggódik, mint fogalmazott, hanem minden Koszovóban élő szerb, illetve minden szerb, éljen bárhol is.

A szerb elnök azt is elmondta, hogy a májusi incidens véleménye szerint a pristinai hatóságok felelőtlen hozzáállásának köszönhető, és aggodalmát fejezte ki amiatt is, hogy az ügyet nem vizsgálják ki érdemben, miközben „indokolatlan és önkényes szerb letartóztatások” történnek, vagyis a koszovói (albán) hatóságok több koszovói szerbet is őrizetbe vettek.

És mi történik még?

A szerb elnök hazatér Brüsszelből, és találkozik előbb külön Milorad Dodik boszniai szerb vezetővel, majd ezt követően kezet csókolnak Porfirije pátriárkának.

A Dodikkal folytatott külön találkozót követően Vučić megállapodik a Bosznia-Hercegovinában folyamatos feszültséget generáló Dodikkal, hogy a lehető leghamarabb megszervezik Szerbia és a boszniai Szerb Köztársaság összes állami szervének találkozóját a Szerb Köztársaság területén.

Ez a bejelentés pedig azzal kapcsolatban került leírásra, hogy Vučić különös figyelemmel hallgatta végig Dodik elnök mondandóját a Szerb Köztársaságban és a Bosznia-Hercegovinában zajló eseményekkel kapcsolatban, és ezt követően állapodtak meg az állami szervek találkozójában, jelentsen ez bármit is.

Ezt követően a két szerb vezér találkozott a szerb ortodox egyház fejével, akivel a szerb nép számára kulcsfontosságú nemzeti kérdéseket vitatta meg, és – mint az előbb említettük – a közeljövőben fontos közös találkozókról állapodtak meg a Szerb Köztársaság területén.

A szerb elnök és Porfirije pátriárka egyúttal elfogadta Milorad Dodik javaslatát, hogy augusztus 4-én, Prijedorban tartsák meg a horvát Vihar fegyveres akcióban elhunyt és száműzött szerbek emléknapját.

A horvát hadsereg a Vihar hadművelettel űzte el a szakadár szerbeket, akik az akkori belgrádi vezetés sugallatára fegyverrel mentek neki a horvátoknak, hogy kiszakítsanak egy darabot maguknak Horvátországból, amire akkortájt Aleksandar Vučić személyesen is buzdított.

A szerbek 1992-ben nyitották meg a trnopoljei koncentrációs tábort. A tábor a boszniai népirtás egyik leghírhedtebb tábora volt, amelyen harmincezer ember haladt keresztül 1992 májusa és novembere között

Ez egy újabb döntés, ami megint nem szolgál semmiféle megbékélést, nem önmagában a megemlékezés miatt, hanem azért mert egy uszítás áldozataira kíván emlékezni az, aki uszított, ráadásul a helyszín megválasztása is problematikus lehet, merthogy Prijedor közelében volt a kilencvenes években az Omarska, a Keraterm és a Trnopolje gyűjtőtábor, amelyet a szerbek bosnyák és horvát férfiak és nők számára állítottak fel.

Őszintén szólva, rosszabb helyszínt a megemlékezésre nem is választhattak volna.

Az augusztus 4-i prijedori megemlékezésnek akkor lenne igazán értelme, ha a szerbek megkövetnék a horvátokat és a bosnyákokat, és csak azt követően rónák le tiszteletüket a szerb halottak előtt, akik az akkori végzetes belgrádi politika áldozatai lettek.