Pristinai magyarázat szerint a koszovói kormány válaszintézkedése azért késett, mert a belgrádi kormány a december 25-e óta eltelt tíz napban hivatalos formában sehol nem tette közzé...
Az ügyvivő védelmi miniszter szerint a kötelező sorkatonai szolgálatról szóló határozat újraaktiválására irányuló kezdeményezés az ország biztonsági helyzetének áttekintése után született
A szerb kormány Koszovóval foglalkozó hivatalának a vezetője hangoztatta, hogy a koszovói rendszámú autók szerbiai közlekedésének engedélyezése nem jelenti Koszovó függetlenségének elismerését
Az amerikai védelmi minisztérium közben megerősítette, hogy az amerikai hadsereg közel ötven tagja indult az oklahomai Tulsából Koszovóba, ahol a texasi felkészülést követően csatlakoznak a KFOR-hoz
A Szerb Haladó Párt eddigi legnagyobb sikerét érte el a december 17-i választásokon, természetesen Aleksandar Vučić vezetésével, és a névleges pártvezető Miloš Vučević bólogatása mellett. A...
Több incidens is történt Szerbiában, ahol rendkívüli parlamenti, tartományi és részleges helyhatósági választásokat tartanak. A szavazóhelyiségek reggel 7 órától este 8 óráig vannak nyitva. A többpártrendszer...
Szerbiában éjféltől kampánycsend van életben, amely urnazárásig tart. Vladimir Dimitrijević, a szerbiai választási bizottság elnöke a szerbiai állami televíziónak nyilatkozva elmondta, hogy Szerbiában összesen 8 273...
A szerb kormányközeli Informer arról ír, hogy újabb támadás érte a szerb államot, mert a két szerb oligarcha – Dragan Šolak és Dragan Đilas – példátlan...
Azt hinné valaki, hogy a szerbek tömegesen költöznek vissza Koszovóba, rohamosan növekszik ugyanis a szavazásra jogosult koszovói szerbek száma, akik csak Szerbiában járulhatnak az urnákhoz, miután...
A Koszovó északi részén szerb polgári csoportok kérelmet akartak benyújtani az április 23-án megválasztott négy albán származású polgármester felmentésére, de a Tanjug szerb hírügynökség jelentése szerint...
A szerb külügyminisztérium közölte, hogy tiltakozó jegyzéket juttattak el Albánia belgrádi nagykövetségéhez, amelyben határozottan elítélik a szerb nemzeti lobogó elégetését Tirana központjában, a Szkender bég téren....
Mint ezt Gordan Grlić Radman (GGR) horvát külügyminiszter elmondta: a szerbiai előrehozott választások előtt elvben számítottak a Szerbia és Horvátország viszonyában beálló feszültségre, de ez a...
Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára pristinai látogatása során kijelentette, hogy a NATO támogatja a Koszovó és Szerbia közötti párbeszédet, és felhívta a figyelmet arra, hogy a...
Egyedi(?) ötlete támadt a szerb divatvilág és a főváros egyik legkülönlegesebb jelenségének, Vesna de Vinčának, aki megálmodta a szerb nemzeti illatot, és ezáltal különleges feladat jutott...
Az Egyesült Államok külügyminisztériuma és pénzügyminisztériuma kibővítette a balkáni szankciós listát, amelyre egy szellembokszoló is felkerült. Az Idegen Vagyont Ellenőrző Hivatal (Office of Foreign Assets Control,...
Csökkentek Izrael kijutási esélyei az Európa Bajnokságra, miután vasárnap (november 12-én) 1-0-ra elveszítette a Koszovóval lejátszott mérkőzését, amelyet a Hamász október 7-i véres akciói miatt halasztottak...
A KFOR a megnövekedett jelenlétet az észak-koszovói feszültség fokozódásával magyarázza, miután május végén szerb tüntetők Zvečanban rátámadtak a KFOR-erőkre, szeptember végén pedig Banjskában fegyveres összetűzés alakult...
Többek közt a szerb N1 hozta minap a hírt, hogy a belgrádi Endžio HAB Galériában HÁZ ELADÓ címmel kiállítása nyílik Imre Sabo fotográfusnak. A megnyitón ugyanakkor...
Horvátország most azon derül, hogy Gordan Grlić Radman horvát külügyminiszter lesmárolta, illetve megpróbálta lesmárolni német kollégáját, Annalena Baerbockot. Az érzelmi inzultus egy berlini konferencián történt, ahol...