Magyarország
Augusztus 20-a alkalmából Vučić is Budapestre jön, Erdoğannal is találkozik
A szerb elnök bejelentette, hogy augusztus 20-a alkalmából ő is Budapestre érkezik, és a magyar vendéglátókon kívül találkozik a török elnökkel is. Ez lesz az első alkalom, hogy Aleksandar Vučić és Recep Tayyip Erdoğan tárgyaló asztalhoz ül, miután a szerb elnök azzal vádolta meg török kollégáját, hogy felfegyverzi Koszovót. A BALK néhány nappal ezelőtt írt arról, hogy a koszovói vezetők nagyon szeretnének találkozni a török elnökkel, a szerb államfő azonban magyarországi látogatása révén beelőzte őket. Vučić közben bírálta egyik legfőbb propagandistájának a lépését, hogy a mesterséges intelligencia segítségével soha el nem hangzott mondatokat adott a szerbiai ellenzéki vezetők szájába. Aleksandar Vučić ezúttal a szerb állami televízió (RTS) stúdiójába vette be magát, és onnan üzent Željko Mitrovićnak, alias Žeks, hogy ez már neki is sok, de nem szalasztotta el a nem ritkán adódó alkalmat, hogy az ellenzéket ismételten mocskolja.
“Jobboldali csillagok” Budapesten augusztus 20-án
A szerb elnök azzal kezdte az interjút, hogy a szerbiai vezetés számára fontos a lehető legjobb kapcsolatok fenntartása Törökországgal, hiszen a török állam regionális hatalomnak számít a térségben.
Kapcsolódó cikk
Erdoğan budapesti látogatásával gesztust tesz Magyarország felé, Koszovóba is várják
Vučić megerősítette, hogy budapesti tartózkodása alkalmával tervben van egy négyszemközti találkozó Erdoğannal, amely reményei szerint elvezet a Szerbia és Törökország közötti “korrekt és tisztességes” kapcsolatok javításához, viszont rámutatott arra, hogy Törökország különböző fegyvereket küldött Koszovónak, nemcsak Bayraktarokat, ami megrontotta a két ország viszonyát.
A szerb elnök elmondta, hogy erről már beszélt telefonon Erdoğan államfővel, és reméli, hogy a tervezett budapesti találkozó további lépés lesz a két ország közötti viszony rendezése felé, és abban bízik, hogy hamarosan vendégül láthatja a török elnököt Belgrádban.
A szerb elnök a Magyarországhoz fűződő kapcsolatokról úgy nyilatkozott, hogy Magyarország “őszinte és igazi” partner, amelyre Szerbia bármikor támaszkodhat.
Példaként azt hozta fel, hogy Szerbia gáztartalékainak felét Magyarországon tartja, mégpedig kedvező feltételek között, ami “leginkább Orbán Viktor miniszterelnöknek köszönhető, és természetesen Szijjártó úrnak is”.
A szerb elnök meg van győződve arról, hogy minden találkozó fontos, amelyet Novák Katalin magyar köztársasági elnökkel és Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel tart.
Hozzátette, hogy más találkozók is lesznek Budapesten az atlétikai világbajnokság farvizén, hiszen ebből az alkalomból a magyar fővárosba hívták az üzbég és az azeri államfőt is, és Budapesten lesz Tucker Carlson is, akit a szerb elnök a jobboldali világ legnagyobb csillagának nevezett.
Visszaélés a javából
A szerbiai köztársasági elnök bírálta a belgrádi Pink Televízióban történt visszaélést a mesterséges intelligenciával, de egyúttal behúzott egyet az ellenzéknek is, amikor azt mondta, hogy az “ellenzék képviselői annyi rosszat tettek már, hogy nem kell semmit sem a szájukba adni”.
A jelek szerint Vučićnak sem tetszett, amit a Pink tulajdonosa Željko Mitrović új szórakoztató-szatirikus formátumnak nevezett, a mesterséges intelligencia segítségével meghamisítva az ellenzéki politikusok nyilatkozatait két videóklipben is.
Habár a szerbiai rózsaszín televízió tudósításaiban és beszélgető műsoraiban folyamatosan sározza az ellenzéket, most a Szerbia főszerkesztőjének pozícióját betöltő Vučić is hallatta a hangját.
A szerb elnök úgy gondolja, hogy az “egykori rezsim képviselőinek igazuk van abban, hogy ezt nem szabad megtenni, mert ez durva hamisítás”, és ezért arra számít, hogy a hatóságok gyorsan reagálnak.
Vučić arról is beszélt, hogy Željko Mitrovićot iskolás kora óta ismeri, ugyanakkor megjegyezte, hogy azonnal, már hétfőn, kedden vagy szerdán pontot kell tenni az ügy végére.
Hozzátette: egyáltalán nem érdekli, hogy Dragan Đilas az ellenzéki Szabadság és Igazságosság Pártjának elnöke feljelentést tett Željko Mitrović és a Pink Televízió ellen: minderre akár úgy is tekinthetünk, mint az intézményi út megkerülésére.
A szerb elnök arról is beszélt, hogy a héten hat, szinte egyforma tartalmú cikk is megjelent a világsajtóban vele, illetve Szerbiával szemben, ami akár előkészítése is lehet annak, hogy az általa meg nem nevezett tényezők a jövő héten megpróbálják Szerbiára ráerőltetni az Oroszország elleni szankciók bevezetését, így Vučić mindezt egy jól szervezett Szerbia ellenes kampánynak nevezte.
A szerb elnök várakozásai szerint ez lehet az eddigi legnagyobb és legkiterjedtebb nyomás, ami az Oroszország elleni szankciók kérdésében Szerbiára nehezedik, aminek szerinte egyik oka az, hogy Ukrajna a modern nyugati fegyverek birtokában sem tudja legyőzni Oroszországot, és a Nyugat emiatt minden téren az oroszok elleni front megerősítésére törekszik.
- Szerbia1 nap telt el azóta
Vučić leteremtette a szabadkai polgármestert, mert nem hívta meg Pásztor Bálintot a fogadására 🚂✨
- Szerbia4 nap telt el azóta
Sok dolga van a szerb titkosszolgálatnak, most a tüntető gazdákat szólították be
- Szerbia5 nap telt el azóta
Szerbiában a titkosszolgálatot is bevonják az árak letörésébe?
- Horvátország6 nap telt el azóta
Amerika megduplázza Horvátország LNG-ellátását