Háborús bűnök gyanújával hét egykori boszniai szerb rendőrt fogtak el a hatóságok Bosznia- Hercegovinában pénteken. A férfiakat azzal gyanúsítják, hogy az 1992-1995-ös boszniai háború idején civilek...
Az Európai Unió 2021. évi országjelentésében újfent elmarasztalta Bosznia- Hercegovinát, hogy választási rendszere nem felel meg az Emberi Jogok Európai Egyezményében foglaltaknak, ami a tagjelölti státus...
Törökország impozáns projektet indított még 2020-ban Észak- Szíriában, mindössze öt kilométerrel a török határtól, amely mára már meghozta gyümölcsét: gyakorlatilag egy új város épül a semmiből,...
Augusztus 27-én, a hajnali órákban érkezett Afganisztánból Albániába a menekültek első csoportja, 121 nő, férfi és gyermek. Ezzel megindult a befogadás folyamata: Albánia – az USA...
Az Európai Unió sürgeti Bosznia- Hercegovina egymással rivalizáló vezetőit, hogy folytassák a párbeszédet, mert különben az ország jelentős összegektől esik el. Várhelyi Olivér bővítésért és szomszédságpolitikáért...
A címben szereplő nyakatekert megfogalmazás arra vonatkozik, hogy a három tagú elnökségből ketten, Šefik Džaferović, a bosnyákok képviselője és Željko Komšić, a bosnyák szavazatokkal megválasztott horvát...
Horvátországban tegnap állami ünnep volt: megemlékeztek Vukovár elestének 30-dik évfordulójáról. Az érintetteken, a túlélőkön és az áldozatok hozzátartozóin kívül, a Duna mindkét oldalán, és a Horvátországgal...
Erre a kérdésre furcsamód a külteleki stílusáról elhíresült horvát köztársasági elnök adta a legtalálóbb választ, amikor a szomszédos Bosznia- Hercegovinával kapcsolatban kezdték emlegetni a fegyveres konfliktus...
Európai Bizottság elnöke sajtóközleményben üzente meg: szerinte elfogadhatatlan, hogy a fehérorosz vezetés céljai elérésére használja fel a migránsokat. Ursula Von der Leyen mindezt azt követően nyilatkozta,...
Bosznia- Hercegovina nem lőporoshordó, hanem legalább egy szekér lőporoshordó. A korábbi napokban a hektikus hangulatú boszniai belpolitikai események egyik fontos mozzanata volt a Sifet Podžić védelmi...
Rendeződni látszik a román belpolitikai válság. Minekután a jobbközép kormánykoalíciót felrobbantó Mentsétek meg Romániát (Uniunea Salvați România – USR) elnöke, Dacian Cioloș kormányalakítási kísérlete kudarcba fulladt,...
Horvátországban sok minden megtörténik, amire más országokban nemigen akad példa, viszont az enyhe Trump-szindrómával küszködő Zoran Milanović (Zoki Bond) köztársasági elnök ismét valami újat produkált. Az...
Mint ahogy arról a BALK is beszámolt: Magyarország vette át a parancsnokságot a koszovói NATO-misszió, a KFOR élén. Az ebből az alkalomból tartott tájékoztatón a tisztséget...
Az ENSZ Közgyűlésének pulpitusáról üzengetett egymásnak Zoran Milanović horvát elnök és Željko Komšić, Bosznia- Hercegovina államelnökségének horvát képviselője, aki minden bizonnyal bosnyák támogatással került erre a...
Szerbia hivatalosan és folyamatosan azt deklarálja, hogy Koszovó továbbra is Szerbia része, miközben azonban kénytelen beletörődni a realitásokba, hogy jóformán semmilyen befolyása nincs az a...
A tűz helyszínét felkereső Sztevo Pendarovszki macedón elnök Tetovóban kijelentette, hogy nincsenek szándékosságra utaló jelek, vagyis nem gyújtogatás következtében keletkezett tűz a Covid-kórházban. A szándékosság...
2021. augusztus 24-én, kedden a tálibok kérésére Irán visszaállította az üzemanyag szállítást Afganisztánba, amelyet a kialakult kaotikus helyzetben függesztett fel, 2021. augusztus 26-án, csütörtökön Hoszein Amír-...
A szerb miniszterelnök legutóbbi bujanovaci látogatása még inkább megosztotta a városban élő két legnépesebb nemzeti közösséget, az albánokat és szerbeket. Miközben az utóbbiak élvezettel fogadták a...
Mohed Mohed Bagram tartományból érkezett a szerbiai Obrenovacba. Ott találkoztam vele, az obrenovaci befogadó központban, ahonnan megpróbálja megszervezni családja evakuálását Afganisztánból. Felesége és három gyermeke Kabulban...