Ide kattintva meghallgathatod a cikket (kettő az egyben)

Mohed Mohed Bagram tartományból érkezett a szerbiai Obrenovacba. Ott találkoztam vele, az obrenovaci befogadó központban, ahonnan megpróbálja megszervezni családja evakuálását Afganisztánból. Felesége és három gyermeke Kabulban bujkál, miután Mohed tervezőmérnökként nem a magyaroknak, hanem az amerikaiaknak dolgozott három évig különböző projektekben. Fel is vette a kapcsolatot az Egyesült Államok belgrádi nagykövetségével, ahonnan arról tájékoztatták, hogy lekérték az iratait Kabulból, csak hát közben történt, ami történt, az amerikaiak feltüzelték a kabuli nagykövetség összes dokumentumát, ebben valószínűleg Mohed anyagát is. Mohednek van SIV-vízuma az Egyesült Államokba, de az csak Kabulból, a kabuli reptérről működik, ám már hiába indulna vissza, biztosan lekésné az utolsó amerikai gépet. Mohed több mint három hónappal ezelőtt kelt útra, és két héttel ezelőtt érkezett Törökországon keresztül Obrenovacba. Nem kizárt, hogy esetleg csatlakozhatna a Koszovóba vagy Albániába érkező afgánokhoz, de ez a beszélgetés folyamán nem merült fel, mert Mohed már Európára fókuszált.

Most jöttek le a hegyekből

Afganisztánban megbukott a kormány, és Panjshir tartomány kivételével az egész ország a tálibok kezére került. Mohed szerint kimondottan szörnyű a helyzet, minden leállt, az üzletek és a bankok bezártak, nem működnek az állami hivatalok, ahol az emberek a napi ügyes-bajos dolgokat intézték, az élet teljesen ellehetetlenült. Sokan kétségbeesetten hagyják el az országot, próbálnak meg távozni.

Az amerikaiak különleges, úgynevezett SIV-vízumot biztosítottak az afgánoknak (Special Immigrant Visas for Afghans), de ez csak azok számára elérhető, akik együttműködtek az amerikai (megszálló) hadsereggel. Azoknak, akik ebben nem voltak érintettek, más megoldást, más útvonalat kell találniuk, az ő sorsuk teljesen bizonytalan.

Mohed:

– Amikor harminc-negyven évvel ezelőtt volt egy másik konfliktus Afganisztánban, akkor az emberek menekültként az egész családjukkal könnyedén átmehettek vagy Pakisztánba, vagy Iránba, most viszont sajnos, minden határ zárva van. Pakisztán nem akar egyetlen afgán menekültet sem, ezt a kormányuk már be is jelentette. Irán szintén nem szeretne beengedni menekülteket, és Törökország sem. A török kormány falat épít Irán felé, ezért a menekültek nehezen hagyhatják el az országot, így az afgánok szinte mozdulni sem tudnak, ami szörnyű

Ebédre várva az obrenovaci befogadó központban

– mondta Mohed, aki szerint tovább nehezíti a helyzetet, hogy munka nélkül maradtak azok, akik a távozó külföldi csapatokkal működtek együtt, nekik dolgoztak, ami körülbelül 300-400 ezer embert jelent, az ő esetükben száz százalékos a munkanélküliség, ami szinte az egész országról elmondható. Nagyon egyszerű a kérdés, mit fog enni 35 millió ember, lesz-e elegendő élelmiszer?

Mohed:

– Az árak az égbe szöktek azóta, hogy a tálibok átvették a hatalmat, főleg ami az emberi életek szempontjából szükséges élelmiszerek árát illeti. Sok ember nem engedheti meg, hogy egy szelet kenyeret vegyen magának, olyan magasan vannak az árak. A kivitel és a behozatal leállt, mivel nem működik a rendszer, nincs kormány, és nem történt meg az átmenet, mint más országokban. Ezért az élelmiszerek ára napról napra növekszik.

A gyors hatalomátvétel lehet, hogy nemcsak a világot, hanem a tálibokat is meglepte, érdekes lenne tudni, hogy ők miként akarják megszervezni az ország életét.

Mohed:

– Szerintem nincs tervük arra, hogy miként szervezzék meg az egyszerű emberek életét; nincs tervük, mert most jöttek le a hegyekből. Nem tudják, hogy miként kell egy kisebb intézményt működtetni, hogyan szerveznének meg bármit is, amikor képzetlenek és írástudatlanok. Hogyan várhatnánk tőlük, hogy megszervezzék egy kormány működését és sok millió ember ellátását

– jelentette ki Mohed, akit arra kértem, hogy fejtse ki ezt a „hegyi dolgot” egy kicsit bővebben.

Mohed:

– Igen. Negyven éve harcolnak, csak a harchoz értenek, fogalmuk sincs arról, hogyan kell működtetni egy kormányt, hogyan kell lehetőségeket biztosítani az emberek számára. Ezek lázadók. Elvárható-e a lázadóktól, hogy irányítsák az országot. Természetesen nem. Nem gondolom, hogy képesek az alapvető életfeltételek biztosítására az emberek számára. Eddig negyven ország és különböző szerveztek vettek részt az ország működtetésében, kiépítésében, az oktatás megszervezésében, az egészségügyi ellátás megszervezésében, de ezek mind elmentek. Dolgoztak Afganisztánban magyar szervezetek is, de ők is elmentek, akárcsak a németek, az olaszok, az amerikaiak, a kanadaiak vagy az ausztrálok, akik viszont most megragadták a hatalmat, azok mind képzetlenek.

A helyi parancsnokok

A tálibok tehát megragadták a hatalmat Afganisztánban, de régi közhely, hogy nem elég a háborúban győzni, a békét kell megnyerni igazából. Jó-jó, a tálibok hazavágták az amerikaiakat, és velük együtt a fél világot, de akkor most hogyan tovább?

Mohed:

– Egyetlen dolgot akarnak, bevezetni a saría törvénykezést, de amennyire én tudom, ők semmit sem értettek meg a saríából, mert amit tesznek, az teljesen ellentétben van a saríával, vagyis valamit olyasmit akarnak bevezetni, amiről fogalmuk sincs. A saría törvénykezés a Koránból ered, ez a mi Szent Könyvünk, de én nem hiszem, hogy ezt ők így értelmezik, nekik van egy sajátos elképzelésük a saría törvényekről, és azt akarják bevezetni. Amit tettek, vagy amit tenni akarnak, az teljesen ellentétes a saríával. Ők erőszakkal magukhoz ragadták a hatalmat, és a saját saría-elképzelésüknek akarnak ugyancsak erővel érvényt szerezni.

A tálibok ugyan azt mondják, hogy ők nem ugyanolyanok, mint húsz évvel ezelőtt voltak. Mondták ezt már mások is, nem csak Afganisztánban, hanem más háborús vidékeken is, de hogy milyenek most valójában, azt majd csak az idő mutatja meg. Most a nők jogaival van tele minden, ami óriási probléma, de vajon hányan tudják kivárni, hogy mi lesz ennek a „nagy saría-kísérletnek” a vége?

Mohed:

– Attól függ, hogy meddig tart, de sokan „nagyon gyengék” anyagi téren. Sok embernek nincs munkája, elveszte az anyagi forrásait, bezárta a vállalkozását, és amikor azt látja, hogy az emberek távoznak az országból, akkor ez azt jelenti, hogy nincs remény. Az emberek elvesztették a reményt, és el akarják hagyni az országot

Van jel – internetező migránsok az obrenovaci befogadó központban

– mondta Mohed, aki szerint a tálibok ígéreteivel az a baj, hogy „politikai értelemben” a vezetők mondhatnak bármit, minden a helyi parancsnokoktól függ, akik a fegyveres csoportokat irányítják.

A távozás alternatívája az lehetne, hogy az emberek elkezdjenek együttműködni a tálibokkal, ami természetesen csak akkor lehetséges, ha a tálibok tudják, hogy mit akarnak, mert anélkül nehéz viszonyulni, ha netalán bárki is viszonyulni akar. De, aki marad, annak előbb vagy utóbb, így vagy úgy, viszonyulnia muszáj. Akarnak-e az emberek együttműködni a tálibokkal?

Mohed:

– Egyáltalán nem, talán az emberek 5-10 százaléka hajlandó önszántánból együttműködni velük, de hát most ők irányítanak, és az embereknek ezzel muszáj együtt élniük, az pedig a tálibokon múlik, hogy a kormányzást erőszakkal viszik-e végbe. A tálibok nem akarják megengedni, hogy bizonyos személyek elhagyják az országot, mert szükségük van képzett emberekre, akik azonban ritkán akarnak az ő rezsimjüknek dolgozni

Mi itt Kelet- Európában tudjuk, hogy egy „nem szeretem rezsim” évtizedekig az emberek nyakára ülhet, mert a passzív rezisztencia időigényes módszer, és utána nem mindig az következik, amit az ember leginkább szeretne. Vajon ilyen körülmények között meddig tarthat a tálibok hatalma? Afganisztánban a gazdaság összeomlóban van, és ezért Mohed nem hiszi, hogy a tálibok képesek lesznek megszerezni az emberek támogatását, ha csak nem működnek együtt a nemzetközi közösséggel, és nem kapnak valamilyen nemzetközi támogatást az emberi jogok vagy a nők jogainak betartásáért cserében, a rezsim számára ez az egyetlen lehetőség. De vajon melyik ország lenne hajlandó együttműködni a tálib rendszerrel?

Mohed:

– Ezt most még nem tudható, ezt most csak egyetlen országról lehet elmondani, amely katonailag és más módon is támogatja őket, amely kiképezte őket, az pedig, és ezt mindenki tudja, Pakisztán. Én azt hiszem, hogy Pakisztán lesz az első ország, amely hivatalosan elismeri őket. És ez nem csak az én vélemény, hanem az afgánok többségéé. Mindenki ezt mondaná Önnek.

Pakisztán szerepe

Mindebből az következik, hogy az afganisztáni eseményekért Pakisztán is felelős, Mohed pedig úgy gondolja, hogy a táliboknak vannak kapcsolataik a pakisztáni kormánnyal, mert szabadon tevékenykedhetnek Pakisztánban nem fél vagy egy éve – hanem évtizedek óta.

Mohed:

– Természetesen, ebben száz százalékig biztos vagyok. A vezetőik, a parancsnokaik most is Pakisztánban laknak, ahol jól élnek, és onnan küldik a fegyvereseiket Afganisztánba, akiknek átmosták az agyukat, és azt mondták nekik, hogy ez szent háború, ez dzsihád, és menjenek harcolni Afganisztánba. Ugyanakkor ők kitűnően élnek Pakisztánban, gyönyörű házaik vannak, egyes parancsnokok négy feleséget is tartanak.

Az amerikaiak és a pakisztániak bizonyos értelemben szövetségesek, ezért különösen furcsa, hogy a pakisztániak mégis támogatják a tálibokat, és hogy erről talán a kelleténél kevesebb szó esik. A dél-ázsiai ország ellen voltak ugyan érvényben bizonyos szankciók, az Egyesült Államokat azonban nemigen érdekelte az iszlámábádi kormányzat jellege, miután a pakisztániak általában az amerikaik kiemelt partnerének számítanak.

Mohed:

– A pakisztániak kettős játékot űznek, mindig is kettős játékot játszottak. Az utóbbi húsz évben, egyetlen tálib parancsnok sem élt Afganisztánban, mind Pakisztánban voltak, és azokon a környékeken éltek, ahol a pakisztáni vezetők, osztoztak velük a jólétben az olyan városokban, mint Karacsi (Karachi), Pesavar, (Peshawar) vagy Kvetta (Quetta). A pakisztániak akkor is támogatták, most is támogatják, és a jövőben is támogatni fogják őket

– jelentette ki Mohed, aki szerint nem csak fenn a csúcsokon, hanem lenn, a fronton is fontos szerep jut a pakisztániaknak, vagyis másképp fogalmazva, vannak pakisztáni harcosok a tálibok között.

Mohed:

– Persze, hogy vannak. Tudja, a pastun népet kettészeli a határ, az egyik része Pakisztánban él, és az ottani pastunokat besorozták a tálib csapatokba, én saját szememmel láttam őket. Ők harcolnak a táliboknak, valójában a tálibok részét alkotják, az ő katonáik.

Lesz-e pilóta a repülőkben?

Nyilvánvaló, hogy az amerikaiak által kiképzett és felfegyverzett afgán hadsereg átállással felérő kapitulációjával – amit Joe Biden, amerikai elnök is elsiratott főleg a rájuk költött összegek okán – a tálibook jókora fegyverarzenálhoz jutottak, így a lázadó Panjshirt sorsa nagy valószínűséggel megpecsételődött.

Mohed:

– Már körbevették Panjshirt, amelyet három irányból lehet megközelíteni. A tálibok első dolga az volt, hogy elvágják azokat az útvonalakat, amelyeken keresztül eddig Panjshirt élelmiszerrel, vízzel és minden mással történő ellátása folyt. A Panjshirt védő erőknek más aligha marad hátra, mint hogy tárgyaljanak, miután mind a három útvonalat a tálibok ellenőrzik. Számukra nincs más kiút, vagy tárgyalnak, vagy megadják magukat. Ami a fegyvereket illeti, Afganisztánban négyszázezer katonai rendőr van fegyverben, és most minden katonai forrás a tálibok kezére került, mindent, amit az amerikaiak hátrahagytak, azt most megkaparintották, beleértve a tankokat, a teherautókat és a repülőket is, amelyekből 170 van. Ezeket az afgán hadsereg az amerikaiaktól és az európaiaktól kapta, a repülőket és a helikoptereket is.

Ez azt jelenti, hogy a táliboknak van légierejük, csak hogy pilóták nélkül a légierő nem működik. A puska használatára bárki megtanítható, viszont a repülőgépek vezetésére nem, főleg nem két nap alatt.

Mohed:

– Toborozzák a pilótákat, akik az előző kormánynál szolgáltak. Megpróbálják besorozni őket, mivel pilótákat nem tudnak képezni, és most meg akarják venni őket, hogy nekik dolgozzanak. Az egyik barátom apja éppen pilóta, és most Kabulban van, a tálibok pedig közölték, hogy ismét alkalmaznák a volt pilótákat, de hát kérdés, hogy mennek-e, mert senki sem akar velük együttműködni, azt meg, hogy mennyit fizetnének nekik, még nem tudni, mert nincs kormány, és nincs működő rendszer

– mondta Mohed, aki a beszélgetés során többször is megemlítette, hogy az ország konszolidációjához, a lakosság ellátásához és az emberi jogok ilyen-olyan betartásához kormányzásra, és működő kormányra van szükség. Hogy ez milyen formában valósulhat meg, az egyelőre nem világos, mert – miután a tálibok most jöttek ki a hegyek közül – kormányozni biztosan nem tudnak. Viszont a káosz az amerikaiak kivonulását követően már a táliboknak sem jó, a káosz – vagyis a rendszer hiánya – egészen másoknak kedvez, akik a táliboknál is rosszabbak, azokat pedig a Kalifátus tömöríti.