Albánia
BALKÁNI AFGÁNOK: A tengerparti szállodáktól a zárt táborokig, avagy “a nyaralástól a fogságig”
A cikk meghallgatásaAugusztus 27-én, a hajnali órákban érkezett Afganisztánból Albániába a menekültek első csoportja, 121 nő, férfi és gyermek. Ezzel megindult a befogadás folyamata: Albánia – az USA felkérésére – beleegyezett, hogy mintegy 4 ezer afgánnak menedéket nyújtson. Albánia azonban csak egyike azoknak az országoknak, amelyek afgán menekülteket “látnak vendégül”, bár a vendég kifejezés nem minden esetben felel meg az afgán menekültek státusának.
Mi a különbség az USA és Izrael között?
Az Egyesült Államok albániai nagykövete szerint Albánia lakossága ismét vendégszeretetet és védelmet kínál a rászorulóknak, “mint mindig”. Jurij Kim a helyi médiának nyilatkozva kiemelte, hogy Albánia már számtalan alkalommal adott védelmet üldözötteknek: vendégszeretete ismert a világ előtt.
A “diplomáciai jópofizásnak” Albánia esetében van némi alapja, a XX. század elején az albánok otthont adtak a Törökországban üldözötté vált bektási (bektashi) muszlimoknak, majd mentették, bújtatták a zsidókat, később befogadták a Görögországból elüldözött nemzetiségieket, a délszláv háború során pedig százezer számra engedték be a menekülteket, elsősorban a szerbek fegyveres akciói miatt távozni kényszerülő koszovói albánokat.
A tiranai vezetés most pozitívan reagált az Egyesült Államok kormányának kérésére, hogy átmenetileg fogadják be azokat az embereket, akiknek életét a tálibok veszélyeztetik. A két állam megállapodása alapján az afgánok addig maradnak Albániában, amíg megkapják az okmányokat az USA-ba történő beutazáshoz, ehhez várhatóan egy évre lesz szükség.
Egészen másképp járt el Izrael, ők “megkerülve minden bürokráciát”, titokban 167 afgánt evakuáltak Albánián keresztül, köztük bírókat, újságírókat, tiszteket, tudósokat. Az albánoktól csak azt várták el, hogy nézzenek félre, amíg ezek az emberek a tiranai reptérről elstartolnak Izraelbe.
Az IsraAID segélyszervezet a tálib hatalomátvétel első hónapjában 125 afgán evakuálását koordinálta Albánián keresztül, valamint 42 afgán nő és lány evakuálását az Egyesült Arab Emírségek érintésével. A menekültek várhatóan Kanadába, Franciaországba és Svájcba települnek majd át.
Yotam Politze, az IsraAID főigazgatója kijelentette, hogy bár ez egy hosszú és nehéz folyamat, alapítványok létesültek, és most az a cél, hogy a menekültek mindent megkapjanak, amire új életük megkezdéséhez szükségük van.
A segélyszervezet honlapján gyűjtést is indított, bár a pénz nem nagyon csorog be, a tervezett 2 millió dollárból eddig 20 ezer dollár sem jött még össze.
Üdülőhelyek vagy/és menekülttáborok
Az Albániában, Koszovóban és Észak- Macedóniában ideiglenesen menedéket kapott több ezer afgán egy részét albániai üdülőhelyeken helyezték el, míg mások katonák által ellenőrzött elszigetelt táborokban kötöttek ki. A három balkáni országban eltérően kezelik az afgánok balkáni tartózkodásának kérdését.
Amikor az első afgán menekülteket szállító járatok megérkeztek Albániába, Edi Rama albán miniszterelnök meg volt győződve arról, hogy országa nem küldi őket menekülttáborokba, embertelen módnak nevezve ezt a megoldást.
Albániában “üdvözlőcsomagok” készültek az újonnan érkezők számára a legalapvetőbb fogyasztási cikkekkel. A balkáni ország az első menekülteket a tiranai “Student City” kampuszban helyezte el a regisztrációs eljárások lezárásáig.
A később érkező afgánok ezután szállodai létesítményekben kaptak menedéket. Durrës, Lezha és Berat az a három város, amely megnyitotta kapuit az afgánok előtt.
Úgy tűnik, néhányuk viszonylag szerencsés volt, mivel átmenetileg albániai üdülőhelyeken kapott menedéket az Adriai-tenger partján, ahol szabadon szóba elegyedhetnek más szállodai vendégekkel, akár a szálloda medencéjében is. A férfiak kriketteznek (afgán nemzeti sport), a nőknek és a gyermekeknek pedig egy Albániában élő magyar hölgy tart “art therapy” foglalkozásokat.
Az üdvözlőcsomagok készítésével nem zárult le az afgán menekültek támogatása Albániában, jelenleg egészségügyi és pszichológiai segítséget nyújtó humanitárius csapatok állnak rendelkezésükre.
Hasonló elbánásban részesülnek az Észak- Macedóniába került afgánok, őket is szállodákban helyezték el, mínusz tenger, amihez – Afganisztánról lévén szó – nem is igen voltak hozzászokva, ráadásul arrafelé nem tapasztalható hasonló nyaralási őrület, mint mondjuk azokban a kelet-európai országokban, ahol a krumpliföld mellé nem jutott egy darab tengerpart.
Az Észak- Macedóniába érkezett menekültek első és legnagyobb csoportja, mintegy 150 afgán, a főváros, Szkopje keleti részében található Bellevue üdülőszállodában telepedett le.
A “macedón afgánok” is jelentős segítséget kaptak/kapnak az aktivistáktól. Segélycsomagokat, orvosi és pszichológiai segítséget, játszószobát, valamint számítógéppel és internettel felszerelt információs központot, továbbá az országgal és a fővárossal kapcsolatos prospektusokat biztosítottak számukra, elsősorban a Vöröskereszt közreműködésével.
– Ezek az emberek többnyire amerikai vízumkérelmezők, akik a beutazási engedély jóváhagyására várnak. A NATO-nak dolgoztak, vagy jól ismert nemzetközi civil szervezetek alkalmazottai voltak, akik családjukkal együtt érkeztek
– nyilatkozta Dusko Arszovszki észak-macedón kormányszóvivő, és ez lehet a magyarázata annak, hogy Észak- Macedónia számára alacsony biztonsági kockázatot jelentenek.
Ennek ellenére – Albániához hasonlóan – az észak-macedón hatóságok is fenntartották a jogot, hogy korlátozzák bizonyos személyek mozgását, ha azt szükségesnek tartják.
Koszovó más kávéház
Más a helyzet Koszovó esetében, ott se tengerpart, se megfelelő bánásmód nincs. Az afgánok jó részét elszigetelt táborokban helyezték el, ahol a média nem férhet hozzájuk, és a helyzetükkel kapcsolatos információk hiánya miatt egyes emberi jogi szervezetek aggodalmukat fejezték ki hogylétükkel és alapvető emberi jogaik tiszteletben tartásával kapcsolatban.
A koszovói kormány ideiglenes védelmi státuszt adott a messzi földről érkezett “vendégeknek”, ami elvben egyértelmű jogokat biztosít számukra, például az oktatáshoz, az egészségügyi ellátáshoz és a szabad mozgáshoz.
Az afgán menekülteket két táborban – Bechtel és Liya – helyezték el, az egyiket a NATO nemzetközi parancsnoksága felügyeli, a másikat pedig a Bondsteel katonai bázison belül az amerikai erők irányítják. Éppen most tértek haza Koszovóból azok a portugál katonák, akik a civil szervezetek közreműködésével 810 afgán menekült elhelyezésében tüsténkedtek.
A hazájukból kitelepített afgánok mozgásszabadságára vonatkozó kérdésre a táborparancsnok biztonsági aggályokra hivatkozva azt mondta, “a táboron kívülre csak szükség esetén mehetnek ki”. A Koszovói Vöröskereszt arról tájékoztatott, hogy nem kérték fel őket a menekültek segítésére, de a helyi hatóságok nem keresték meg az UNHCR-t, és a Nemzetközi Migrációs Szervezetet sem.
Ha a jelenlegi megközelítés nem változik, akkor elmondható, hogy ezeket az embereket határozatlan ideig és de facto fogva tartják, ami ellentétes a koszovói joggal és a nemzetközi szabályokkal.
Az afganisztáni menekültek életkörülményei Albániában, Koszovóban és Észak- Macedóniában eltérők ugyan, egy dolog azonban közös, hogy kilétüket teljes körűen ellenőrzik, amíg az Egyesült Államok tartózkodási engedélyére várnak.
Az Egyesült Államok külügyminisztériuma a közelmúltban közölte, hogy az afgán menekülteknek kétlépcsős biztonsági ellenőrzési folyamaton kell átesniük, amelyet a terrorizmusellenes tisztviselők, bűnüldöző szervek és a belbiztonsági minisztérium végez.
Az amerikai hatóságok biztosították a három balkáni országot, hogy felgyorsítják a folyamatot, és megerősítették, hogy az illetékes amerikai tisztviselők már a helyszínen végeznek ellenőrzéseket.
Az amerikaiak szerint mindazok, akik jelenleg ideiglenes ellátásban részesülnek, jogosultak pályázni az Egyesült Államokba történő beutazásra, a koszovói belügyminisztérium pedig éppen a napokban jelentette be, hogy 54 afgán menekült, aki eddig a balkáni országban tartózkodott, elutazott az Egyesült Államokba.
Az viszont továbbra sem világos, hogy mi történik azokkal az afgánokkal, akiket az ellenőrzési folyamat során elutasítanak: a tranzitországban ragadnak-e, vagy visszatérnek Afganisztánba?A CNN legfrissebb jelentése szerint az Egyesült Államok azt fontolgatja, hogy néhány olyan afgán evakuált személyt küld vissza Afganisztánba, akik nem mentek át az átvilágítási folyamaton. A “meg/lebukott” afgánok jelenleg az amerikaiak koszovói katonai bázisán tartózkodnak.
A cikk meghallgatásaCharles Michel, az Európai Tanács elnöke újraizesített rágócsontként dobta be a résztvevők közé nemrégiben Bledben, hogy az Európai Uniónak 2030-ig fel kell készülnie a további bővítésre, amivel az új tagországok felvétele ismét a brüsszeli politikai menetrend egyik kiemelt témája lesz. Természetesen csak akkor, hogy ha ezt bárki is komolyan veszi, mert hogy most a Nyugat-Balkánnak csúfolt térségben minden és bármi közelebbnek tűnik, mint a bővítés, illetve az uniós csatlakozás.
Hogyan került elő a bővítés?
Az Európai Unió sosem szeretett időpontot említeni, amikor a nyugat-balkáni bővítésről volt szó. A brüsszeli illetékesek inkább olyan üres frázisokat pufogtattak, mint például az “érdemeken alapuló integráció”, vagy mint “az uniós elvárások teljesítése”, ez az utóbbi sok esetben mozgócélpontnak számított.
Charles Michel augusztus végén Bledben arról beszélt, hogy az Uniónak 2030-ra készen kell állnia az új tagok integrálására, és hozzátette, hogy ha az EU hiteles akar maradni, akkor beszélni kell a menetrendről. Michel szózatának elhangzása óta el lehetett tűnődni azon, hogy vajon 2030 reális határidő-e, merthogy az Európai Tanács elnöke könnyen ígérget, neki 2026-ban lejár a mandátuma, így a bővítési folyamatot nem neki kell levezényelnie, kudarc esetén pedig nem neki kell magyarázkodnia.
Ráadásul nem ő az első uniós vezető, aki nyilvánosan licitált a nyugat-balkáni országok felvételének időpontjára, 2018-ban az Európai Bizottság volt vezetője, Jean-Claude Juncker tette ugyanezt, amikor egy bővítési stratégiai dokumentumban bejelentette, hogy Szerbia és Montenegró “2025-ig” csatlakozhat az EU-hoz, felsorolva az ehhez vezető szakaszokat.
SÖTÉT LÓRA TETT: Amikor még nagy, illetve nagyobb volt az egyetértés Brüsszel és Belgrád között, a kép 2018. februárjában készült (Forrás: X-platform, EcoDev EU)
A tagállamok azóta diszkréten elutasították a dokumentumot, a 2025-ös határidő pedig feledésbe merült, ahogy Jean-Claude Juncker támolygó alakja is eltűnt a történelem gomolygó ködében. Csakhogy 2018 és 2023 között nincs semmi hasonlóság, az ukrajnai háború kitörésével ugyanis új dinamika alakult ki Európában.
Angela Merkel politikai jelenléte talán lassította az agresszív orosz politika előre nyomulását, az viszont biztos, hogy a Mutti a Berlini Folyamattal képes volt összecsődíteni a balkáni vezetőket, amely által valósulhatna meg egyébként az a német elképzelés, amely alapján a Nyugat-Balkán az uniós közös piacba integrálódna, és ez lehetne az Európai Unió bővítésének egyik lehetséges forgatókönyve, amiről még majd szó lesz.
Az ukrajnai háború kitörését követően az Európai Unió részéről ugyan nagyobb a politikai akarat a bővítésre, ami azonban nem garantálja a sikert, bár a jelen pillanatban nem vagyunk abban a helyzetben, hogy végtelenül sokat lehessen szórakozni a bővítéssel, mondjuk újabb húsz évet, mint a 2003-as Thesszaloniki Nyilatkozat után. Szerbia és Montenegró több mint egy évtizede, Észak-Macedónia pedig még régebb óta várakozik.
A közvélemény és a politikai elit ellenállása a bővítéssel szemben azóta sem szűnt meg sem itt, sem ott, és a vita előrehaladtával ismét növekedhet akár az Európai Unióban (Franciaország, Hollandia, Bulgária, Horvátország), akár a “szerb világban”, ahol a belgrádi és a banjalukai vezetésnek sikerült redukálnia a csatlakozási kedvet a szerb népesség körében. További problémát jelenthet, hogy a jelölteknek igazodniuk kell az európai külpolitikai álláspontokhoz, miközben Szerbia európai szempontból erős szimpátiákat táplál Moszkvával szemben.
Charles Michel bledi kiállását vagy elszólását követően – nézőpont kérdése – az uniós vezetők bővítési hajlandóságának első nagy próbája az október 6-i granadai csúcstalálkozó lesz. Az állam- és kormányfők Granadában az új tagok befogadására való hajlandóságot tesztelik majd a három fő kérdés megvitatásával, aminek keretében azzal foglalkoznak, hogy milyen legyen a döntéshozatal a bővített unión belül, mit tartalmazzon az európai szinten követendő politika és hogy azt miből finanszírozzák.
Szegényházi vásár
Hat nyugat-balkáni ország (Albánia, Bosznia-Hercegovina, Észak-Macedónia, Montenegró, Szerbia és Koszovó), Ukrajna és Moldova pályázik a csatlakozásra (Törökország esetében az eljárás befagyasztásra került). A volt Jugoszlávia néhány országa már évekkel ezelőtt megkezdte a csatlakozási tárgyalásokat, míg az EU decemberben dönt arról, hogy ezt lehetővé teszi-e Kijev és Kisinyov számára is. Charles Michel szerint Grúzia, amelynek jelenleg csak “európai perspektívája” van, még felzárkózhat a többiekhez, “ha megteszi a szükséges előrelépéseket”.
A nagyszámú szegény tagjelölt ország felvétele elkerülhetetlenül hatással lesz a közös költségvetésre. A tagjelölt országok bruttó hazai terméke jóval az európai átlag alatt van, ami azt jelenti, hogy az uniós költségvetés nettó kedvezményezettjei lesznek. Ugyanakkor néhány jelenlegi kedvezményezett országnak a bővítést követően nagyobb mértékben kell hozzájárulnia az EU költségvetéséhez. Lehet barkóbázni, hogy melyik korábban csatlakozott országnak tetszik majd a legkevésbé, hogy mélyebben kell a zsebébe nyúlnia, miközben a balkáni bővítés gyengítheti az ukrán csatlakozásra fordítható támogatást, és ez további turkálást jelenthet a zsebekben.
Önmagában a nyugat-balkáni bővítés nem jelentene különösen nagy pénzügyi kihívást, mivel a régió összlakossága 17 millió körül van, ami egy közepes méretű tagállamnak felel meg. Ukrajna viszont különleges eset a többi tagjelölt országhoz képest több mint 40 milliós lakossága, és a tönkrement, illetve szétbombázott infrastruktúrája miatt.
Egy másik nehezen megoldható kérdés a döntéshozatali folyamat esetleges megváltoztatása és az egyhangúság elvének elhagyása bizonyos területeken. Ez a vita éles ellentéteket válthat ki a tagországok között, különösen, ha a jelenlegi európai szerződések módosításának kérdése is felmerül. Ez tovább késleltetheti a bővítési döntést, és meghosszabbíthatja a tagjelölt országok várakozási idejét, tehát egyáltalán nem abba az irányba mutat, amit Charles Michel Bledben felvázolt.
A bővítési dinamika gyorsulását észlelve a francia elnök a nagykövetek párizsi értekezletén elővette a többsebességű Európára vonatkozó elképzelést, miközben az Európai Bizottság bejelentette, hogy október közepén közzéteszi a progresszív integrációval kapcsolatos tervet, amelynek alapján a tagjelölt országok lépésről lépésre csatlakozhatnának az EU különböző intézményeihez: a közös piachoz és az európai politikákhoz azokon a területeken, ahol sikeresen lezárták a tárgyalásokat – mindeközben pedig Ursula von der Leyen az előcsatlakozási alapok növelését és egy “növekedési tervet” is bejelentett a Nyugat-Balkán számára.
Brüsszeli elképzelések szerint ez a megközelítés segíthetné a jelölteket abban, hogy útközben néhány kisebb győzelmet arassanak, ami keményebb munkára ösztönözné őket a végső cél elérése érdekében. Ez szép elgondolás, csak nem biztos, hogy a Balkán erre a srófra működik, könnyen előfordulhat ugyanis, hogy a tagjelölt országok megrekednek a csatlakozás valamelyik szakaszában, megfelelő szabályok hiányában pedig folytatják az egymással való acsarkodás, vagy éppen elárasztják magukkal Európát.
A nyár elején a német Kereszténydemokrata Unió (CDU/CSU) arra az álláspontra helyezkedett, hogy az uniós tagság nincs napirenden, helyette a tagjelölt országoknak inkább azt ajánlják fel, hogy 2030-ig csatlakozhassanak az európai közös piachoz. Ez egy “köztes szakasz” lenne a tagsághoz vezető úton, de ez a köztes szakasz határozatlan ideig is tarthatna. Ez a megközelítés – a progresszív integrációhoz hasonlóan – megszabadítaná a tagjelölt országokat a jelenlegi mindent vagy semmit logikától, vagyis a bent vagy kint állapottól.
Szkepticizmus a Nyugat-Balkánon
A nyugat-balkáni országok politikai vezetőinek hozzáállása sem elhanyagolható az új bővítési terveket és időpontokat illetően. Edi Rama albán miniszterelnök és Ivica Dačić szerb külügyminiszter szkeptikusan reagált a 2030-as bővítési dátumra, Ana Brnabić szerb miniszterelnök pedig azzal vádolta meg az EU-t, hogy folyamatosan változtatja a szabályokat és a feltételeket.
Az észak-macedóniai politikusok ugyanakkor rámutattak arra, hogy az integráció folyamatos halogatása miatt csökken az EU-támogatottsága az országban. Montenegróban némi beképzeltséggel úgy vélik, hogy ők tekinthetők a tagsághoz legközelebb álló országnak, így akár 2030 előtt csatlakozhatnak az EU-hoz, ezért úgy gondolják, hogy a fokozatos tagsággal kapcsolatos elképzelések feleslegesen elterelnék a figyelmet a fő célról.
Ugyanakkor, ha ezek az országok a tükörbe néznének, akkor azt látnák, hogy tele vannak megoldhatatlan problémákkal, kezdve a foglyul ejtett államtól, a diszfunkcionális gazdaságon keresztül a befagyott konfliktusokig, amelyekkel mindegyik ország küzd a múlt terhes örökségeként, arról nem is beszélve, hogy jócskán megerősödtek a térségben azok az erők, amelyek kitöltötték az Európai Unió által az utóbbi húsz évben üresen hagyott teret.
Amennyire örömteli lehet a 2030-as csatlakozási időpont meghatározása, az legalább annyira frusztrálhatja is a balkáni vezetőket, az előttük álló hat-hét évben ugyanis teljesíteniük kellene, amihez egyáltalán nem voltak hozzászokva, besöpörték ugyanis az ilyen-olyan címen érkező támogatásokat, majd tettek is valamit, meg nem is.
Nekik egyáltalán nem lesz könnyű hozzászokniuk ahhoz, hogy várnak is tőlük valamit, és ezért idegesek az olyan javaslatoktól, mint amilyet Charles Michel tett Bledben, mert az időpont meghatározása visszahelyezi a hangsúlyt a reformok terén elért, illetve el nem ért eredményekre, és elejét veszi a további időhúzásnak a Balkánon, egyúttal pedig megszünteti a vernyogást, miszerint ők készen állnak a csatlakozásra, csak az EU nem akarja a bővítést – ezekután mindenkinek egy dolga van: forduljon arccal 2030 felé!
(A Les Echos és a Le Courrier des Balkans nyomán)
A szerb külügyminiszter is azt akarja, hogy KFOR-erők menjenek Koszovó északi részébe
Belgrád sokkal aktívabb szerepet vár a KFOR-tól, amelyben több száz magyar katona teljesít szolgálatot
Gyertyagyújtás a koszovói szerb területeken és Szerbiában, estére a boszniai szerbeknél
Vučić a KFOR-t kéri az északi területekre, a Quinta szerint nagyon veszélyes a helyzet
A koszovói belügyminiszter szerint a Szerb Lista alelnöke vezette a fegyveres akciót
Lelőttek egy rendőrt Koszovóban, akár magyar katonák élete is veszélybe kerülhet
Vučić etnikai tisztogatásról beszélt, Moszkva szerint Koszovó potenciális veszélyt jelent
Szerbia Oroszországgal és Kínával tárgyal Koszovóról, a hadsereg fokozta a felkészülést
A koszovói eseményeket követően mindenki gyászol, még Szerbia is
A Horvát Demokratikus Közösség befolyása alá kerül a regionális sajtó?
-
Koszovó3 nap telt el azótaLelőttek egy rendőrt Koszovóban, akár magyar katonák élete is veszélybe kerülhet
-
Montenegró6 nap telt el azóta
Szerbiai állampolgárok ásták az alagutat Montenegróban, 19 fegyver tűnt el
-
English6 nap telt el azóta
Turkish companies bypass the Western sanctions, USA tappes their head
-
Szerbia2 nap telt el azóta
Vučić etnikai tisztogatásról beszélt, Moszkva szerint Koszovó potenciális veszélyt jelent
