VUKOVAR 1991: A Duna-parti város, amely megmentette Horvátországot

Állítsd be a Google‑t, hogy a BALK mindig kéznél legyen!

Horvátországban tegnap állami ünnep volt: megemlékeztek Vukovár elestének 30-dik évfordulójáról. Az érintetteken, a túlélőkön és az áldozatok hozzátartozóin kívül, a Duna mindkét oldalán, és a Horvátországgal szomszédos országokban, már kevesen vannak, akik valamit is tudnak arról, hogy voltaképpen mi is játszódott le 1991-ben Horvátországban, illetve a szóban forgó Duna-parti, barokk kisvárosban és környékén.

A keleti bástya

A focirajongók biztos észrevették már, hogy a horvát válogatott mérkőzésein nem ritkán jelenik meg egy-egy Vukovár-feliratú transzparens, illetve hogy a horvát szurkolók szinte rendszeresen skandálják a kelet-szlavóniai város nevét, attól függetlenül, hogy otthon játszik-e a kockás mezes (sakktáblás) csapat, vagy idegenben.

Szóval, a Vukovár-kultusz Horvátországban „élő hagyomány” – jobb híján mondjuk így, és nem kizárólag a politika játékszere, mint azt egyesek szeretnék beállítani. Amíg lesznek horvátok, Vukovár neve aligha veszik feledésbe, bárki bármit mond, gondol is ezzel kapcsolatban.

Tankönyvi szintre leegyszerűsítve a történelmet, kerülve bármilyen legendát és propagandát, a várost védő mintegy 1800-2000 gyengén felfegyverzett, felszerelt ember 87 napig dacolt a tizenötszeres túlerővel, amelynek gerincét a Jugoszláv Néphadsereg elit alakulatai képezték, kiegészítve a területvédelem és a félkatonai egységek tagjaival.

A szerbek által rommá lőtt Vukovár az 1990-es években. (Fotó: Varga Szilveszter)

A várost szó szerint a szerbek, illetve a szerbeket szolgáló jugoszláv erők rommá lőtték, és amikor a védők végül megadták magukat, egy részüket kivégezték – beleértve a kórházban talált sebesülteket is – nagyobb részüket pedig szerbiai táborokba, börtönökbe kísérték. A túlélő embereket kiűzték a városból.

A hősies és csodaszámba menő védekezésnek köszönhetően az akkori horvát vezetésnek sikerült megerősítenie a védelmi vonalakat Eszék és Vinkovce irányában.

Ennek köszönhetően a Vukovár alatt rostokoló jugoszláv/szerb egységek nem tudtak egyesülni a Jugoszláv Néphadsereg nyugat-szlavóniai alakulataival, és ezzel lényegileg megmenekült a horvát főváros, Zágráb, illetve Északnyugat- Horvátország is a tervezett lerohanástól.

Kupoladumák és a népi emlékezet

Ebből az egész sztoriból, mi magyarok is kivettük részünket, mind Vukovárban, mind Szentlászló esetében, miután a várost ostromló erők tovább mozdultak Eszék irányába. A horvátországi magyar kisebbség lakosságon belüli létszámát tekintve messze meghaladó arányban képviseltette magát a horvát fegyveres erők kötelékében.

Nem szabad megfeledkezni azonban arról sem, hogy a másik oldalon is voltak magyarok, akiket a Jugoszláv Néphadsereg sorozott be, Vukovárnál tehát magyar magyarra is lőtt!

Vukovár védelmében mintegy 4000, folyamatosan cserélődő önkéntes vett részt, a helyi erők mellett Horvátország minden részéről érkeztek harcosok, de számos külföldi is megfordult közöttük, németek, angolok, franciák, mint például a poszthumusz Zrínyi-renddel kitüntetett Jean-Michel Nicolier, aki sebesültként a rossz hírű Ovčarán veszítette életét.

Vukovári utca az 1990-es években. (Fotó: Varga Szilveszter)

Ami Vukovárt illeti, a horvátok nem felejtenek, és nem is akarnak felejteni.

Mint erre többek között a tegnap a NATO brüsszeli főhadiszállása előtt félárbócra engedett horvát lobogó is felhívta a figyelmet, mindennemű nemes indíttatású „kupoladuma” ellenére, a horvátok nem hajlandók elfelejteni a múltat.

A horvátok idővel valószínűleg korrekt viszonyokat alakítanak ki majd Szerbiával – a kereskedelem már most zökkenőmentesen folyik -, de arra ne számítson senki, hogy eltekintenének a nemzet számára nagy horderejű eseményekre történő megemlékezésről. Mint ahogy a szerbek is évről-évre megemlékeznek a második világháborús Jasenovácról.

Vukovár ostroma és a Vihar-hadművelet – ahogy ezt a politikusok szeretik hangsúlyozni – beépült a horvát állam alapjaiba, de elsősorban a népi emlékezet az, ami megőrzi Vukovár nevét és hírét azután is, ha már senki sem él a háborús nemzedék tagjai közül.

Ha valaki igazán meg akarja ismerni, illetve meg akarja érteni Horvátországot és horvátokat, ezt nem hagyhatja figyelmen kívül.