Nem, bár ahogy vesszük. Mindenesetre háború, ahogy az leírva vagyon egy cseppet sem könnyű olvasmányban. Nevezetesen Vedrana Rudan rijekai születésű horvát írónő, újságírónő, blogírónő magyarul 2006-ban...
Harminc évvel a délszláv válság kitörése után Magyarország másik szomszédja, Ukrajna is háborúba süllyedt. A két konfliktus között sok a különbség – a volt Jugoszláviában például...
A Drina folyó partján fekvő Višegrad boszniai oldalán 2022. április 12-én jelent meg a Bosznia- Hercegovina nyugati orientációját sajátos vizualizációval kritizáló/tagadó graffiti. A helyi rendőrség vizsgálatot...
A szerb elnök és a magyar miniszterelnök nemrégiben együtt vonatozott a Belgrád és Újvidék közötti gyorsvasúton, az erről készült felvételek slágernek számítanak a délszláv közösségi médiában...
A Balkánon aligha van nagyobb köpönyegforgató politikus, mint Milo Đukanović montenegrói elnök, aki ifjúkorában szépen lépdelt felfelé a kommunista ranglétrán, 1979-ben már a Jugoszláv Kommunista Szövetség...
Zoran Milanović horvát köztársasági elnök, akit hollywoodi allűrjei miatt gyakran Zoki Bondként emlegetünk a BALK virtuális hasábjain, hétfőn rendhagyó sajtótájékoztatót tartott. Meglepő módon azonban nem volt...
Vajdaságban számos településen szerveznek gyűjtést az ukrajnai menekültek megsegítésére: az adományokat elsősorban a magyarországi befogadóközpontoknak tervezik átadni. Az akciókat jószándékú emberek kezdeményezték, akik a háború borzalmaira...
Arminka Helić nem bárónőnek, hanem bosnyáknak született, mégis a brit Lordok Házának a tagja. A legutóbbi délszláv háborúk idején hagyta el menekültként Bosznia- Hercegovinát, ahonnan Londonba...
Kérdés: vajon melyik adriai sziget állatvilágának része az elefánt, a strucc, zebra, antilop és ilyesmi? Azaz, ne törjük a fejünket, jön a válasz. Szóban forgó sziget,...
A volt Jugoszlávia a különböző nemzeti identitások süllyesztője volt, a rendszerváltást követően ezért az országban elemi erővel törtek felszínre a nemzeti indulatok, amelyek véres háborúkon át...
A Southampton megerősítette, hogy a szerb származású üzletember, Dragan Šolak 100 millió fontos üzletet kötött, amellyel megszerezte a Premier League-ben jelenleg 14. helyen álló csapat irányítását....
A legfelsőbb horvát vezetők az utóbbi fél évben úgy zarándokoltak Koszovóba, mint ha a „szent kútra” járnának, de nem azért, hogy Mária segítségével az Istennél gyógyulást...
A szerbek katonai fölénye mítosz volt, ám ha Belgrádban kicsit hamarabb kapcsolnak, ma talán Pécs is szerb lenne. Új kötet született a Trianont megelőző időszak délvidéki...
Augusztus 27-én, a hajnali órákban érkezett Afganisztánból Albániába a menekültek első csoportja, 121 nő, férfi és gyermek. Ezzel megindult a befogadás folyamata: Albánia – az USA...
Az Európai Unió keleti határán megnőtt migrációs nyomást nem követte válsággóc kialakulása Bosznia- Hercegovinában. A Nyugat- Balkán centrumában fekvő ország 2016. óta próbál megoldást találni a...
Orbán Viktor magyar miniszterelnök mindössze négy órás látogatást tett Banja Lukában, ahol a bosznia-hercegovinai háromtagú elnökség szerb tagjával, Milorad Dodikkal tárgyalt. A találkozón konstatálták, hogy a...
2021. november 2-án Christian Schmidt főképviselő benyújtotta az ENSZ Biztonsági Tanácsának a Bosznia- Hercegovina helyzetével kapcsolatos jelentését. A dokumentum szerint Bosznia- Hercegovina jelenleg a délszláv háború...
Egy hónappal az után, hogy Gabriel Escobar átvette Matthew Palmertől az USA nyugat-balkáni ügyekben illetékes különképviselői posztját, kinevezték az idő előtt távozó belgrádi amerikai nagykövet, Anthony...
Szerbiában tartják a hatvan évvel ezelőtt, 1961-ben létrehozott el nem kötelezettek mozgalmának idei tanácskozását. A jubileumi helyszín kiválasztása nem véletlen, Josip Broz Tito volt jugoszláv vezető...