Olvasási idő: 6 perc

A legfelsőbb horvát vezetők az utóbbi fél évben úgy zarándokoltak Koszovóba, mint ha a „szent kútra” járnának, de nem azért, hogy Mária segítségével az Istennél gyógyulást találjanak testi-lelki és politikai bajaikra, és nem is azért, hogy összeesküvést szőjenek a koszovói albánokkal a közös ellenségnek számító szerbek ellen, amit a szerb sajtó megpróbált ezekbe a látogatásokba belemagyarázni. A horvát politikai zarándoklatnak sokkal emberibb oka volt: a koszovói horvát közösség megmentése, és aligha zárható ki, hogy ehhez áttételesen magyar segítséget is kértek.

A szerb hírügynökség hazudott

Az események májusban kezdtek felpörögni, amikor Gordan Grlić- Radman, horvát külügyminiszter, akinek a nevét hol kötőjellel írják, hol meg nem, május 6-án Koszovóban járt. A látogatás egyes részleteivel kapcsolatban a Tanjug szerb (többé-kevésbé állami) hírügynökség hazudott, és ezzel jókora politikai-nacionalista hisztériát váltott ki, miután a tudósítást telitorokkal harsogta a szerb média.

A Tanjug pristinai tudósítója azt a kijelentést adta a horvát külügyminiszter szájába, hogy „a horvátok katonai bázist hoznak létre Koszovóban, ami hozzájárul a stabilitáshoz”.

A szerb nacionalisták azonnal nekiláttak az állítólagos nyilatkozat politikai marketingértékének kiaknázásához, bizonyítva látván, hogy a horvátok és a koszovói albánok újabb összeesküvést szőnek a szerbek ellen, ami egy apró darabja annak a mozaiknak, amit úgy hívnak, hogy „balkáni (szerb) paranoia”. Ennek „melegen tartása” sok esetben politikai programnak számít, és ez az álhír kitűnő tüzelőanyagként szolgált.

Mindez „eklatáns példája” volt a félművelt Nyugaton fake newsként behatárolt fogalomnak, amit fordíthatunk álhírnek is, mint az előbb tettük, bár ennek szándékosan keltett formáját egyszerűbben szólva hazugságnak nevezik. A BALK annak idején tételesen bizonyította, hogy a horvát külügyminiszter nem mondta ki a neki tulajdonított mondatot, de a pokol már elszabadult, és a hamis hír keltője újabb szeget vert a „délszláv testvériség” igen csak átlyuggatott koporsójába.

A Tanjug által generált őrületben elsikkadt, hogy a horvát külügyminiszter felkereste a Koszovóban élő horvát kisebbség tagjait, a kisebbségekkel tartott kapcsolatok ápolása minden diplomáciai szomszédolás kötelező eleme, így a média általában legfeljebb egy-két fél mondattal említi meg, ami gyakran egy „musz állítás”, tehát a lényeghez túl sok köze nincs.  Ez ebben az esetben egyáltalán nem igaz! 

Aztán jöttek a többiek

A horvát külügyminiszter látogatását övező kellemetlenség emlékezetessé tette a Grlić- Radman koszovói kiruccanását, de miután a horvát miniszterelnök és a horvát államfő látogatásának népszerűsítéséhez a Tanjug szerb (állami) hírügynökség nem járult hozzá a maga „hozzáadott értékével”, így ennek a két horvát főméltóságnak a koszovói portyázása szinte észrevétlenül zajlott, nem is beszélve a horvát védelmi miniszter „koszovói lopakodásáról”, róla ma már tudjuk, hogy „a körtefáról pottyant a politikába„.

Andrej Plenković november 15-én kereste fel Pristinát, ahol úgy nyilatkozott, hogy hazája támogatja Koszovó egységét, előre lépését az európai úton, akárcsak a Szerbiával kezdett párbeszédének folytatását, vagyis jött a diplomácia hablatyolás, amibe némi színt vitt, hogy Vjosa Osmani engesztelés gyanánt kitüntette a horvát miniszterelnököt, bár ekkor még nem lehetett tudni, hogy a kitüntetésnek engesztelés jellege van, mert akármerről is nézzük, Plenković az elismerésre rászolgált, nem is tehetett mást.

Ez ellen talán még az „összalbánok” körében lassan már kabalafigurává váló Teréz anya sem tiltakozott volna, mivelhogy Osmani a koszovói Szent Teréz elnöki érdemrenddel tüntette ki a horvát miniszterelnököt, aki a július végi, mintegy tíz koszovói albán emberéletet követelő szlavónbródi buszkatasztrófa miatt lemondta más jellegű programját, és Albin Kurti koszovói albán miniszterelnökhöz hasonlóan a helyszínre sietett.

Nemrégi koszovói látogatása során a horvát külügyminiszterhez hasonlóan Plenković is felkereste Janjevót, de ezzel senki sem foglalkozott, mert hát egy ilyen magasszintű látogatás alkalmával ez így szokás.

Nem sokkal karácsony előtt megjelent Koszovóban Zoran Milanović horvát államfő is, akinek a látogatását már a horvát sajtó sem tudta mire vélni. A horvát államfő Osmanin és Kurtin kívül találkozott a nemzetközi békeerők keretében Koszovóban állomásozó horvát katonákkal, és megbeszélést folytatott Kajári Ferenccel, a KFOR magyar parancsnokával is, és megint tett néhány remekbeszabott kijelentést, ami „írói munkásságához” tartozhatna, ha Milanović író lenne.

A horvát elnök böjti bakalárt fogyasztott a katonákkal, miközben megjegyezte, hogy az étel egyenesen Splitből érkezett , mert Zágrábban ezen a téren nincs igazán megfelelő minőség, és elengedett egy olyan megjegyzést is, hogy a szerb ortodox szent helyeket a horvátok védik Koszovóban (az albánoktól).

A horvát média kezdte megsokalni a koszovói búcsújárást, és azt találgatta, hogy a hadsereg főparancsnokának számító Milanović mit keres Koszovóban, amikor Mario Banožić horvát védelmi miniszter egy héttel korábban már járt ott, és ő is találkozott Kajári Ferenc vezérőrnaggyal, majd felkereste a horvát katonákat is, de nem vitt nekik sem körtét, sem bakalárt.

A horvát kollégák annak tudták be Milanović feltűnését Koszovóban, hogy az államfő és a védelmi miniszter között „lassan legendákba illő ellentét feszül”, ezért utaztak külön-külön, ami persze, plusz pénz, de karácsony környékén ki törődik a pénzzel.

Természetesen Milanović is tett egy kört, és elment a Pristinától délre keresendő Janjevóba, ahol ellátogatott a helyi Szent Miklós templomba, és elbeszélgetett Matej Palić katolikus pappal, az ottani horvátok vallási vezetőjével. Mondhatnánk semmi különös.

Kollektív kivonulás

De nem úgy van, hogy semmi különös. Sőt! A történtekre van magyarázat, és a kép akkor áll össze, ha meghallgatjuk az ottani horvát pap nyilatkozatát, amelyet egy koszovói szerb forgatócsoportnak adott, elvégre abban a térségben a szerbek és a horvátok egyazon problémával küzdenek, amit a nem albán házak kifosztása, és az ottani, nem albán lakosság megfélemlítése jelent.

– Bizonytalan helyzet alakult ki, már azzal a gondolattal foglalkoztunk, hogy fogjuk magunkat, és felszállunk öt autóbuszra. Ennyien vagyunk, mintegy százhatvanan, be is fértünk volna, és elköltözünk, elindulunk Horvátország felé

– mondta Matej Palić, aki ezzel magyarázatot is adott arra, hogy miért szaporodtak meg a horvát illetékesek koszovói látogatásai az utóbbi időben. Ezt részletesebben is kifejtette.

– A koszovói belügyminisztériumhoz (rendőrség) fordultunk, a (horvát) nagykövetség nem kevés fáradozást fejtett ki. A magas beosztású horvátországi politikusok látogatásai hozzájárultak ahhoz, hogy egy hónapja, másfél, nem történt egyetlen incidens, egyetlen fosztogatás sem, hála Istennek. Békében és egyetértésben kellene együtt élnünk külső intervenciók nélkül is

– fogalmazta meg véleményét a janjevói horvátok lelki pásztora, aki a faluban született, és már 28 éve visel gondot a hívekről.

A horvát külügyminiszter, a horvát miniszterelnök és a horvát államfő tehát nem azért látogatott Koszovóba gyors egymásutánban, hogy összeesküvést szőjön az albánokkal a szerbek ellen, mint ahogy azt a szerb nacionalisták vizionálták, és nem is azért, hogy kitüntetéseket vegyen át, hanem, hogy megállítsa a koszovói horvátok elleni atrocitásokat, ezekről tárgyaljon a pristinai vezetőkkel, plusz Kajári Ferenccel, a KFOR ottani parancsnokával.

Ez ugyan elüthető egy olyan otromba tréfával, hogy a horvátok őrzik a szerb templomokat Koszovóban, emögött azonban minden bizonnyal az húzódik meg, hogy a horvát vezetők szeretnék, vagy szerették volna elérni, hogy a KFOR jobban figyeljen oda a koszovói horvát közösségre. Jószerivel a magyarokat nem túlzottan kedvelő Milanović számára súlyosbító körülménynek számíthatott, hogy ezt éppen egy magyar tábornoktól kell(hetett) kérnie.

Rafinált etnikai tisztogatás

Janjevo problémája nem újkeletű. A valamikor ötezer lelket számláló településről folyamatosan költöztek el a horvátok. Az Al Jazeera 2018-ban forgatott a településen, és akkor úgy találta, hogy az ottani horvátok lélekszám kétszázra apadt, láthattuk, ma már ennél is kevesebben vannak.

Munka már akkor sem volt, de nem volt csapvíz, és néha még áram sem, és nem térnek vissza, akik elmentek, sokuk háza mára már összedőlt, vagy fosztogatásoknak volt kitéve.

A települést a kilencvenes évek harci cselekményei elkerülték ugyan, de a változásokat követően annyi horvát elhagyta Janjevót, hogy egyházi adatok szerint hatszáz ház üresen maradt, amit fosztogatás követett. Ezzel szemben a koszovói (albán) rendőrség azt állítja, hogy négyszáz házról van szó a településen, ahol ma albánok, törökök és cigányok is élnek, és ahol a lakosságnak már csak 9%-a horvát.

Egy albán rendőrségi illetékes szerint „már három évvel ezelőtt is” kielégítők voltak az nemzetek közötti viszonyok, véleménye szerint az elhagyott házakból nincs mit ellopni.

– Régebben voltak lopási kísérletek, előfordult, hogy elfogtuk az elkövetőket, akik általában kiskorúak voltak. De el kell mondanom, hogy nincs semmi értékes, amit ezekből a házakból el lehetett lopni

– mondta az Al Jazeerának nyilatkozva a rendőri vezető.

A kijelentésből két dologra következtetünk. Az egyik az, hogy az elhagyott házakban mára már nem maradt semmi, mert eleddig mindennek lába kelt, a másik pedig az, hogy fosztogatni a gyerekeket küldik, mert őket nem fogja törvény. A félelemkeltésnek ez egy bevett formája a térségben, amelyet akár rafinált etnikai tisztogatásnak is tekinthetünk: ez a magas népszaporulat mellett azt eredményezte, hogy a nem albán lakosság elhagyta Koszovót, ahol mára már 90% fölé emelkedett az albán etnikum aránya.

Erre persze, nem megfelelő válasz a szerbek által végrehajtott bújtatott, majd nyílt terrorra, amely a múlt évszázad második felében kezdődött, és 1999-ben érte el a tetőfokát.