Connect with us

Horvátország

RAFINÁLT ETNIKAI TISZTOGATÁS: Egy kis túlzással a horvát politikusok többet jártak mostanában Pristinába, mint Brüsszelbe

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

janjevo
i.trackmytarget
Olvasási idő: 6 perc

A legfelsőbb horvát vezetők az utóbbi fél évben úgy zarándokoltak Koszovóba, mint ha a “szent kútra” járnának, de nem azért, hogy Mária segítségével az Istennél gyógyulást találjanak testi-lelki és politikai bajaikra, és nem is azért, hogy összeesküvést szőjenek a koszovói albánokkal a közös ellenségnek számító szerbek ellen, amit a szerb sajtó megpróbált ezekbe a látogatásokba belemagyarázni. A horvát politikai zarándoklatnak sokkal emberibb oka volt: a koszovói horvát közösség megmentése, és aligha zárható ki, hogy ehhez áttételesen magyar segítséget is kértek.

A szerb hírügynökség hazudott

Az események májusban kezdtek felpörögni, amikor Gordan Grlić-Radman, horvát külügyminiszter, akinek a nevét hol kötőjellel írják, hol meg nem, május 6-án Koszovóban járt. A látogatás egyes részleteivel kapcsolatban a Tanjug szerb (többé-kevésbé állami) hírügynökség hazudott, és ezzel jókora politikai-nacionalista hisztériát váltott ki, miután a tudósítást telitorokkal harsogta a szerb média.

A Tanjug pristinai tudósítója azt a kijelentést adta a horvát külügyminiszter szájába, hogy “a katonai bázist hoznak létre Koszovóban, ami hozzájárul a stabilitáshoz”.

A szerb nacionalisták azonnal nekiláttak az állítólagos nyilatkozat politikai marketingértékének kiaknázásához, bizonyítva látván, hogy a horvátok és a koszovói albánok újabb összeesküvést szőnek a szerbek ellen, ami egy apró darabja annak a mozaiknak, amit úgy hívnak, hogy “balkáni (szerb) paranoia”. Ennek “melegen tartása” sok esetben politikai programnak számít, és ez az álhír kitűnő tüzelőanyagként szolgált.

Mindez “eklatáns példája” volt a félművelt Nyugaton fake newsként behatárolt fogalomnak, amit fordíthatunk álhírnek is, mint az előbb tettük, bár ennek szándékosan keltett formáját egyszerűbben szólva hazugságnak nevezik. A BALK annak idején tételesen bizonyította, hogy a horvát külügyminiszter nem mondta ki a neki tulajdonított mondatot, de a pokol már elszabadult, és a hamis hír keltője újabb szeget vert a “délszláv testvériség” igen csak átlyuggatott koporsójába.

A Tanjug által generált őrületben elsikkadt, hogy a horvát külügyminiszter felkereste a Koszovóban élő horvát kisebbség tagjait, a kisebbségekkel tartott kapcsolatok ápolása minden diplomáciai szomszédolás kötelező eleme, így a média általában legfeljebb egy-két fél mondattal említi meg, ami gyakran egy “musz állítás”, tehát a lényeghez túl sok köze nincs.  Ez ebben az esetben egyáltalán nem igaz! 

Aztán jöttek a többiek

A horvát külügyminiszter látogatását övező kellemetlenség emlékezetessé tette a Grlić-Radman koszovói kiruccanását, de miután a horvát miniszterelnök és a horvát államfő látogatásának népszerűsítéséhez a Tanjug szerb (állami) hírügynökség nem járult hozzá a maga “hozzáadott értékével”, így ennek a két horvát főméltóságnak a koszovói portyázása szinte észrevétlenül zajlott, nem is beszélve a horvát védelmi miniszter “koszovói lopakodásáról”, róla ma már tudjuk, hogy “a körtefáról pottyant a politikába“.

plenkovic osmani
Andrej Plenković november 15-én kereste fel Pristinát, ahol úgy nyilatkozott, hogy hazája támogatja Koszovó egységét, előre lépését az európai úton, akárcsak a Szerbiával kezdett párbeszédének folytatását, vagyis jött a diplomácia hablatyolás, amibe némi színt vitt, hogy Vjosa Osmani engesztelés gyanánt kitüntette a horvát miniszterelnököt, bár ekkor még nem lehetett tudni, hogy a kitüntetésnek engesztelés jellege van, mert akármerről is nézzük, Plenković az elismerésre rászolgált, nem is tehetett mást.

Ez ellen talán még az “összalbánok” körében lassan már kabalafigurává váló Teréz anya sem tiltakozott volna, mivelhogy Osmani a koszovói Szent Teréz elnöki érdemrenddel tüntette ki a horvát miniszterelnököt, aki a július végi, mintegy tíz koszovói albán emberéletet követelő szlavónbródi buszkatasztrófa miatt lemondta más jellegű programját, és Albin Kurti koszovói albán miniszterelnökhöz hasonlóan a helyszínre sietett.

Nemrégi koszovói látogatása során a horvát külügyminiszterhez hasonlóan Plenković is felkereste Janjevót, de ezzel senki sem foglalkozott, mert hát egy ilyen magasszintű látogatás alkalmával ez így szokás.

Nem sokkal karácsony előtt megjelent Koszovóban Zoran Milanović horvát államfő is, akinek a látogatását már a horvát sajtó sem tudta mire vélni. A horvát államfő Osmanin és Kurtin kívül találkozott a nemzetközi békeerők keretében Koszovóban állomásozó horvát katonákkal, és megbeszélést folytatott Kajári Ferenccel, a KFOR magyar parancsnokával is, és megint tett néhány remekbeszabott kijelentést, ami “írói munkásságához” tartozhatna, ha Milanović író lenne.

A horvát elnök böjti bakalárt fogyasztott a katonákkal, miközben megjegyezte, hogy az étel egyenesen Splitből érkezett , mert Zágrábban ezen a téren nincs igazán megfelelő minőség, és elengedett egy olyan megjegyzést is, hogy a szerb ortodox szent helyeket a horvátok védik Koszovóban (az albánoktól).

A horvát média kezdte megsokalni a koszovói búcsújárást, és azt találgatta, hogy a hadsereg főparancsnokának számító Milanović mit keres Koszovóban, amikor Mario Banožić horvát védelmi miniszter egy héttel korábban már járt ott, és ő is találkozott Kajári Ferenc vezérőrnaggyal, majd felkereste a horvát katonákat is, de nem vitt nekik sem körtét, sem bakalárt.

A horvát kollégák annak tudták be Milanović feltűnését Koszovóban, hogy az államfő és a védelmi miniszter között “lassan legendákba illő ellentét feszül”, ezért utaztak külön-külön, ami persze, plusz pénz, de karácsony környékén ki törődik a pénzzel.

Természetesen Milanović is tett egy kört, és elment a Pristinától délre keresendő Janjevóba, ahol ellátogatott a helyi Szent Miklós templomba, és elbeszélgetett Matej Palić katolikus pappal, az ottani horvátok vallási vezetőjével. Mondhatnánk semmi különös.

Kollektív kivonulás

De nem úgy van, hogy semmi különös. Sőt! A történtekre van magyarázat, és a kép akkor áll össze, ha meghallgatjuk az ottani horvát pap nyilatkozatát, amelyet egy koszovói szerb forgatócsoportnak adott, elvégre abban a térségben a szerbek és a horvátok egyazon problémával küzdenek, amit a nem albán házak kifosztása, és az ottani, nem albán lakosság megfélemlítése jelent.

Bizonytalan helyzet alakult ki, már azzal a gondolattal foglalkoztunk, hogy fogjuk magunkat, és felszállunk öt autóbuszra. Ennyien vagyunk, mintegy százhatvanan, be is fértünk volna, és elköltözünk, elindulunk Horvátország felé

– mondta Matej Palić, aki ezzel magyarázatot is adott arra, hogy miért szaporodtak meg a horvát illetékesek koszovói látogatásai az utóbbi időben. Ezt részletesebben is kifejtette.

A koszovói belügyminisztériumhoz (rendőrség) fordultunk, a (horvát) nagykövetség nem kevés fáradozást fejtett ki. A magas beosztású horvátországi politikusok látogatásai hozzájárultak ahhoz, hogy egy hónapja, másfél, nem történt egyetlen incidens, egyetlen fosztogatás sem, hála Istennek. Békében és egyetértésben kellene együtt élnünk külső intervenciók nélkül is

– fogalmazta meg véleményét a janjevói horvátok lelki pásztora, aki a faluban született, és már 28 éve visel gondot a hívekről.

A horvát külügyminiszter, a horvát miniszterelnök és a horvát államfő tehát nem azért látogatott Koszovóba gyors egymásutánban, hogy összeesküvést szőjön az albánokkal a szerbek ellen, mint ahogy azt a szerb nacionalisták vizionálták, és nem is azért, hogy kitüntetéseket vegyen át, hanem, hogy megállítsa a koszovói horvátok elleni atrocitásokat, ezekről tárgyaljon a pristinai vezetőkkel, plusz Kajári Ferenccel, a KFOR ottani parancsnokával.

Ez ugyan elüthető egy olyan otromba tréfával, hogy a horvátok őrzik a szerb templomokat Koszovóban, emögött azonban minden bizonnyal az húzódik meg, hogy a horvát vezetők szeretnék, vagy szerették volna elérni, hogy a KFOR jobban figyeljen oda a koszovói horvát közösségre. Jószerivel a magyarokat nem túlzottan kedvelő Milanović számára súlyosbító körülménynek számíthatott, hogy ezt éppen egy magyar tábornoktól kell(hetett) kérnie.

Rafinált etnikai tisztogatás

Janjevo problémája nem újkeletű. A valamikor ötezer lelket számláló településről folyamatosan költöztek el a horvátok. Az Al Jazeera 2018-ban forgatott a településen, és akkor úgy találta, hogy az ottani horvátok lélekszám kétszázra apadt, láthattuk, ma már ennél is kevesebben vannak.

Munka már akkor sem volt, de nem volt csapvíz, és néha még áram sem, és nem térnek vissza, akik elmentek, sokuk háza mára már összedőlt, vagy fosztogatásoknak volt kitéve.

A települést a kilencvenes évek harci cselekményei elkerülték ugyan, de a változásokat követően annyi horvát elhagyta Janjevót, hogy egyházi adatok szerint hatszáz ház üresen maradt, amit fosztogatás követett. Ezzel szemben a koszovói (albán) rendőrség azt állítja, hogy négyszáz házról van szó a településen, ahol ma albánok, törökök és cigányok is élnek, és ahol a lakosságnak már csak 9%-a horvát.

Egy albán rendőrségi illetékes szerint “már három évvel ezelőtt is” kielégítők voltak az nemzetek közötti viszonyok, véleménye szerint az elhagyott házakból nincs mit ellopni.

Régebben voltak lopási kísérletek, előfordult, hogy elfogtuk az elkövetőket, akik általában kiskorúak voltak. De el kell mondanom, hogy nincs semmi értékes, amit ezekből a házakból el lehetett lopni

– mondta az Al Jazeerának nyilatkozva a rendőri vezető.

A kijelentésből két dologra következtetünk. Az egyik az, hogy az elhagyott házakban mára már nem maradt semmi, mert eleddig mindennek lába kelt, a másik pedig az, hogy fosztogatni a gyerekeket küldik, mert őket nem fogja törvény. A félelemkeltésnek ez egy bevett formája a térségben, amelyet akár rafinált etnikai tisztogatásnak is tekinthetünk: ez a magas népszaporulat mellett azt eredményezte, hogy a nem albán lakosság elhagyta Koszovót, ahol mára már 90% fölé emelkedett az albán etnikum aránya.

Erre persze, nem megfelelő válasz a szerbek által végrehajtott bújtatott, majd nyílt terrorra, amely a múlt évszázad második felében kezdődött, és 1999-ben érte el a tetőfokát.

Kontaktlencse akció »

Horvátország

Cipész és a kaptafa: Milanović némileg magyarázkodott

Avatar photo

Közzététel:

a megjelenés dátuma

Milanović horvát elnök szlovén kollégáját látja vendégül
Milanović horvát elnök szlovén kollégáját látja vendégül (Forrás: Facebook, Nataša Pirc Musar)
?c=4784&m=1603755&a=438898&r=&t=html
Olvasási idő: 3 perc

Zoran Milanović horvát elnök ma (szerdán, február 1-jén) Zágrábban találkozott Nataša Pirc Musar szlovén elnökkel, majd a találkozó után sajtótájékoztatót tartottak, amelyen egy cipészes mondás is előkerült. Az általunk gyakran a legendás brit nulla-nullás ügynökök legnevezetesebbikéhez hasonlított Milanović, a Dnevnik.hr-nek nyilatkozva azt mondta, hogy a beszélgetés kellemes volt, és hogy a nyitott kérdésekről volt szó köztük, például a választott bíróság határozatáról, de beszéltek a régióról is. Pirc Musar karácsony környékén történt beiktatásakor jelezte, hogy első külföldi útja a Balkánra fog vezetni, hogy folytassa elődje, Borut Pahor térségre összpontosító erőfeszítéseit a térségre összpontosító Brdo-Brijuni-folyamatban.

Jogászok egymás közt

A szlovén elnök nem feledkezett meg azidőtájt tett ígéretéről, és most megerősítette, hogy a Brdo-Brijuni folyamat esetében ott szeretné folytatni, ahol elődje abbahagyta.

Azt szeretném tovább ápolni. Amíg a régió politikusai beszélgetnek, az csak hasznos lehet. Hálás vagyok Milanović elnök úrnak, aki velem együtt fog dolgozni ezen a projekten. Ami a választott bíróság határozatát illeti, álláspontunk egyértelmű, mindketten jogászok vagyunk. Ebből kiindulva arra kérem a kormányainkat, hogy kezdjék el megvitatni ezt a kérdést

– mondta Pirc Musar, aki még hozzátette, hogy tudni fogják, miként oldjuk meg a problémákat.

A szlovén elnök elárulta, hogy lényegében már a következő találkozón gondolkozik.

Rejtett kívánságom, hogy a fiatalokra helyezzük a hangsúlyt, ők azok, akik elhagyják a régiót

– jelentette ki a szlovén elnök, majd megjegyezte, hogy szeretne eltávolodni az ideológiai témáktól.

Ki a megtévesztett szerető?

Milanović nem volt hajlandó kommentálni a szomszédos országban zajló kémügyet, de ugyanakkor Ukrajnával kapcsolatosan is alaposan begombolkozott. Úgy nyilatkozott, hogy nem beszéltek Ukrajnáról.

Van egy közmondás, amely azt mondja, hogy a cipész maradjon a kaptafánál, én ezúttal ragaszkodtam a kaptafához

– mondta Milanović. Persze, a visszafogottsággal kissé elkésett, miután a “szabad világ” kollektíve felhördült afelett ahogy Krím és Koszovó sorsáról értekezett. A Krím-ügyet meg sem kísérelte megmagyarázni, viszont Koszovóval kapcsolatban megosztott egy pár gondolatot az újságírókkal.

Az elmélázó cipész

Arra a kérdésre, hogy beszélt-e a szerb elnökkel, Milanović azt mondta, hogy Vučić elnökkel utoljára 2015 őszén beszélt telefonon.

Abban az időben mindketten miniszterelnökök voltak. Emlékezetünk szerint Milanović az akkori “titkos beszélgetés során” arra kínált megoldást Vučićnak, hogy a magyarok háta mögött miként kezeljék az Európára zúduló migránsáradatot!

A horvát elnök most követendő példának nevezte Vučić hozzáállását, aki azt mondta, hogy mielőtt bármit mond Milanović Koszovóról tett kijelentéséről, tüzetesen át akarja tanulmányozni, hogy mit mondott a horvát elnök. (Vučić azért “nem volt képben”, mert az inkriminált horvát elnöki nyilatkozat idején búcsúlátogatáson látta vendégül Belgrádban “öreg barátját”, Miloš Zeman cseh elnököt.)

Ám Zoki Bond, ha már mikrofon közelében volt, sietve megállapította, hogy Szerbia nyugati csatlakozásához néhány dolognak meg kell változnia.

Az ukrajnai helyzet egy látszólagos szerb-orosz románc végének a pillanata, vagy éppenséggel a kezdete, amely által Szerbia végül megértheti, hogy ő a megtévesztett szerető

– mondta Milanović. Azt is hozzátette, hogy Szerbiának valahogy el kell ismernie Koszovót.

Tudom ez most nem fog tetszeni nekik

– viccelődött a horvát köztársasági elnök.

Milanović egyúttal röviden kitért a legújabb korrupciós botrányféleségre – napvilágra került ugyanis a korrupcióval vádolt Gabriela Žalac és a knini ex-polgármester Josipa Rimac levelezése a WhatsAppon – amire rádobott még néhány lapáttal a Nacional nevet viselő bulvárlap, nyilvánosságra hozva a Horvát Erdőgazdaság (Hrvatske šume) letartóztatott vezetőjének, Krunoslav Jakupčićnak a mobiltelefonjáról származó üzeneteket.

A körülbelül arról szól, hogy a horvát vezetők egyike-másika hogyan szerzett munkát valamelyik ismerőse ismerősének.

Milanović véleménye szerint ez nagyon komoly dolog, szemben a kormányfővel, aki röviden “nemtémának” nyilvánította az egészet.

Visszatérve a kaptafához

A Horvát Köztársaság viselt dolgairól az átlagnál kissé jobban tájékozott hírlapíróként most én térnék vissza a kaptafához.

A kígyót-békát kiáltó kollégák, ellenzéki politikusok egy teljesen hétköznapi dologból szeretnének affért kreálni, Horvátország megalapítása óta, már több mint három évtizede, így működnek a dolgok. Ti., ha valakinek van valahol valakije a hatalmi struktúrákban, könnyen, vagy könnyebben jut jól fizető szinekúrához, mint az, aki ilyennel nem rendelkezik.

Persze, ez nem igazán horvát különlegesség – nagy a gyanúm, hogy már réges-régen is nagyobb eséllyel pályázhatott az ember a varázslói státusra, ha jóban volt a törzsfőnök feleségével – valahogy ez a legliberálisabb demokráciákat sem kerülte el. Sőt az autokráciákat, vagy az átkos kommunizmust sem.

Amióta világ a világ, az járt jól, aki megfelelő ismeretségekkel rendelkezett. Ez természetesen felháborító, de vajmi keveset tehetünk ellene.

A meritokrácia – ha ilyen valaha is létezett -, amelyben csak az ember tehetsége, tudása, rátermettsége számít, nem a Földnek nevezett bolygó “nevezetessége”, és ezért fordul elő, hogy a jól fizető állásokban rendre azokat az emberek találjuk, akik az égvilágon semmihez sem értenek, csak egyvalamihez: az érvényesüléshez.

i.trackmytarget
Az olvasás folytatása

Horvátország

RÖVID EMLÉKEZET: Így dőltek a fegyverek Horvátországba az embargó ellenére

Avatar photo

Közzététel:

a megjelenés dátuma

A horvátok már a háború kitörése előtt megkezdték a fegyverek beszerzését. Franjo Tuđman volt horvát elnök, a háttérben Martin Špegelj egykori védelmi miniszter
A horvátok már a háború kitörése előtt megkezdték a fegyverek beszerzését. Franjo Tuđman volt horvát elnök, a háttérben Martin Špegelj egykori védelmi miniszter az 1991. május 28-án tarott katonai (ZNG) szemlén (Forrás: nyomtatott sajtó)
Kontaktlencse akció »
Olvasási idő: 4 perc

– Világos, hogy a Krím sohasem lesz újra Ukrajna része. Ellenzem, hogy fegyvereket szállítsanak Ukrajnába, ez csak meghosszabbítja a háborút. Mi a cél, Oroszország szétverése, a moszkvai kormányzat leváltása? Ez őrület – fakadt ki a napokban az egyre inkább Moszkva-baráttá váló horvát államfő, Zoran Milanović. Andrej Plenković kormányfő – aki egyébként támogatja Kijev megsegítését – nemsokkal korábban – egészen pontosan Davosban – arról beszélt, hogy amíg Ukrajna mögött komoly nemzetközi szolidaritás áll, 30 évvel ezelőtt, amikor Horvátország harcolt a szerb agresszió ellen, a világ nem segített, sőt fegyverszállítási embargóval sújtotta a térség államait. Úgy tűnik, Zágrábban is rövid a politikusok emlékezete, Horvátország ugyanis nagyon komoly támogatást kapott a kilencvenes években, és ennek köszönhetően alakult ki néhány év alatt a horvát haderő.

Kváziembargó

Amikor 1995 nyarán – néhány nappal a szerb kézen lévő horvátországi területek ellen 1995. augusztus 4-én indított Vihar (Oluja) hadművelet kezdete előtt – Zágrábban díszszemlét tartott a horvát hadsereg, sokan meglepődtek: a fehér tábornoki egyenruhában feszítő államfő, Franjo Tudjman előtt egy komoly tűzerővel rendelkező hadsereg sorakozott fel.

A horvátországi harcok 1991-es kezdetekor még legfeljebb csak kézifegyverekkel, illetve néhány ágyúval felszerelt haderő 1995-re már jónéhány T-55-ös és T-72-es szovjet harckocsit, valamint harci gépeket és helikoptereket is beszerzett, s a hadsereg több száz, vállról indítható tankelhárító, illetve légvédelmi rakétát is begyűjtött.

A Vihar elindítása előtt húsz darab MiG-21-es vadászból, valamint 15 darab Mi-24-es helikopterből állt a horvát .

Mindezt úgy sikerült elérnie, hogy hivatalosan az ENSZ fegyverszállítási embargót léptetett életbe a titói Jugoszláviát alkotó köztársaságok, így Horvátország ellen.

Van ugyan embargó, de ezt az Adrián cirkáló NATO-hajókon kívül senki sem tartja be. Ha van elég pénzed, és hajlandó vagy megkeresni a megfelelő embereket, akkor bármit megvehetsz

– nyilatkozta még 1995-ben Tim Ripley, a Jane’s Intelligence Review nevű katonai szaklap elemzője.

A külföldről – leginkább Magyarországon és Szlovénián keresztül – bejuttatott fegyverek mellett alkatrészek is tonnaszámra érkeztek, külföldi elemekből állították össze például Horvátországban a hadsereg 135 darab páncélozott harcjárművét.

Álvakság Nyugaton

S lehet, hogy Horvátország – ellentétben Ukrajnával- sokat fizetett a fegyverekért, de az egész ügylet nem jöhetett volna létre anélkül, hogy a szerbeket agresszornak tartó nyugati hatalmak ne hunyjanak szándékosan szemet a hatalmas mennyiségű katonai felszerelés Balkánra juttatása fölött.


A magyar Technika szerepe

Martin Špegelj, volt horvát védelmi miniszter a Sjećanja vojnika (A katona visszaemlékezései) című könyvében maga is beszámol arról, hogy Horvátország miként szerezte be a fegyvereket Magyarországról. Ebből a visszaemlékezésből idézünk néhány mondatot.

Beszéltem a Technika képviselőjével, amely egy tekintélyes gyártó és kereskedő cég a katonai felszerelések és fegyverek előállítása terén. Már korábbról tudtam, hogy azok a fegyverek, amelyek érdekeltek, rendkívül magas színvonalúak, másrészt viszont nyilvánvaló volt, hogy a hidegháború lezárulását és az ottani hatalmas hadseregek megszüntetését követően hatalmas feleslegek keletkeztek a haditechnikai és a fegyverzet terén minden kelet-európai országban.

Nyíltan elmondtam neki, hogy mi érdekel, ő pedig szó nélkül kinyitotta a jegyzetfüzetét, és egyszerűen csak annyit mondott, hogy “tessék, diktálja, hogy mit szeretne”

Érdeklődtem az árak iránt, és a válasz bátorító volt: egy kalasnyikov – 280 DEM (nyugtnémet márka, mai érték körülbelül 140 euró), töltény – 0,4 DEM (0,2 euró), és így tovább, új és új kedvező meglepetések értek más típusú fegyverek esetében is, beleértve ebbe az összetett légelhárító rakétarendszereket is.

Megállapodtunk – minden tekintetben – a mennyiségről, az igényelt felszerelésekről és a fegyverekről, valamint a szállítás dinamikájáról.

A fegyvereket 1991. január 15-ig három közúti szállítmányban importálták, továbbá hajókkal a tengeren, és több szállítórepülőgéppel azoknak a szállítmányoknak az esetében, amelyek a Közel- és Közép-Keletről érkeztek.


A kézifegyverek jó részét – 36 ezer Kalasnyikov géppisztolyt – például Magyarország adta el a függetlenedő Horvátországnak.

Martin Špegelj, aki később védelmi miniszterként is szolgált, pár évvel ezelőtt elismerte, a több tízezer automata fegyver csak töredéke volt annak a fegyveráradatnak, amelyet egyes országok biztosítottak a horvátok számára.

A nagyobb katonai eszközöket – például a repülőket és a helikoptereket – szétszedve csempészték be Horvátországba, majd azokat ügyes kezek újra összeszerelték.

A fegyverek beszerzéséről is szól Martin Špegelj könyve

A fegyverek beszerzéséről is szól Martin Špegelj könyve

Elemzők szerint legalább 1,3 milliárd dollár értékű fegyver jutott be Horvátországba, s ez mai értéken legalább 3 milliárd dollárt jelentene.

Ez idő tájt látványosan megszaporodtak Horvátországban az amerikai szakértők, akiknek feladata minden bizonnyal az volt, hogy részt vegyyenek a fegyverembargó kijátszását jelentő ügyletek akadálymentes lebonyolításában.

A másik feladat pedig a horvát katonák kiképzése volt, Joseph Went tábornok, a városi hadviselésre, Robert Wood ezredes a harckocsik elleni védekezésre, James Lindsay tábornok pedig az alacsony intenzitású hadviselés elemeire oktatta hallgatóit.

A végeredmény az lett, hogy 1995-re Zágráb már egy 80-100 ezer fős, jól felszerelt hadsereggel láthatott neki a szerb megszállás alatt lévő területek visszafoglalásának.

A cél egyértelmű volt, a Nyugat mindenképpen meg akarta akadályozni, hogy Szerbia „túlnyerje” magát: az 1991-1995-ös jugoszláviai polgárháború első szakaszában Slobodan Milošević szerb majd jugoszláv elnök hadserege ugyanis egyértelműen nyerésre állt, s jórészt a nyugati katonai segítségnek volt köszönhető, hogy “megfordult a hadiszerencse”.

Még jó, hogy akkortájt nem azok kerültek többségbe, akik úgy gondolták, a „fegyverszállítások csak meghosszabbítják a háborút, a szerb kézen lévő krajinai területek pedig sohasem kerülnek vissza Horvátországhoz”.

?c=5941&m=425294&a=438898&r=&t=html
Az olvasás folytatása

Horvátország

Kiverte a biztosítékot a horvát elnök újabb nyilatkozata, Moszkva ismét örülhet

Közzététel:

a megjelenés dátuma

A horvát elnök petrinyai nyilatkozata kiverte a biztosítékot (Forrás: Nova TV, Screenshot)
A horvát elnök petrinyai nyilatkozata kiverte a biztosítékot (Forrás: Nova TV, Screenshot)
?c=5941&m=425288&a=438898&r=&t=html
Olvasási idő: 5 perc

Zoran megint olyat mondott, ami a “politikai Nyugaton” kiverte a biztosítékot, és amit csak Moszkvában szeretnek hallani, Ukrajnában viszont egyáltalán nem. Az igencsak “zokibondos” kijelentése, miszerint “Koszovót a Nyugat elrabolta Szerbiától”, a “Krím félsziget pedig soha többé nem lesz Ukrajna része”, Milanović nyilatkozatainak újabb díszítő eleme, ami leginkább azokat dühíti, akik abból indulnak ki, hogy az élet vagy a háború egy sakkjátszma, amelyben csak fehér és fekete figurák vannak. Ugyanakkor a nyughatatlan Zoki Bond üzenetei már régen nem Koszovónak és Szerbiának, vagy Ukrajnának és Oroszországnak szólnak, hanem a horvát közvéleménynek, ezen nyilatkozatok által teszi ugyanis magát észrevehetővé, miután az elnöki felhatalmazások nem túl nagy mozgásteret biztosítanak számára.

Zoki Bond ismét akcióban

Az általunk gyakran Zoki Bondként emlegetett horvát elnök ismét akcióba lépett, vagy ahogy a cikk címében fogalmaztunk, megint kiverte a biztosítékot.

Milanović a korábban földrengés, a kilencvenes években pedig háború sújtotta Petrinyában (horvátul Petrinja) szónokolt a litvániai NATO-misszióba induló 3. horvát kontingens búcsúztatóján, és tette közkincsé, sőt a szájhagyomány által terjedő “horvát & világörökség részévé” a két inkriminált mondatot, illetve gondolatfoszlányt.

Ki annektálta Koszovót? A nemzetközi közösség és mi. Elvették Szerbiától (.) Ez nem is annexió, ez rablás, egy területrész elszakítása Szerbiától
A horvát elnök szemlét tart Petrinyában, majd kiveri a biztosítékot

A horvát elnök szemlét tart Petrinyában, majd kiveri a biztosítékot (Forrás: Nova TV)

– fogalmazott a horvát elnök, és hozzáfűzte, hogy valójában nem a koszovói kérdéséről beszél, hanem arról a koncepcióról, amely szerint egyesek azt hiszik, joguk van mindenhez, ha az megfelel nekik, de ha más teszi, akkor az “bűncselekmény”.

Aligha lehet félreérteni a célzást, az bizonyára a “politikai Nyugat” vezető országának, a Egyesült Államoknak szólt, amelynek a koszovói megbízottjai éppen a napokban vetették papírra, illetve a számítógépek képernyőjére, hogy Koszovó “legközelebbi barátjának és szövetségesekének” tekintik magukat.

Koszovót elszakították Szerbiától, elismertük Koszovót, elismertük. Kiállok Koszovó mögött, kiállok. De amikor ez egyszer megtörtént annak az országnak az akarata ellenére, amelyhez Koszovó tartozott, az pedig Szerbia és Jugoszlávia, amely számunkra nem volt baráti ország, és az igazat szólva nem is érdekeltek bennünket, csak idő kérdése volt azonban, hogy Oroszország, vagy valamelyik harmadik állam nem teszi meg ugyanezt, és most ez történik

– jelentette ki a horvát elnök, aki úgy fogalmazott, hogy a horvátok nem gyűlölték annyira a szerbeket, mint amennyire “ezek ott fönt gyűlölik az oroszokat”.

Zoki Bond jövőlátásáról is tanúbizonyságot tett, mivel megjósolta, hogy “a Krím soha többé nem lesz Ukrajna” része, és Horvátországnak a humanitárius segélyek küldésén, valamint az orosz agresszió elítélésén túl nem kellene részt vennie ebben a konfliktusban.

Köztem és az oroszok között óriási árok/szakadék van, de látom, hogy mi történik, hogy a gyűlölet, és az őrült emóciók Európát és a Nyugatot olyan problémák elé állítják, amelyekkel képtelenek leszünk megküzdeni. Az oroszok szempontjából ez erkölcstelen, de amennyire erkölcstelen, ez esetükben annyira létfontosságú érdek is

– magyarázta a horvát elnök, hogy mekkora különbségek vannak közte és az oroszok között – és hogy szerinte mi az oroszok érdeke.

Akik a történelem jó oldalára “estek”

Horvátországban azzal reklámozzák az Argeta tyúkpástétomot, hogy a kenyér jó oldala (dobra strana kruha). Andrej Plenković horvát miniszterelnök mostanában azt kezdte hirdetni magáról, hogy ő pedig “a történelem jó oldala”, amiből következik, hogy akik nem úgy gondolják, mint ő, azokat szépen felcímkézik.

Ebben az olvasatban az élet, a politika és a háború valóban olyan mint egy sakkjátszma, amelyen a fehér oldalon álló huszárok Argeta tyúkpástétommal kent kenyeret esznek, a rossz oldalon állók pedig az ukrajnai sárban dagonyáznak.

Nem az a fontos, hogy én mit gondolok, hanem az, hogy mit gondolnak azok, akik bizalmat szavaztak neki (Milanovićnak). Amennyire én tudom, Koszovó független ország, amelyet Horvátország elismert mintegy 15 évvel ezelőtt, azt hiszem, hogy ez a HDZ (Horvát Demokratikus Közösség) kormányzásának idején történt

– mondta Plenki (Plenx), aki ezáltal némileg fényezte a horvát kormánypártot, majd megjegyezte, hogy az elnöki álláspont nem esik egybe a horvát külpolitika törekvéseivel, de egyúttal azt is megmutatta, hogy melyik oldalon osztják a pástétomos kenyeret.

A politikai körvélemény normális reakciója annak az álláspontoknak a lehető legkemény elítélése lenne, amelyek közvetlen kárt okoznak a horvát külpolitika pozícióinak. Nem lehetsz egyszerre itt is, meg ott is: hanem szolidaritást vállalsz az áldozattal, és elítéled a agresszort

– jelentette ki a horvát miniszterelnök, kijelölve a jó oldal helyét a sakktáblán.

A Horvát Demokratikus Közösség is reagált Zoki Bond nyilatkozatára, és megjegyezte, hogy “amikor Putyin védelméről van szó, akkor Milanovićnak nem okoz gondot, hogy szégyent hozzon magára, és vitába szálljon a szövetségeseivel”.

A HDZ közleménye szerint ebben a “kicsik” továbbra is szó nélkül követik őt. A “kicsik” szó minden bizonnyal a “káriesz kicsinyeire” történő utalás.

A “káriesz egyik kicsinye” is elítélte a horvát elnököt

A horvát miniszterelnök két héttel ezelőtt úgy nyilatkozott, hogy a Most (Híd) képviselőjét, Nikola Grmoját és a hozzá hasonlókat, mondjuk Peđa Grbin szociáldemokrata vezetőt, akit a HDZ közleménye most néven is nevez, a kormányban csak a “káriesz kicsinyeiként” emlegetik.

Plenković akkor Grbint is, és Grmoját is egy kalap alá vette Milanović államfővel, akivel együtt ők sem állnak a történelem jó oldalán.

A jelek szerint azonban Grmoja az uzsonnaszünetig javítani akart a bizonyítványán, ezért ő is elítélte a horvát elnököt.

Gyújtó hangú nyilatkozataival bizonyos módon beleavatkozik ebbe a konfliktusba, amelyben az Orosz Föderáció a kijelentéseit saját propagandacéljaira használja fel. Indítsa (reset) újra magát!
Nikola Grmoja is elítélte, hogy a horvát elnök kiverte a biztosítékot

Nikola Grmoja, a káriesz egyik kicsinye (Forrás: Nova TV, screenshot)

– üzente a “történelem jó oldala felé kacsingatva” Zoki Bondnak az ellenzéki Grmoja.

Miután a horvát elnök részéről nem ez volt az első alkalom, hogy a nyilatkozata kiverete a biztosítékot, ezért a horvát Szociáldemokrata Párt álláspontja már korábbról ismert.

Peđa Grbin, a legnagyobb horvát ellenzéki párt vezetője, aki szintén a “káriesz társaság tagja”, tíz nappal ezelőtt (január 22-án) úgy írta le Milanović Ukrajna iránti politikáját, hogy az államfő szerint Oroszország az agresszor, Ukrajna pedig a megtámadott fél.

Ehhez hozzátette, hogy a szociáldemokraták vezetőjeként semmi okát sem látják annak, hogy miért ne támogatnák Milanovićot a horvát elnöki poszt újbóli megszerzésében.

A legújabb közvéleménykutatásokból arra lehet következtetni, hogy Milanović taktikája bevált, a nevét sokszor emlegetik a történelem rossz és jó oldalán, és ami még ennél is fontosabb, gyakran kezdődnek vele a horvát televíziók híradói.

A zágrábi Nova Televízió egy héttel ezelőtt tette közzé a “cro-barométer” néven ismert közvéleménykutatását, amely szerint – nyilván a gyakori szereplésnek is köszönhetően -, a horvát elnök igencsak jó pozíciókból mehetne neki a következő elnökválasztásnak, ha azokat most tartanák, a pozitív kedveltségi listát ugyanis vezeti, a legkevésbé szimpatikus öt politikus közé pedig be sem került.

Kit szeretnek a horvátok, és kit nem?

A zágrábi Nova TV által készített “cro-barométer” felső sorában az öt leginkább kedvelt horvát politikus látható, ezen Zoki Bond az első helyet foglalja el.

Az alsó sorban az öt legkevésbé kedvelt horvátországi politikus van, megjegyzendő, hogy ezen a listán az első helyet Milorad Pupovac, a horvátországi szerbek vezetője “bitorolja”, messze leszakadva tőle a “horvát mezőny”, amelyben Milanović nem szerepel: sem dobogós, sem listás nem lett.

Kiverte a biztosítékot, a horvát elnök és a többiek

sziveri janos szelherceg 728 ?c=4784&m=0&a=438898&r=SziveriJ%C3%A1nos%3ASz%C3%A9lherceg&t=pi
Az olvasás folytatása

Időjárás és szennyezettség

RSS

BALK Magazin Szerbia Horvátország Bosznia-Hercegovina Szlovénia Koszovó
Montenegró Észak-Macedónia Románia Bulgária Görögország Törökország
Albánia Ukrajna Oroszország Egyesült Államok Európai Unió NATO

Napi hírlevél


A szerző cikkei

B.A. Balkanac


Letöltések

Kultúra

Utazás

Egészség

KONTAKTLENCSÉK a legnagyobb gyártóktól 30-60 százalék kedvezménnyel, akár ingyenes szállítással, azonnal saját raktárról, 30 napos visszavételi garanciával az eOptika.hu kontaktlencse webboltból. Vásároljon most!

Hirdetés

Tíz nap legjava

Spelling error report

The following text will be sent to our editors: