A boszniai hadsereg részéről olyan egység csatlakozott a hadgyakorlathoz, amely a nyár folyamán a légierő csapásmérő egységeinek közvetlen földi irányítására vonatkozó kiképzést kapott az amerikai féltől,...
Többnyire szerb nacionalista politikusok - köztük háborús bűnösök is - kapták meg azt az érdemérmét, amelyet most a boszniai Szerb Köztársaság elnöke a magyar miniszterelnöknek adományozott.
Miközben az EU vakaródzik, a Huawei továbblépett, és már az 5.5G-re készül, a tervek szerint ugyanis 2024-ben egy teljes hálózati berendezéskészletet dob piacra, hogy felkészüljön az...
Miközben a boszniai politikai kurzus az Európai Bizottság által előírt 14 kritérium teljesítésén marakodik, Bosznia-Hercegovinában egyre nagyobb teret nyernek a politikai és vallási szélsőségesek
Ki is az a III. Radovan? A Szülőföld egyszerű gyermeke, akit körülményes körülmények között harminc éves korában nyugdíjaztak. Keveset dolgozott, de rendkívül sok kárt okozott
Vučić: Nem is tudom, hogy mit mondjak erre, mit vártak, talán azt, hogy Putyin azokat köszöntse, akik háborút folytatnak Oroszország ellen
A boszniai szerb hatóságok Orbán meghívásával "magasabb szintre" kívánják emelni a boszniai szerb nemzeti ünnepet, miután azt a bosznia-hercegovinai alkotmánybíróság illegitimnek nyilvánította
Vulin két és fél évvel ezelőtt egy moszkvai találkozója alkalmával állítólag a legszigorúbb titoktartás mellett az oroszokkal közösen munkacsoportot hozott létre a „színes forradalmak” letörésére, beleértve...
A hétfő délutáni órákban letartóztatták Ranko Debevecet a boszniai bíróság elnökét és Osman Mehmedagić Osmicat a boszniai titkosszolgálat korábbi első emberét Szarajevóban. Milanko Kajganić főügyész a...
Horvátországban növekedik a szamárköhögésben szenvedő betegek száma, így a hétvégén több mint 1400 fertőzéses esetet jegyeztek, köztük 45-öt csecsemők esetében – tudta meg a horvát állami...
A boszniai bíróság első fokon három év letöltendő szabadságvesztésre ítélte Selmo Cikotić volt védelmi minisztert, aki a hivatali hatalmával visszaélve módosított a Scout d.o.o. horvát fegyverkereskedő...
Emlékeimben úgy él, hogy egy parkolóban, még a hetvenesekben Újvidéken, mesterfokon rajzoló édesapja, a karikaturista Szeles Károly egy füzet csücskére – vagy valami ilyesmire – rárajzolta...
A horvát médiák legnagyobb örömére szerdán délután a Fortenova bejelentette, hogy megoldás született a cég szankcionált tulajdonrészeinek ügyében. A valamikori Agrokor körül, amelyet a horvát kormány...
A boszniai szerb elnökhöz igencsak közeli banjalukai ATV arról számolt be, hogy Magyarország további ötmillió eurót biztosít a boszniai Szerb Köztársaság számára gépek és berendezések vásárlására....
Talán Aleksandar Vučić nyugdíjasoknak írt köszönőlevele volt az utolsó, ami a háztartások postaládájában landolt október végén, éppen abban az időszakban, amikor a postások első csoportja sztrájkba...
Milorad Dodik a tárgyalás elhalasztását kérte a bosznia-hercegovinai bíróságon az ellene folyó eljárásban, mert szerdán Magyarországon van jelenése. A boszniai szerb elnök korábban arra a kérdésre,...
Horvátország most azon derül, hogy Gordan Grlić Radman horvát külügyminiszter lesmárolta, illetve megpróbálta lesmárolni német kollégáját, Annalena Baerbockot. Az érzelmi inzultus egy berlini konferencián történt, ahol...
Az ICSID (International Centre for Settlement of Investment Disputes – Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központja, lényegében a Világbank mellett működő választottbíróság), hivatalos határozatot hozott a joghatóságról...
Két napja a Balkánon túrnézik az Európai Bizottság elnöke, járt már szinte minden csatlakozásra készülő és kevésbé készülő országban, és gyors egymásutánban tett különböző ígéreteket, vagy...