Connect with us

Bosznia

Az Iszlám Állam terrorszervezet újabb tagjait fogták el Bosznia-Hercegovinában

Miközben a boszniai politikai kurzus az Európai Bizottság által előírt 14 kritérium teljesítésén marakodik, Bosznia-Hercegovinában egyre nagyobb teret nyernek a politikai és vallási szélsőségesek

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

A boszniai hatóságok a belföldön radikalizálódó személyek kiszűrése mellett komoly figyelmet fordítanak a közel-keleti hadszíntérről visszatérő dzsihadisták kiszűrésére is
A boszniai hatóságok a belföldön radikalizálódó személyek kiszűrése mellett komoly figyelmet fordítanak a közel-keleti hadszíntérről visszatérő dzsihadisták kiszűrésére is
Cikk meghallgatása

A tavaly évvégi korrupcióellenes hadjárat után a Milenko Kajganić vezette boszniai ügyészség az országban tevékenykedő iszlamista csoportoknak ment neki nagy lendülettel. Alig negyvennyolc óra alatt két dzsihadista ellen emeltek vádat. Az egyikük több mint 10 évet töltött az ISIS soraiban, míg a másik letartóztatott a terrorszervezetnek végzett internetes toborzó munkát.

Interneten toborzott az Iszlám Államnak

A tavalyi év utolsó napjaiban még a politikai korrupciós ügyek miatt volt hangos a boszniai sajtó, mostanra ezt felváltotta a nemzetközi és belföldi iszlamizmus elleni fellépés.

A boszniai ügyészség január 4-én jelentette be, hogy terrorszervezetben való részvétel és abba történő toborzás miatt vádat emeltek Armin Ɖananović ellen, aki a 2021 áprilisa és 2023 júniusa között folytatott szervezett együttműködést az Iszlám Állam terrorszervezettel.

Ɖananović tevékenysége főként arra terjedt ki, hogy különböző közösségi oldalakon létesített profilokra és chatszobákra támaszkodva osztott meg az ISIS tevékenységét pozitív színben feltüntető anyagokat, amelyek segítségével megpróbált a szervezet számára új tagokat toborozni.

Az általa közzétett tartalmak arab nyelvű szövegrészleteit maga fordította bosnyák (szerb-horvát) nyelvre, majd az ISIS harcosok győzelmeit bemutató képeket mellékelt a szövegek üzenetének erősítése végett.

A tartalmakra nyitottnak mutatkozók számára igyekezett azt az üzenetet sugározni, hogy a terrorcsoport továbbra is uralma alatt tartja Szíria és Irak jelentős részét, és jelenleg a korábban ellenőrzött területnél is nagyobb kiterjedésű kalifátus létrehozásához keres támogatókat.

Propagandaanyag terjesztése

Az iszlámot népszerűsító propagandaanyag terjesztése Szarajevóban (Forrás: YouTube)

Tizenkét év után tért vissza

A boszniai hatóságok a belföldön radikalizálódó személyek kiszűrése mellett komoly figyelmet szentelnek a közel-keleti hadszíntérről visszatérő dzsihadisták kiszűrésére.

Az Armin Ɖananović elleni január 4-i vádemelés másnapján a boszniai ügyészség közleményben jelezte, hogy újabb terrorista gyanús személy ellen emeltek vádat. Az 1986-ban Mostarban született Vildan Ključo 2023 nyarán tért haza Szíriából. Ő eddig a leghosszabb idő után visszatért dzsihadista a közel-keleti hadszíntérről.

Kjučo majd 12 évet töltött Szíriában és Irakban, ahol az iszlám állam Ahmed Asafa nevet viselő alakulatában harcolt. Az Asafa-csoport arról vált ismertté, hogy a szíriai és iraki kormányerőktől elfoglalt területeken különösen kegyetlenül bánt a helyi lakossággal.

Ključo még 2012 augusztusában jutott el nemzetközi repülőjárattal Isztambulba, ahonnan a zöldhatár illegális átlépését követően csatlakozott az ISIS szíriai csoportjához.

Dzsihadista harcosok a közel-keleti hadszintéren

Dzsihadista harcosok a közel-keleti hadszintéren (Forrás: YouTube)

Kjučo a bírósági meghallgatása során közölte, hogy évek óta próbált visszajutni Bosznia-Hercegovinába, a vele harcolók közül azonban többen rendszeresen akadályozták ebben. Az okmányait már a hadszíntérre történt kiérkezését követően elvették tőle, hogy ne tudjon megszökni, saját pénze pedig egy idő után szintén nem volt, így nem tudta a menekülését megfinanszírozni.

Ključo végül eljutott az egyik Törökországban lévő boszniai konzulátusra, ahol kérte, hogy segítsenek neki a hazajutásban. Ezt követően 2023 októberében helyezték előzetes letartóztatásba Szarajevóban.

A dzsihadista az őt kényszerítő körülményekkel próbálta magyarázni az ítészeknek, hogy miért maradt majd tizenkét évig a hadszíntéren. Védekezését arra alapozta, hogy nem volt olyan szerencsés, mint azok a boszniai harcosok, akik már évekkel ezelőtt visszatértek a hazájukba a terrorcsoport uralma alatt álló területekről.

Terroristákkal és gerillákkal az EU-ba

A most januárban bejelentett vádemeléseket megelőzően Jens Stoltenberg NATO-főtitkár 2023 december közepi szarajevói látogatása előtt egy nappal vették őrizetbe Adnan Ćatićot, az ISIS tagját, aki tíz év után próbált Törökországból Bosznia-Hercegovinába eljutni. A boszniai hatóságok nemzetközi együttműködés keretében kapott információk alapján tudták elfogni a korábban Szíriában harcoló terroristát.

Ćatić elfogását követően a boszniai Szerb Köztársaság parlamentje fogadott el egy határozatot, amiben súlyosnak minősítették a politikai iszlamizmus jelentette veszélyt a nyugat-balkáni Csodaországban.

A lelkes honatyák a nagy politikai egyetértés hevében levelet küldtek az USA szenátusának címezve, abban bízva, hogy az amerikai kormányzat a szerb nacionalista körök szankciós listára helyezése után végre figyelmet szentel a muszlim radikalizmusnak is.

Ezt követően a Milorad Dodik vezette Független Szociáldemokraták Szövetségének (Savez Nezavisnih Socijaldemokrata, SNSD) soraiba tartozó Sanja Vulić, mint a boszniai parlament nemzetbiztonsági bizottságának tagja, kijelentette, hogy vannak iszlamista alvó sejtek Bosznia-Hercegovinában, ezek tevékenysége azonban alacsony intenzitást mutat.

Komoly aggodalomra adhat okot Brüsszelben is, hogy miközben a boszniai politikai kurzus az EU Bizottság által előírt 14 kritérium teljesítésén marakodik, egyre nagyobb teret nyernek a politikai és vallási szélsőségek az országban.

Emlékezetes, hogy 2023 novemberének végén Zukan Helez boszniai védelmi miniszter riogatta a közvéleményt azzal több napon keresztül, hogy a Balkán Jeruzsálemének titulált Szarajevótól légvonalban alig száz kilométerre ismeretlen orosz állampolgárok szerb gerillákat képeznek ki.

A helyzet tragikomikus jellegét leginkább az adja, hogy a mindenfajta szélsőséges fegyveres csoportok elleni határozottabb fellépés helyett a brüsszeli bürokrácia olyan “mélyreható tényezőket” kér számon a boszniai államapparátuson, mint a bírósági ügyelosztás átláthatósága vagy a transzparens és objektív közszolgálati hírközlés.

Meteorológia



QR Code

A cikk küldése GMail segítségével


Ehhez kattints ide

Facebook

B.A. Balkanac

Balkanac

Magyarország

Románia

Szlovákia

7 X 7

×

Kövess minket a Facebookon!