Így hát sokunk, meg még sokkal többünk nevében próbáljuk innen is zengeni szívből, kiabálni teli torokból, hogy: GRATULA, GRATULA, GRATULA! ÉLJEN A TANÁRÚR! ÉLJEN! ÉLJEN! ÉLJEN!...
Sára emlékezetes megállapítása, hogy: „hiába hagyjuk el Magyarországot, az jön utánunk”. – Igen – mondhatnánk –, így igaz, bár néha csak egy darabig. Ugyanakkor persze egyeseknél...
Ha igazából nem is megy az a vonat, főleg a vajdasági Magyarkanizsa központján át nem, de képzeljük csak el. Akár egy kis írói fantáziával, ugye? Vagy...
Szóval, nem áll szándékunkban ezen a helyen, nincs is rá módunk bárkinek a karrierjéről bővebben beszélni. A 63’-as születésű K. T. I. pályafutásáról azonban meg kell...
Az egyik figyelemre méltó kísérőszöveg szerint a Művész családi kutyája imádja a tarhonyát, de nem annyira, hogy ne legyen képes betelni vele. Főképp, ha elképesztő mennyiséget...
Vegyük komolyra a dolgot! Azzal együtt fejezzük is be annyival, hogy az őszinte örömöt, egyben némi irigységet kiváltó sajtóhír röviden az volt, amely szerint: Fenyvesi Ottó...
Aztán itt lassan el is jutunk arra a pontra, amiről lényegében az egész írásunk szólna, csak már megint alig maradt időnk és terünk rá konkrétan. De...
Hangsúlyosan kidomborodott, hogy létezik olyan elképzelés, amely szerint mindenkinek meg kell írnia a Zentáról szóló könyvét, meg kell festenie a maga albumát – mindenféle érdekes, akár...
A patkányok olyan megvetett és üldözött, a mainstreamtől távol nyüzsgő teremtmények, amelyek mégis képesek akár egy egész civilizációt letarolni. Ha mocskos és jelentéktelen vagy, aki sosem...
Nos, újabban az az örömhír, hogy M. N. L. munkáiból – aki minden formabontás ellenére nagyra tartotta a fotografálást (lásd mottónkat!) – augusztus végéig több is...
Nos, sokan azért tűnnek elfordulni B. B. személyétől és munkáitól, mert a kilencvenes évek elejétől bő két évtizedig volt Orbán Viktor fotográfusa és protokollfotósa, tehát amolyan...
Dragan Velikić szerb író szerint ahhoz, hogy az arcátlan profitálás zavartalanul folytatódhasson, a hatalomnak mindenképp el kell takarítania útjából a józanész és bátorság, tehát a polgári...
Ugye, itt pergette ki magából zseniális Petrovicsunk a magyar költészet leghíresebb mekegő sorát, mintegy ájultában a természet szépségétől, hogy: oh, természet, oh, dicső természet, MELY NYELV...
Az 1930-as években sok kifejezést magyarítottak. Ebben a hullámban így lett az angol derby szóból rangadó. Méghozzá egy salgótarjáni fodrászsegéd, bizonyos Bendekovits Gyula javaslatára
A szavak csodálatosak, összekötnek bennünket, (de) szerbül, horvátul, bosnyákul, románul, magyarul, ukránul vagy jiddisül kellene beszélni, „vagy „mindezek keverékén, / hogy az itteni világ lényegét megértsük
A Most vagy soha nagyon nem sikerült. Nem annyira azért, mert az így történt és az így is történhetett volna opciói közül inkább az utóbbit választotta,...
Egyszer Pécs városában az Újvidéki Színház BÁNK BÁN versenyelőadása visszhangos botránnyal zárult. A darab ugyanis egy interaktív játékkal fejeződött be. Ez abból állt, hogy az egyik...
Egyes fantáziadús szemtanúk állítása szerint tarka, kötelezően fekete-piros, alul kék farmeros göncében Dylan Dog ott volt az idei 19. Budapesti Nemzetközi Képregényfesztiválon. Ott szimatolt a standok...
Houdinival kapcsolatban az látszik így erősen kirajzolódni, ami nem új a nap alatt, hogy a legnagyobb „szabadulásművészeti tett” a koszovói albánok számára csakugyan kibontakozni a fullasztónak...