Mesterjátszma, sakk-matt: itt a kezem (18. Vukovár Filmfesztivál)

Az erősen zsugorított történet szerint két magyar fiatal, Márta és István az utolsó menekültvonattal, legalábbis azok egyikével próbálja elhagyni ’56-ban a vérben fürdő Magyarországot. A szerelvényen az egyház kimenekíteni próbált ereklyéi is ott bújnak meg valahol. Ám hogy hová lettek elrejtve pontosan, hová utaznak, azt egy letartóztatott katolikus papból próbálják közben – amolyan „tökszorongatós” módszerrel, képzelhetjük – kiszedni a hatalom istentelen emberei.

A győztes játékfilm horvátországi premierje

Végül is az a helyzet alakul ki, hogy az összes cselekményszál egy döntő jelentőségű, felettébb izgalmas, pokoli sakkjátszmában fut össze, amelyben már nem csupán a kincsek holléte, de a szerelmesek élete a fő tét. – Közben meg hogy isten szerencsétlen szolgájával is utóbb mi lesz, ahhoz, kérem, nézzék meg TÓTH BARNABÁS rendező MESTERJÁTSZMA című, hajmeresztő fordulatokkal teli pszichotrillerét. A film tavaly készült, megjárta a mozik útját, több helyen még utolérhető, de jó tudni, hogy biztonságos elérhetőséggel rajta leledzik a Netflixen.

Fixen elcsíphető, bár tudvalévően ott is egy kicsit perkálni, potyerolni, blajholni vagy plehhelni kell érte, de megérheti a rászánt zsetykót. Krajcárokat, vagy már ahogy akarjuk. Froncsikat és dénárokat. Apróvalutát.

Megérheti már csak azért is, mert Tóth direktor úr ihletett, idegfeszítő egészestés alkotása folyó hónapunk elején – mondjuk így: – ELVITTE A VUKOVÁRI PÁLMÁT. – Az meg milyen fura növény lehet, ugye? Azon a szintúgy vérrel öntözött, tragédiákat termő, kormos téglatörmelékkel teleszórt, puskaporos történelmi testvérvidéken, jó kérdés.

Tóth direktor úr (Screenshot)

Lehet.

Nos, a Vukovár(i) Filmfesztivál – ha nem értesültünk volna róla még – tulajdonképpen a Duna menti országok fesztiválja, ilyen formában aztán Magyarországé is. 2007-ben alapították, s úgy tartják számon, hogy ez a Duna mente egyetlen olyan filmszemléje, amelyet – a lerakétázott mozik színtere helyett – valóban a Dunánál és a Dunán tartanak, így egészen sajátos élményt nyújt. Ott, a folyó hátán. Létrehozóinak alapvető szándéka szerint elsődleges szerepe segíteni a szélesebben vett régióhoz tartozó országok filmkészítőinek sajátos, kreatív önkifejezését. Illetve hát fejlődésüket serkenteni az egészséges versengés szellemében. Mindennemű verekedéstől, valódi lövöldözéstől, torokmetszegetéstől távol, ugyanakkor intő módon. Nem katonai értelemben használva a „seregszemle” kifejezést. (A szélesebben vett régiót egyébként értsük tényleg szélesebben vettnek, így tartozhat oda pl. Bosznia-Hercegovina, Ukrajna, de akár az újabbakat megelőzően régi tragédiákat szülő Görögország is.)

Ha ennek kapcsán vetünk egy gyors pillantást a fesztiváli évek éremhullására, abból is azt olvashatjuk ki, hogy Magyarország például nem csak a sport területén erős kis ország, hanem a filmgyártás területén ugyancsak. Az idevágó statisztikából örömünkre kiderül, hogy mindjárt 2008-ban Paczolay Béla Kalandorok című alkotása elvitte az Arany Uszály (Zlatni šlep; Golden Barge) fődíjat, ’22-ben pedig Kis Hajni tette ugyanezt a Külön falkájával, amelyben Horváth Zorka fiatal színművésznő alakított roppant emlékezeteset.

Nem katonai értelemben „seregszemle” (Screenshot)

Rövidfilm kategóriában Tóth Barnabás nyert már ugyanitt kétszer is. Egyszer az Újratervezéssel, másodszor a hangulatos nevű Susotázzsal, míg a zentai születésű K. Kovács Ákos az ugyancsak emlékezetes Brankájával. A 2014-es év pedig a dokufilmek kategóriájában hozott győzelmet az angol nevű híres, amúgy echte magyar versenylónak, Overdose-nak. Ferenczi Gábor „vágtája egy álomért” az élen végzett. – Összesítésben tehát Tóth Barnabásnak, ha jól számoljuk, a harmadik díja ez itt.
GRATULÁLUNK!

Alább röviden ismertetjük a szereposztást:

Márta alakjában Varga-Járó Sára, Istvánéban Várady Gergely, a csak B-ként megjelenő pap reverendájában pedig Hajduk Károly jeleskedik. Mellettük fontos szerepet kapott még Mácsai Pál, Szirtes Ági, Péterfy Bori, nem utolsósorban David Yengibarian. – A forgatókönyvet Stefan Zweig regényéből írta maga a rendező és Fonyódi Tibor, a zenéjét Keresztes Gábor szerezte, operatőr: Másik Szőke András.

Röviden a végére: a Czentovics János sakkzsenit alakító Mácsai szájából hangzik el – ebben a hellyel-közzel Bergmant is felvillantó filmben – az egyik onnan legtöbbet idézett kétértelmű mondás, miszerint: „az biztos, hogy a sakkban meg az életben is legtöbb a paraszt”. Persze ehhez tudni kell, hogy a sakkzseni már eredeti, „cvájgi” figurájától fogva paraszti származású, azonban ez egyáltalán nem teszi lehetetlenné a másként való értelmezést.

„Az biztos, hogy a sakkban meg az életben is legtöbb a paraszt” (Screenshot)

Ennél egyértelműbb Sára emlékezetes megállapítása, hogy: „hiába hagyjuk el Magyarországot, az jön utánunk”.

– Igen – mondhatnánk –, így igaz, bár néha csak egy darabig. Ugyanakkor persze egyeseknél örök kísérővé válik. Ahogy például Jugoszlávia vált, netalán épp Vukovárral is benne, lett némelyek számára örök kísérővé és kísértővé. A harcosok imbolygó árnyékával együtt.

(Üdv! Kuroszava Akira.)