Barcelonában azt fundálták ki, tkp. milyen lenne, ha minden látogatónak az összes göncét ott kellene hagynia a ruhatárban. Csak a cipőjét tarthatná meg (óráját, jegygyűrűjét, hasonlóját?),...
Ki is az a III. Radovan? A Szülőföld egyszerű gyermeke, akit körülményes körülmények között harminc éves korában nyugdíjaztak. Keveset dolgozott, de rendkívül sok kárt okozott
Azokon a régi teleken a Tisza-parti tanyán általában farkasordító hideg volt. A nádat zörgette a szél, a közeli holtág felszíne csontkeménnyé fagyott, tükörsimán messze kanyarodott a...
Annak állít nehezen feledhető emléket a mű, amikor is az történt – méghozzá 1943-ban, a háborús tombolászat-rombolászat csúcsidején –, hogy néhány ifjú budapesti művész – név...
Putyin elítélte a Pussy Riotot, amiért táncolni mertünk egy templomban, és kiálltunk a nők jogaiért. Azt mondja, megvédi a kereszténységet a hozzánk hasonló sátáni boszorkányoktól. Úgy...
Emlékeimben úgy él, hogy egy parkolóban, még a hetvenesekben Újvidéken, mesterfokon rajzoló édesapja, a karikaturista Szeles Károly egy füzet csücskére – vagy valami ilyesmire – rárajzolta...
2010. nov. 20-án délelőtt egy érdekes vasúti szerelvény haladt át Magyarországon. Mint utóbb kiderült, a Belgrád melletti Vinča atomközpontreaktorából szállított sok-sok nagy dúsítású, kiégett fűtőelemet –...
„Ilyet én is tudok” című könyvében ír kalapács alá került sokmilliós művekről Martos Gábor művészeti író. (Ezzel a kalapáccsal nem a szegény szétvert Pietára célzunk, ugye?)...
Talpalatnyi Párizs a pesti dzsuvában – ezzel a szimpatikus, lélekemelő mondattal indította útjára 2004-ben Wehner Tibor művészettörténész a legendás párizsi Magyar Műhely megnyíló galériáját a magyar...
Többek közt a szerb N1 hozta minap a hírt, hogy a belgrádi Endžio HAB Galériában HÁZ ELADÓ címmel kiállítása nyílik Imre Sabo fotográfusnak. A megnyitón ugyanakkor...
Carter Revard amerikai költő, indián nevén Non-pe-va-de, azaz Félelmet Gerjesztő mesélte még régebben a kismagnójával vacakoló B. A.-nak a budapesti Építész Klubban, hogy az ő osage...
Siflis Zoltán rendező posztolta a minap a Facebookon, voltaképpen örömteli készséggel tette közzé, hogy az 56-os forradalom és szabadságharc emléknapja alkalmából a budapesti Magyarság Házában levetítik...
Darabig semmi, aztán előúszik az ég vizén egy óriási kőfej. Nem köt ki, azaz nem landol, ehelyett lebeg a talajhoz közel, mint valami helikopter, hogy kisvártatva...
Azt mondja, hogy festő. Magáról mondja, hogy festő, de olyan festő, aki nem festhet. Mondja még, hogy így nem marad más néki, mint a sirályok vijjogása....
Mottó: Hol ünnepélyes, lassu gyász-zenével És fátyolos zászlók kiséretével A hősöket egy közös sírnak adják, Kik érted haltak, szent SAJTÓSZABADSÁG! (P.S.– B.A. /B./) – Bátyaság –...
A müncheni IAA mobility vásáron történt, hogy a köztudomásúan bajor BMW és a kínai EVE Energy szerződést írt alá, amelynek értelmében a Neue Klasse-t, a híres...
Akár a görög mitológiában, létezik egy halhatatlan hős. Erről a figuráról azt is tudjuk, hogy kereken 80 ezer éves, amihez nehéz lenne megfelelő számú gyertyát elhelyezni...
Tegyük fel a kérdést: mi köze lehet egy termelési kisregénynek egy családregény végéhez vagy egy sátántangóhoz? Mi közük lehet egymáshoz? Mi a közös bennük, meg –...
Pár hónapja a vajdasági politikai notabilitások úgy döntöttek, hogy annak az írónak, aki nem „otthon” él, hanem valahol a vakvilágban, többet a Forum Kiadó nem adhatja...