Labdahold és kutyatár – Bálind István kutyás képei

A legkiválóbb focikapusok között is nagyon-nagyon kevés olyan akad – akárcsak a hollók közt a fehér –, aki képes megcsinálni azt, amit például az orosz Lev Jasin, az angol Gordon Banks, vagy a mi Grosics Gyulánk, nem utolsósorban pedig az EU-bajnok magyar íróválogatott egykori hálóőre. Nevezetesen, hogy egyetlen bivalyerős rúgással tartós keringési pályára küldje fel a jó égbe a bőrgömböt.

Olyan kivételes képességen alapuló mutatvány ez, amire bajos lenne azt mondani, hogy a kutya sem bámulja meg. Aki pedig ezt a rendkívüli eseményt, még inkább annak eredményét festővásznon is képes szemet gyönyörködtetően, ugyanakkor kellő hitelességgel ábrázolni, ember legyen a talpán.

Nos, ilyen talpraesett férfiú közülünk: BÁLIND ISTVÁN. Príma munkái legutóbb a budapesti Klauzál téri Ladó Galériában voltak láthatók, de remélhető, hogy az alkalom ismétlődőnek bizonyul.

Kapcsolódó cikk

BALK.High.Art: Öt férfi és egy nő – a Duna parknál

Szurkolunk neki, aki nem olyan rég az Újvidéki Duna Parknál állt ki remek kis csapatával az ottani virtuális gyepre, s amely eseményről tudósítottunk is. Ahogy értesültünk, történt ez többek örömére, nem kevésbé a sajátunkéra.

Különben jól ismert a kutyák többségének szenvedélybetegség határát súroló vonzódása a labdához. Egyáltalában nem szokatlan jelenség – például bármely parkban –, ahogy valamely eb lelkesen rohan elcsípni a lasztit, akárha az élete és boldogsága múlna rajta. Netalán a gazdié, aki már szemmel láthatóan nagyon unja a banánt, de ekkora öröm láttán képtelen nemet mondani, inkább elhajítja – fájdalmas, szenvedő arckifejezéssel, vagy éppen mindent feladó közönnyel – milliomodszor is a játékszert. Miként közismert az a szívvidító esemény is, amihez fogható mindmáig gyakran előfordul jó példának okáért kisebb falusi mérkőzésen, amelynek drámai középpontjába valahonnan beront egy kutya. Mindenkinél serényebben, amolyan tizenharmadik játékosként űzni a lasztit, örömében akár csahol is közben.

Focista sajt: labdából van a Hold

Ilyen ellenállhatatlan vonzódás láttán nem kell csodálkozni azon, ha a mi hű négylábú barátocskánk labdának nézi fenn a teliholdat, és meg is ugatja, esetleg nyüszít bánatában, hogy nem érheti el. – Ugye, ezt hívják a kutya éji dalának, ami a többivel együtt mind kitűnően megörökíthető látvány. Jó színesen, színesben. Akár zöld, fűszerű égbolttal, a reneszánsztól errefelé fő vonulatban hódító képi mélység, azaz a vizuális perspektíva nem okvetlen alkalmazásával. Éles körvonalakkal, absztraktba hajlóan, több kutyával netán, és netalán úgy sorakoztatva fel valahányukat, ahogy a dubrovniki operaház kórusa sorakozik fel a lépcsőkön. – Sorakozik azon a védjegyükké vált híres csoportképükön. (Fentről lefelé vagy fordítva, egyre megy.)

Ami konkrétan Bálind kutyáit illeti, azok mintha mindannyian egy alomból származnának. Alaptípusuk egyforma a farkas-testvérségben. Viszonylag nagyobb testűnek tűnnek, erős mellkassal. Hosszúkás, az orr felé jócskán vékonyodó fejjel. Nincs kerek piros szemük, csíkos nyakkendőt sem viselnek, azonban távolról emlékeztetnek az örök életet, ingyen sört és adócsökkentést ígérő Magyar Kétfarkú Kutyapárt emblémájára. – Mondjuk itt ezt persze anélkül, hogy megkísérelnék bármilyen politikai hovatartozást rábizonyítani az alkotóra. Ugyanakkor a magyarsághoz való tartozás jól láthatóan jelen van némely képen, de miért is lenne az felróható?

A családi (nemzeti) kutya szereti a tarhonyát (Forrás: Ladó Galéria)

Az egyik figyelemre méltó kísérőszöveg szerint a Művész családi kutyája imádja a tarhonyát, de nem annyira, hogy ne legyen képes betelni vele. Főképp, ha elképesztő mennyiséget kap belőle, és főleg, ha a tarhonya olyan sós, hogy az például a Holt-tenger sótartalmával vetekszik. – No, de a Holt-tengerrel mi hozakodunk itt elő, igazából nincs különösebben kirajzolódó összefüggés.

Viszont van a Bibliával. A kutya történelmi alakváltásaira híva fel a figyelmet ön-tárlatvezető textusában, B. I. röviden kitér egy helyütt pl. arra, hogy a Szentírásban nincs kifejezetten jó megítélése a kutyának. Nem örökké az ember legjobb barátja, leghűbb társa stb. Gyakran telhetetlen. Például Izajás könyvében valakikről szólva ez áll: „Telhetetlen kutyák, nem lehet őket jóllakatni”. – Persze, ennek súlyosan ellentmondani látszik pont a kutya és a tarhonya példázata.
Ugyanakkor elgondolkodtató az is – tesszük hozzá –, hogy miért a „kutyaf…” (szebben kutyafüle) egyik legélőbb kifejezésünk valaminek a hitványságára, semmisségére. Maguk a kutyák nem panaszkodhatnak ugyanis, vagyis: az annak területén jelentkező súlyos korlátozás nyomoráért is elsősorban az ember okolható. (Persze, vannak forradalmi kísérletek embertársaink részéről…)

Szerencselovag, avagy a nemzet ebe

Mindenesetre azt mondja Bálind István.

– Ez a megbonthatatlanul összetartozó ellentét, ami mindent meghatároz és megkérdőjelez is egyben, ez a jó és a rossz, a fekete és a fehér, az igen és a nem érzés az, ami számomra is lehetővé teszi, hogy résztvevője lehessek ennek a játéknak. Izgalmas és megtisztelő a játékos szerepe, mert a lehetőségei határtalanok. Így aztán, nincs megállás. Jöhetnek a kutyák minden mennyiségben, helyzetben és szerepben, ahogyan a képeim címei is gyakorta tükrözik ezt.

Hát akkor: így legyen. (Jöhetnek kutyák, jöhetnek emberek; jöhetnek egek-holdak, akár színes ecsettörlő rongyok is.)