Tanár úr, kérem – Hernyák György életműdíjára

Azon a mitikus újvidéki Telepen, ahol egykor vértől csöpögő Minótauroszok lógtak a diófa ágairól, Bicskei Fufu meg onnan indult iszonyatos belső motorjával szervezni a híres újvidéki jazzfesztivált, ott történt.

Ott történhetett szerény krónikásuk legjobb emlékezete szerint, ahol lírai pánsípján játszadozva legeltette kecskéit a zombori vágány füves oldalában az egyik költő. A másik meg a maga híres bábeli verseit írta nem messze a konyhájában, s akivel szerény krónikásuk anno egy bódult éjszakán annyiszor meghallgatta könyörtelen egymásutánban Dave Brubeck Take five-ját, hogy a szomszéd hátul – befogott fülekkel – kitántorgott a gyepre és elájult. Valószínűleg ott beszélt ő első ízben Hernyák tanár úrral, kérem.

Kapcsolódó cikk

Muskátli a dobogó tetején? (lobogó kombiné a zászlórúd végén)

Vagy a következőkben többször csak így: Tanárúrral.

Hogy akkor mi volt pontosan a dialógus apropója és témája, már a múlt jótékony homályába vész. Mert az jóval később alakult úgy, hogy köztük, az egyébként muzikális Tanárúr és a botfülű Krónikás között felmerült egy istentől elrugaszkodott ötlet, amiről Fufunak nem volt szabad semmi szín alatt értesülnie, mert akkor aztán lett volna oltári nemulass!

Ez az őrületes plánum márpedig az volt: egy hatalmas 3+2 (az együttesről lásd korábbi cikkünket!) „muskátlis” koncertet szervezni, mondjuk, az Újvidéki Vojvodina Sportközpontban. Majdnem olyan tömegeset, mint például a Bjelo dugme rockbandáé volt a belgrádi Betyárkútnál anno, ha nem is pont akkorát.

De majdnem. – Megcsinálni hasonlót, helybéli magyaros mintákkal.

Szóval, ment ez az abszurd képzelgés duettben egy darabig, míg logikusan meg nem rekedt, azonban jó volt eljátszadozni vele. Egy ilyen valamivel a mi kisebbségünk szemszögéből, miközben egészen különleges vetületeit fedeztük fel a dolognak. Lehetőségeit és lehetetlenségeit ennek a furcsa tervnek, amely természetesen végül dugába dőlt. – Ha nem is a későbbi háború esetleges előzményei miatt, de már eleve abszurd mivoltánál fogva.

Mindenesetre: füstbe ment.

Tanárúr, kérem, ne vágjon pofákat! (Fotó Dormán László)

Az abszurddal kapcsolatban ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy valamiért – már elejétől kezdve – vevő volt rá az Újvidéki Színház, amelyhez rendezőként, a szabadkai mellett, a Tanárúr is több szállal kötődött. Nem csupán annak az általa is megálmodott Tanyaszínházához, szerény Krónikásunk meg már rég alapvető lételemnek tekintette valamiért az abszurdot, amit hosszú lenne itt elmagyarázni, ám aprólékos magyarázat nélkül is viszonylag könnyű megsejteni.

Szó, ami szó, Godot az utolsó felvonásban se jött el, itt sem, így nem lett a dologból – összeszámolva se – tételszerűen: 5. Azaz: 3 + 2 magyar zajongó férfi a noviszádi sportközpontban. (A koncert beláthatatlan időre elvándorolt más tájakra.)

Íródott ez abból az alkalomból – javarészt emlékezetből –, hogy a drága Tanárúr, HERNYÁK GYÖRGY mostanság ÉLETMŰDÍJ-at kapott, aztán a minap át is vette a budapesti Trafóban, ahol meg kanizsai Nagy József Szkipénk igazgatóskodott egy darabig, régebben, amit itt csak úgy, mellékesen említünk. (D’ailleurs.)

Erről a díjról tudnivaló különben, hogy gazdája a Színházi Kritikusok Céhe, hogy évente ítélik oda valakinek, továbbá valakiknek, mert több kategóriában létezik. Ám nekünk itt és most elsősorban a Tanárúr érdekes, aki egykor abba a híres Tanyaszínházba a Brubeckos Sziveri Jánosunkat is belekombinálta. Áldásunk rá! De áldásunk mindenképp, mindenért, áldásunk azért a sok szép rendezésért, meg egyébért, tényleg minden-mindenért, ugye.

Tanyaszínház 1979, Hernyák György – Kovács Frigyes – Földi László (Fotó: Dormán László)

Egyik képen ott látható valamelyik vidám Tanyaszínház-akció a kollégákkal, ahogy egyéb is, de elsősorban a Színészakadémián (oké, Újvidéki Művészeti Akadémián) tanító Tanárúr a színművészeti „siserehaddal”, amilyennek Dormán Laci kolléga látta és láttatta. Gépe megörökítette.

A Hernyák Tanárúr nyugdíjba vonulásának alkalmából magát „aranycsapatnak” nevező, ott bulizó társaság neves tagjai különben: Balázs Áron, Figura Terézia, Kalmár Zsuzsa, Krizsán Szilvia, Mess Attila, Mezei Kinga, Nagypál Gábor, Puskás Zoltán, Szorcsik Kriszta és Szloboda Tibor. Meg mindenki, aki kimaradt az alkalmi felsorolásból, de joggal érzi magát a kerethez tartozónak. – Mondtuk, hogy mondhassunk sok szép, híres szép nevet.

Így hát sokunk, meg még sokkal többünk nevében próbáljuk innen is zengeni szívből, kiabálni teli torokból, hogy: GRATULA, GRATULA, GRATULA! ÉLJEN A TANÁRÚR! ÉLJEN! ÉLJEN! ÉLJEN! VIVÁT!

Így hát sokunk, meg még sokkal többünk nevében próbáljuk innen is zengeni szívből, kiabálni teli torokból, hogy: GRATULA, GRATULA, GRATULA! ÉLJEN A TANÁRÚR! ÉLJEN! ÉLJEN! ÉLJEN! VIVÁT!

Itt egy torta, ott egy torta… hol a torta?

Meg a „hal a tortán”.

– Azután megdöglünk, úgyis. Hát nem? De előbb, Komámasszony, hol a stukker? (Csak egy kis ünnepi, színes tűzijátékgolyót szeretnénk kilőni belőle. Vidám kis kínai gyártmány.)