Egy halott vajdaságiakat olvasó lovag dicsérete (Fenyvesi Ottó magyar állami kitüntetésére)

Egyszer rég – emlékszem én, bizonyos B. A. –, Jugoszlávia még bőven megvolt, megvolt folyóiratunk is, az Új Symposion, ültünk legkedvesebb vendéglőnkben, az újvidéki Dominóban (azon a helyen, ahol dominózni ugyan nem lehetett, ám sakkozni igen /ott vert mindenkit hülyére az autista Branko/). Négyen ültünk négy db. széken 1 asztalnál: a főkolompos Sziveri János, a legénységből pedig FENYVESI OTTÓ, Szűgyi Zoltán és én. – Ó, azok a szép napok, már megint!

Ahonnan ellovagolt Vadlúdháton

Azért bújtunk ott úgy össze, hogy az akkor váratlanul előállt, a lap sorsát érintő helyzetben gyorsan megbeszéljük a sürgős teendőket. Per sacc a felénél sem tarthattunk, amikor asztalunkhoz mosolyogva odalépett egy mindannyiunk számára ismerős, csinos ifjú hölgy. Erre abbahagytuk az egyre gyümölcsözőbbnek tűnő eszmecserét, majd tanácstalanul néztünk rá, hogy most mi legyen. Csatlakozni akar?

Fenyvesi volt az, aki kapcsolt, mielőtt teljesen kínossá vált volna a dolog. Felpattant, leültette a hölgyet, aztán pillanatok alatt kerített egy ötödik széket. Gáláns gesztusán mit sem rontott, hogy Bartuc Gabriella újságírónő, kitűnő színkritikus később a felesége lett, tehát a kapcsolat már előtte virágzott.

Ha jól emlékszem, ha nem – esetleg másvalaki volt az a lány, előbb lehet, persze –, a mi felvezető kis történetünk szempontjából mindenesetre egy a lényeg, hogy hazaérve kisebb nézeteltérésbe, vagy inkább nézetegyeztetésbe keveredtem tanító néni édesanyámmal. Konkrétan a neki is elmesélt fenti eseménnyel kapcsolatban. Mégpedig arról, hogy léteznek-e még valódi úriemberek, akik rögtön pattannak? Neki épp nagyon fájt a lába, és otthon azt panaszolta ingerülten, hogy manapság bizony ez van, a férfiaknak a buszon se jut eszükbe nőknek átadni a helyüket. Még akkor sem, ha láthatják, hogy baj van.

Fenyvesi Ottó a saját kollázsai előtt

Akkor én meg mondtam valamit a feminizmusról. Persze, beszélhettem volna a balkáni férfibunkóságról ugyancsak, amely – megjegyezhető – nem csupán abban a térségben virágzik vígan és állhatatosan, de mindegy. Azt a kellemetlen élményemet idéztem fel kissé csapongó beszélgetésünkben anyumnak, amelyben egy polgártársnő meglehetősen nyersen visszautasította az én lelkes kabátfelsegítési kísérletemet. Anyám erre nézett rám egy darabig, majd mindössze legyintett. Nem volt kedve vitatkozni, fáradt volt, lezárta a purparlét.

– Teljesen mindegy – jegyezte meg nyomatékkal –, Fenyvesi Ottó akkor is egy igazi LOVAG. És kész. Ti meg, nagy majmok, nézhetitek magatokat a tükörben.

Nos, azóta is nézem magam.

(Mellesleg anyám akkor kezdett lassacskán érdeklődni az egész sympós társaságomon belül Sziveri Jancsi barátunk személye és költészete iránt, ami jóval később részéről emlékezetes eredménnyel járt. Gyermekeknek szóló, ún. „vajdasági képzelettornász” meséiben /lehet, némelyik diákja még emlékszik rá, egyáltalán a meséire, pl. Rajsli Emese kolléganő/ feltűnt egy Iverisz-Movirisz nevű, pár változaton áteső csodálatos figura, aki sajnos ugyanott később már nem teljesedhetett ki…)

A HALOTT VAJDASÁGIAKAT OLVASVA c. Fenyvesi-kötet valamelyik oldalán – írtunk erről is már, beszéltünk róla az egész Balkán, illetve füstbe veszett Jugoszlávia bábeli mivoltával kapcsolatban – egy másik kóbor lovag, az „ex bohém” Danilo Kiš poroszkál be a sztoriba. Ebbe a hosszú, lírává alakult élményfüzérbe, szimbolikus vonulatában jórészt régi cervantesi gyihááá-gyihááá történetbe akár. – Egy létező, még időnként megrendezésre kerülő virtuális irodalmi lovagtornán, ugye? Mert szabadkai születésű, kard és tollforgató, időnként verekedő, szikár hősünk, az írókat Don Quijote alakjához hasonlító Kiš Dániel nagyon is benne van a Holtak enciklopédiájának Fenyvesi-féle magyar költői változatában. Abban a halott vajdaságiakról szóló, asztalbeszakító szép súlyos munkában, amely – minden valószínűség szerint – nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy szerzőjét lovaggá üttessék. Most zajló 2024-es, amúgy aszálydús évünk tűzijátékos Szent István napjára, miközben aligha van bárkinek is tudomása arról, hogy ugyanezt e sorok írójának édesanyja már rég megcselekedte.

Fenyvesi Ottó lovagkeresztje

Különben Danilo Kiš mindig is ott volt szerteágazó figyelmünk középpontjában. Nagyra tartottuk, szívesen foglalkoztunk vele, kiváltképp Radics Viktória, aki sok-sok időt, energiát szentelt neki. S örültünk szívből – ha már nem is együtt abban a közös sympós szerkesztőségünkben –, örvendtünk, amikor mebecsült írónk Franciaországban bekerült a Művészetek és (az) Irodalom Érdemrendjének dicső lovagi társaságába. Közben nem gondoltunk igazából arra, nem az forgott a fejünkben azokban az egyre vészterhesebb időkben, hogy sok-sok év múlva majd közülünk is akad olyan, akinek alkalma lesz felkapaszkodni a ló hátára, ha egy másik országban is. Felzárkóznia a SZIK: Szent Irodalmi Kereszteslovagok közé. Hogy ne csak úgy alant, mezítlábasan és gyalogosan, köpve-nyelve (Sziveri szerint: porba fingva /mert nem csupán a legkisebb srácok privilégiuma az!/) cipelje a literatúra, azzal együtt a saját súlyos keresztjét.

Esetleg a lónál jó pár fokkal-fokozattal lejjebb, szamaragolva cselekedje ugyanezt.

(Gyiha-gyiha. JI-PÍÍÍ, HI-HÍÍÍÍ! IÁ-IÁ!)

Kapcsolódó cikk

Fenyvesi Ottó: A Balkánról szólva

De mielőtt végleg búcsút vennénk a maradék eszünktől, például olyanokat írnánk le, hogy Kokót v. Rudi Radiátor diszkdzsokét, DJ-t, még jobb: lemezlovast lovaggá üttették, vegyük komolyra a dolgot! Azzal együtt fejezzük is be annyival, hogy az őszinte örömöt, egyben némi irigységet kiváltó sajtóhír röviden az volt, amely szerint: Fenyvesi Ottó József Attila-díjas költő vette át a MAGYAR ÉRDEMREND LOVAGKERESZT polgári tagozat elismerését az augusztus 20-a alkalmából odaítélt állami kitüntetések és művészeti díjak átadásán. Mégpedig a Pesti Vigadóban, az esemény dátuma szerint: folyó év augusztus 16-án. – Amihez tiszta szívből gratulálunk!
(Bizonyára Jancsi is.)

Forrás: Magyar Közlöny

P. S. Mellesleg mindenképp érdekes, hogy a hírek közt – legalábbis első blikkre – egyetlen egy olyat nem láttunk, amelyik a kitüntetett Fenyvesi rövid életrajzában akár futó említést tenne Új Symposionos szerepléséről. Így például a vajdasági Szabad Magyar Szó sem. Vagy akár a veszprémi Ex Symposionban betöltött szerepéről Ottónknak, de az az első lenne a fontosabb. (Vélhetően és ugyanúgy: biztosan.)