Színekben, vonalakban, mondatokban, hogy jobban lássalak (Benes László művészete)

Zentai vagyok, és László. Ha még tovább tartana a vicces kedvem, mondhatnám azt is, hogy bajmoki bajnok. Mert onnan származom, de alapvetően mégis Zentához fűződöm, kötődöm. Kötődöm és fűződöm, ragaszkodom Zentához, amely nélkül én már élni nem tudok. Ahogy életképtelen lennék a szárnyaló képzeletem nélkül is. Mert kell az embernek a föld, amelybe a gyökereivel kapaszkodik, de kell a széles égbolt is, ahová elrugaszkodik.

– Föld és fantázia… Ég és föld… Már nem tudnám pontosan megmondani, vajon csak odaképzeltem-e, vagy csakugyan láttam azt a két lovast Bajmok és Zenta között, amikor költöztünk. Valamit kiáltozva sarkantyúzták tajtékos lovaikat, vágtattak a nap nagy kerek, éppen lebukó vagy felkelő korongjával mögöttük, a láthatár peremén.

Versenyeztek-e, vagy üldözte egyik a másikat – esetleg azt hitték, üldözi őket a török –, nehéz lenne megmondani. Szélvészgyorsan vágtattak át keresztbe előttünk, majd tűntek el a messzeségben, de nem trappoltak ki a fejemből.

Színekben, vonalakban, mondatokban a déli végekről (Rajz: Benes László)

A jelenetet újabban megrajzoltam, hogy végül rákerüljön egy frissen megjelent szépirodalmi-történeti kötet borítójára. Így most minimum ketten gyönyörködhetünk benne: a meghatott író és a nem kevésbé meghatott jómagam. – Két délvidéki jómadár erősen körvonalazódó barátságban, miközben a zentai kertekben nyílnak a színpompás, szecessziós virágok. Omladoznak a napsütötte régi falak.

Ugatnak a kutyák, dalolnak a már megcélzott madarak. Sződögélnek a pókok, jődögélnek-mendegélnek az emberek. Meg van elvben olyan is, ahol tar ágak-bogak rácsai között kaparásznak az őszi ködök.

És minden: csupa hó és halál.

– Ahogy azt a festő édesapámról írt saját könyvemben elmeséltem, mindig vonzódtam a Tiszához. Különösképp oda, ahol a part szakad. Bírtam, ahogy ott állok a szakadék szélén. Pontosan ott, ahol a víztükörrel kilencven fokos szöget bezáró partban mély, vízszintes és haránt irányú repedések láthatók, köztük kiugró földkockákkal, aztán úgy leginkább egy sziklafalra hasonlít. Szeretem azt a békaperspektívát, amelyből apám lefényképezett. Imádtam azokat a házi gyártmányú pecabotokat közönséges madzaggal a végükön, amelyeket Apu gyártott, s mondom: szerettem nagyon, ahogy szeretem ma is ezt a szőke Tiszát, ha nem is úgy, ahogy szeretik a műdalban.

Rajz: Benes László

Ezt a szokásos állapotában újabban szinte mozdulatlannak tűnő folyót, amely mégis mozog… Nini! Én pedig szeretem a mozgást, ugyanakkor tudom szeretni a mozdulatlan képet ugyancsak. Mert természetesen az is képes dinamikus történésszámba menni, miközben gyakran elgondolkodom a mozgás képi lényegén. A kettő egyesítésének mindenkori lehetőségén.

– Nos, ezzel kapcsolatban emlékszem, hogy a Magyar Szót mindkét nagyapám járatta, amelyben többek közt képregényt lehetett találni. Főszerepben a Miki egér, meg aztán a Buksi beharangozójaként Davy Crockett. Nem utolsósorban az éles szemű, gyors észjárású, egészen apró motívumokra is fogékony detektív: Rip Kirby.

A jó öreg Rip Zenta utcáit járja?

Van ilyen.

Ahogy bizonyos értelemben pozitív kényszerként munkál bennem a képregény-rajzolás. Illetve a képregényszerű képek rajzolása mellett az, hogy a Zentától elszakadt Édesapám munkásságából jórészt hiányzó helybéli motívumok részletesebben bekerüljenek a Benesekhez köthető vizuális alkotások hosszú sorába. – Hát, fogalmazhatnék, ez az én mindennapi zentai csatám.

Rajz: Benes László

A fenti mondatokat – remélhetőleg számára nem elfogadhatatlan formában és módon – adtuk BENES LÁSZLÓ képzőművész, rajzmajsztró, nem utsósorban író-költő szájába, aki egyébként László Jr Benesként szerepel a Facebookon, onnan is ismerhetik sokan (miként innen, a Balk.hu-ról úgyszintén). Gyártottuk és szerkesztettük ide ezt a kis monológszerűséget abból az alkalomból, hogy Laci barátunknak-munkatársunknak kiállítása nyílt – említett online tárlattal párhuzamban – a tavaly megújult zentai Kis Zsinagógában (v. Kiszsinagógában).

Hasznos tudnivaló, hogy a színes & tartalmas látványsor idáig túlnyomórészt száraznak és sivárnak bizonyuló augusztus havunk 18. napjáig élvezhető ugyanott, aztán slussz. – Marad a Fb, könnyen elérhető félmegoldásként persze.

Mindenképp kiemelendő, hogy ebből az ünnepélyes alkalomból megnyitó beszédet egy másik helybeli legendás hős, Beszédes István író-költő-szerkesztő, a zEtna Birodalom amúgy félelmet, visszatáncolást, lovon való fordítva ülést nem ismerő bátor vezére mondott aug. elsején. Beszédes erősen hangsúlyozta erről az egykor trapéznadrágos, annál is régebben banánt és Belafontét imádó, manapság a zentai piac környékén szúrós tekintettel, meg esetleg egy cekkerrel ólálkodó, robusztus alkatú, ám kifinomult lelki világú alkotóról, hogy vigyázni kell vele, mert mindent megfigyel, aztán feldolgoz a maga „objektív fantáziájával”.

Meg hogy mekkora szerepet játszik Lacink lelki világában a beatkorszak, a hippi mozgalom, ’68 meg a hasonló – milyen erős motor benne a dac és ellenállás. Szerinte azért is kap központi szerepet munkáiban a (tudat alól érkező) rács motívuma. Ennek témakörében felhívta a figyelmet laudáló Pistánk kedves Művészünk némely, ezzel rokon prózai művére. Elsősorban az Idősíkok vándora című elbeszélésre.

A kép jobb oldalán Benes László és Beszédes István

Aztán az ún. antropocén melankóliáról szólt a traktátus, annak a mindent átitató jelenlétéről. Adott szövegkörnyezetben konkrétan a Zenta-melankóliáról. Hangsúlyosan kidomborodott, hogy létezik olyan elképzelés, amely szerint mindenkinek meg kell írnia a városról szóló könyvét, meg kell festenie a maga albumát – mindenféle érdekes, akár képzeletben szembejövő ARCCAL és ARCULATTAL. Ha képessége engedi, ugyanaz a személy írhatja és rajzolhatja ugyanazt, miként cselekedte híres William Blake.

– Lehet, sokan nem is gondolnak rá, mennyi ilyen városkönyv, ilyen adalék jött létre, vagy éppen alakul a fejekben, jár-kel megíratlanul, megrajzolatlanul. Amúgy szerinte Benes boldog lehet, mert „felszabadított rabszolgaként”, azaz nyugdíjasként most végre azzal foglalkozhat, amivel mindig is szeretett volna. Örülhet annak, hogy a robottal töltött élet után: a JÁTÉKKAL TELI következett.

Ezzel, Beszédes István lazán idézett mondataival Benes László kiállítása itt, azaz innen nézvést is megnyitottnak tekinthető.

Kapcsolódó cikk

BENES JÓZSEF EMLÉKÉRE Egy szép kis könyv és az angyal érintése

(Adalékul B. L. egyik verse:

Fantom a gesztenyefák alatt
Kísértet vagyok
Romban lakom
Ez a lakom
A városban
Vadgesztenyék alatt
Melynek régi lelke
Lakozik bennem
Ami már nincs
Időben őgyelgő
Alaktalan fantom
Korunk mint fürge csík
Átsiklik léggé vált alakomon)