Connect with us

Szerbia

A Reuters szerint Szerbia beleegyezett abba, hogy fegyvereket szállítson Ukrajnának

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Fegyverek
Cikk meghallgatása

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

A Reuters brit hírügynökség szerint Szerbia beleegyezett abba, hogy fegyvereket küldjön Ukrajnába. A brit hírügynökség délelőtt megjelent cikkében arra emlékeztetett, hogy Szerbia az egyetlen európai ország, amely elutasította, hogy szankciókat vezessen be Oroszországgal szemben, a mostanában napvilágra került dokumentumok szerint azonban állítólag beleegyezett abba, hogy fegyvereket szállítson a hadban álló Kijevnek, és lehet, hogy ezt már meg is tette.

Szerbia és a fegyverek

A brit hírügynökség cikke szerint egy titkos Pentagon-dokumentumból az derül ki, hogy Szerbia elutasította, hogy kivegye részét az ukrán erők kiképzéséből, de kötelezettséget vállalt „halálos segély” küldésére, és az is lehet, hogy már szállított is fegyvereket Ukrajnának.


A dokumentum szerint Szerbiának megvan a politikai akarata és katonai képessége arra, hogy a jövőben ezt megtegye.

A dokumentumot titkos és NOFORN jelzéssel látták el, ami tiltja az információk átadását a külföldi hírszerző szolgálatoknak és hadseregeknek.

Az irat március 2-án kelt, és a vezérkari főnökök egyesített irodájának pecsétjével látták el, ezzel kapcsolatban a Reuters megjegyezte, hogy nem tudta független forrásokból ellenőrizni a hitelességét.

A brit hírügynökség hozzátette, hogy Aleksandar Vučić szerb elnök hivatala és Ukrajna belgrádi nagykövetsége nem reagált azonnal a kérdéssel kapcsolatos megkeresésre.

fegyverek

Egy kiszivárogtatott dokumentum (Forrás: Twitter)

A Pentagon szintén nem válaszolt azonnal a Reuters kérdéseire a dokumentum Szerbiára való hivatkozásával kapcsolatban, és korábban azt is elutasította, hogy kommentálja a kiszivárgott dokumentumokat.

A cikk szerint Vučić kormánya semlegesnek vallotta magát az ukrajnai háborúban, annak ellenére, hogy az országnak mély történelmi, gazdasági és kulturális kapcsolatai vannak Oroszországgal.

– Ha ez a dokumentum valós adatokat tartalmaz, akkor vagy Vučić kétszínűségét mutatja Oroszországgal szemben, vagy pedig óriási nyomás alatt áll Washington részéről, hogy fegyvereket küldjön Ukrajnába

– idézte a Reuters Janusz Bugajskit, a Jamestown Alapítvány külpolitikai intézet kelet-európai szakértőjét.

Az amerikai igazságügyi minisztérium a kiszivárogtatási üggyel kapcsolatban annyit közölt, hogy vizsgálják a történteket, miközben Pentagon azt közölte, hogy az amerikai nemzetbiztonságnak okozott kárt igyekeznek felmérni.

Ukrajna megsegítése

A Reuters cikke szerint Pentagon négy kategóriába sorolta az Ukrajna kéréseire adott válaszokat a különböző országok részéről:

  • olyan országok, amelyek vállalták, hogy kiképzést és halálos segítséget nyújtanak;
  • olyan országok, amelyek már nyújtottak kiképzést, halálos segítséget vagy mindkettőt;
  • olyan országok, amelyek rendelkeznek a katonai képességekkel és a politikai akarattal, „hogy a jövőben halálos segítséget nyújtsanak.
  • Ausztria és Málta mind a négy kategóriában „nem”-et jelölt meg.

A táblázat nyilvánosságra hozatala alig több mint egy hónappal azután történt, hogy az oroszbarát Telegram globális üzenetküldő alkalmazáson – és számos orosz portálon – nyilvánosságra került dokumentumok szerint egy szerb fegyvergyártó cég novemberben 122 mm-es Grad föld-föld rakétákat szállított Kijevbe.

Itt állítják elő a rakétákat

A valjevói Krušik bejárata: Itt állítják elő a rakétákat, amelyeket a szerbek állítólag Ukrajnának küldtek (Forrás: Krušik)

A dokumentumok között szerepelt egy szállítási jegyzék és egy ukrán kormányzati végfelhasználói igazolás.

Moszkva márciusban közölte, hogy hivatalos magyarázatot kért Belgrádtól az állítólagos szállításokról – idézte az állami TASZSZ hírügynökség Marija Zaharova orosz külügyminisztériumi szóvivőt.

A valjevói Krušik fegyvergyártó cég tagadta, hogy rakétákat vagy más fegyvereket szállított volna Ukrajnának. Vučić „notórius hazugságnak” nevezte az állításokat.

– Nem exportáltunk semmilyen fegyvert vagy lőszert Oroszországba vagy Ukrajnába

– mondta a szerb elnök március 5-i katari látogatásán, miután a botrány kirobbanásakor éppen házon kívül volt.

A Reuters nem tudta függetlenül megerősíteni a Telegramban közzétett szállítási dokumentáció hitelességét.

A háború tavaly februári kezdete óta Vučić igyekszik egyensúlyt fenntartani a Moszkvával való szoros kapcsolatok és az Európai Unióhoz történő csatlakozás célja között.

A Reuters ezzel kapcsolatban a cikk végén még egyszer nyomatékosította, hogy Szerbia az egyetlen állam, amely az Oroszországgal szembeni szankciókat bevezető 44 európai országtól eltérően nem büntette Oroszországot.

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE



Facebook

Magyarország

B.A. Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

English

.
sitemap