Bolondmese: látod, hallod – vágod? (Bicskei & Bakos a Fonóban)

Bolondmese a pusztáról, világzene a Fonóból – Bicskei Zoltán és Bakos Árpád közös estje

Állítsd be a Google‑t, hogy a BALK mindig kéznél legyen!

Fufu mesélte nekünk az újvidéki Telepen még a hetvenes években, hogy ő a saját két szép szemével látta, ahogy az az ember sebes görgéssel-pörgéssel, hentergéssel halad a pusztán át. Lépkedő járás nélkül a szikes kanizsai Járáson, úgy jut el „B”-pontból a kívánt „C”-be. – Lábatlan Baráth, így hívják, hívták ezt az ügyes, kitartó rokkant férfiút, abból a fajtából, amelyik sosem adja fel, így minden elismerésünk az övé lehet. Lábatlan harcosunké, aki többek közt emiatt is – viszonylag rövid várakozás után – bekerült az irodalmi örökkévalóságba.

Méghozzá híres-neves Tolnai Ottónk segedelmével, aki bevette őt Wilhelm-dalok avagy a vidéki Orfeusz című versciklusába. Immár megboldogult Töfénk, aki sokáig ugyanott élt, mármint a mi kis takaros-magyaros, pöpec Greenwich Village-ünk egyik utcácskájában. Ahol egyszer véres bikák csüngtek lefele a hatalmas diófájukról, az azonban egy majdnem egészében másik történet. (A Virág utca 3.)

Fufuék attól nem messze, az Ilirskában laktak, ahol anno e sorok írója is. Ott, ahol valamikor rég estefele fergeteges békakuruttyolás hallatszott az utca eleji mocsár felől. Onnan, ahol ma már se béka, se mocsár, így hát már gólya sem (nagyon jár). Az egykori békás-terep helyén manapság korszerű autómosoda üzemel. A régi szép időknek már emléke se létezik arrafelé nagyon.

Mondjuk így: ritkán habzik fel azzal az újfajta mosószerrel.

Magyarkanizsai Fufu barátunk – rendes nevén: BICSKEI ZOLTÁN – onnan járt fel, szerény kis albérletükből a Duna túloldalán található, jóval később a NATO lebombázta, aztán serényen újjáépített Újvidéki Televízióba, ahol ő a nevezzük így: vizuális szekcióban működött. Amúgy sokat rajzolt, ami később könyvek illusztrálásával párosult. S ha maga nem is játszott – emlékezetünk szerint – semmilyen hangszeren, valóságos motorja volt környékünkön a zenének.

Többek közt a híres Újvidéki Jazz Napok társszervezőjeként mutatkozott felettébb aktívnak. Imádta a jazzt, barátai jelentős hányadával is megszerettette. Így aztán már több szem társaságában nézhetett – indiánhódolattal, akár egy szent bolondra – arra a jazzbe-habarodott mozigépész Jovicára. A Fitzgeraldnak becézett honfitársra, aki minden fesztiválon ott ült valahol az első sorban, hogy élvezetének látványosan is jelét adhassa.

Fufu kollázsa a filmhez

Apropó: Bolondmese. (!) Fufut – immár sok hosszabb-rövidebb film atyját-mesterét, aki filmes pályafutását egykor, ahogy sokan, a szuper 8 mm-nél kezdte – Újvidéken már úgy ismertük meg, mint jazzen túli-melletti mozirajongót. Hogy mely filmeket szerette, lehetetlenség lenne itt mind felsorolni. Hogy melyek azok, amelyeket ő maga készített, úgyszintén. Elég itt csak két formabontó, ennél jóval alaposabb foglalkozást igénylő játékfilmjét említeni: azt a 2017-es, szerb–magyar koprodukcióban készült (nem mellékesen Indonéziában díjazott) ÁLOM HAVÁ-t, meg ezt a tavalyi, a minap a budapesti Fonóban is bemutatott egy db. BOLONDMESE – PUSZTAI BALLADA címűt.

Mindkettőnek a forgatókönyvét Bicskei írta, és mindkettőt ő rendezte.

Utóbbi rendhagyó, felettébb szikár, szikárságában szokatlan díszletű (díszlettervező: Dobó László), kopár hátterű, ám K. Kovács Ákos operatőr kitűnő munkájának köszönhetően látványos, amúgy dússzövegű, álomszerű alkotás visszavisz bennünket az írásunk elején említett magyarkanizsai szikesre. Lábatlan Baráth „száguldópályájára”, ahová – Fufu története szerint – a filmben nem látható falu a SZARVAS JÓZSEF érzékletesen alakította, nyelvét szaporán pergető, amúgy a földön is prímán pörgő bolondját, Csacsit kiűzi az utolsó, faluszéli házon túlra.

Szarvas József a Bolondmesében, ahol ő alakítja Csacsit, a földön is prímán pörgő bolondját (A Dunatáj Alapítvány Archívumából)

Mert ama láthatatlan település népe nagyon is tart tőle. Ugyanis a hülyéje mintegy görbe tükröt tart mindnyájuk elé, miközben új idők szavára siketül, megszállottan ragaszkodik a gyermekkor mesés, romlatlan világához. – Teszi ezt abban az egyre jobban elharapózó, (le)sajnálnivaló létben, amelyben végül is mindössze három dolog fontos: a píz, a píz, plusz a PÍÍÍÍZ!!!

(Ahogy azt Liza Minnelli dalolja oly emlékezetesen a világhírű Kabaréban: Money makes the world go round, the world go round… lala-la-la-la-la… /ami egészében jóval több a puszta kabaréi bla-blánál/.)

Ebben a maga Bicskei Zoli és a fonós főember, Horváth László színes beszélgetésével felvezetett Bolondmesében, melynek drámai helyzetéből végül is valóságos csoda kerekedik ki (no spoiler!), feltűnnek még sokan mások: „bolondmesebeli lények”. Például az a szegény kis bujdosó, maga módján angyali nyomoroncnő, a Lófraroza (játssza Mezei Kinga), vagy a Nagy Maestro „szerény” kis növendéke, az a „hatalmas csodatevő” Kisbolond (játssza Kovács S. József).

Mezei Kinga a maga módján angyali nyomoroncnő, Lófraroza szerepében

Nota bene, nóta benne! BAKOS ÁRPÁD regősként v. igricként való emlékezetes, tkp. Sebő Ferenc némely konkrét filmbéli felbukkanására emlékeztető jelenése ebben a mesében ugyanakkor príma lehetőséget nyújt arra, hogy mintegy figyelmeztető sípszóra: írásunkat a szóban forgó Fonó-est második, nálunk itt szükségszerűen rövidebb félidejébe vezényeljük át. (Nosza, tüstént meg is ragadjuk e kitűnő alkalmat!)

– Nagyon barátságos figura, vendégszerető házigazda – súgja mintegy e sorok írójának fülébe bizonyos B. A., akinek volt már alkalma az elszelelő évek során irodalom és zene, vagy zene és irodalom kombinációjából álló, amolyan kisebbségi kultúresteken fellépni a jugó-szerb Vajdaságban: Bakos Árpáddal.

Kapcsolódó cikk

Szalma ilyen, szalma olyan, szalma amolyan (szalmajáték, szalmaszórás)

– Mosolygós tud lenni, Árpi, de az egyre ezüstösebb bajusz alatt mindig ott bujkált, ahogy bujkál most is kisebb adag irónia. Ugyanez sugárzik konstans a szeméből ugyancsak… Valamiféle csintalan, sőt rafinált vidámságon túl.

A csantavéri gyökerekkel rendelkező énekes-zenész (nemes értelemben fogalmazva így:) muzsikájában tudvalévően a Kárpát-medencei és a balkáni népzene talál egymásra, hogy amolyan elsőrangú világzenévé váljon. A szerb, macedón, továbbá albán és a többi, északabbi és délebbi melosz prímán, gyümölcsözően képes itt összefutni, egyesülni.

Árpád vezérünk hangjában elsősorban, amely éles, erős és átható; akár hosszan kitartott, amikor úgy kell, hangváltásaiban pedig – magas érzelmi fokon – fel tud csendülni a siratóasszonyok énekének, némelyikük éles sikolyának ama szívbemarkoló, mintegy átbicsakló, átcsukló jellegű lényege: kvintesszenciája is.

Lett légyen eredetileg Felvidéki, Alvidéki vagy akár ún. Oldalvidéki, kelet vagy nyugati származású zene, gyümölcsöző módon tud találkozni egy olyan erősen kompilatív, príma vokális-hangszeres megvalósulásban, amilyen az a BAKOS ÁRPÁD ÉS BARÁTAI együttesnek szóban forgó, a Fonóban is bemutatott műve.

Bakos Árpi és barátai a Látod, látod CD bemutatójakor a Fonó zenei műhelyében (Fotó: Varga Szilveszter)

Az a LÁTOD, LÁTOD c. CD… Ugye? Amelyikről nekünk messze kimagasló kedvencünk annak a szerencsétlen, agyonvert-agyonszurkált nőcsábász Gacsaj Pestának a véres balladája, huhh! (MÁTÉSZALKA GYÁSZBAN VAN.)

Íme, a felállás a képen látható sorrendben, balról jobbra:

Lovas Gábor – kaval, szaxofon, oktávmandolin, ének (H)
Bakos Árpád – ének, koboz, tambura, furulya (SRB)
Schäfer Szilveszter – hegedű (H)
Franczia Dániel – darbuka, doholla, tapan, keretes dob, csörgők, ének (H)

P. S. A Berecz András mesemondó ihlette 80 perces Bolondmese a Dunatáj Alapítvány gyártásában és a Nemzeti Filmintézet támogatásával készült. Döntő mértékben hát a magyarkanizsai határban, míg Bakos Árpádék lemeze a Békéscsabai Napsugár Bábszínház stúdiójában.