Connect with us

Horvátország

A Janaf kétmillió tonna kőolajat szállít a MOL-nak
Megállapodott a Janaf és a MOL: valamivel több mint kétmillió tonna kőolaj szállításáról írtak alá szerződést

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

Az egyezség a „take-or-pay” elven működik, vagyis a magyar olajipari vállalat a lekötött szállítási kapacitásért akkor is fizet, ha azt nem használja ki teljes egészében. A megállapodás nemcsak üzleti, hanem politikai szempontból is jelentős, hiszen a tárgyalásokat korábban éles nyilatkozatháború előzte meg Budapest és Zágráb között

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Vagy együtt élnek, vagy együtt halnak meg. Ez nem teljesen igaz, de az egyre bizonytalanabbá váló ukrajnai útvonal egymás karjába kergeti a két céget, vagyis növeli az egymásrautaltságot
Vagy együtt élnek, vagy együtt halnak meg. Ez nem teljesen igaz, de az egyre bizonytalanabbá váló ukrajnai útvonal növeli a két cég egymásrautaltságát (Forrás: Screenshot)
Cikk meghallgatása

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

Hónapok óta húzódó egyeztetés után a Janaf és a MOL dűlőre jutott: az Adria olajvezetéket üzemeltető horvát vállalat és a magyar olajcég 2,05 millió tonna nyersolaj szállításáról kötött megállapodást. Erről a Janaf egyetlen mondatban számolt be a honlapján.

A szerződés úgynevezett „take-or-pay”, vagyis „fizess akkor is, ha nem használod ki” elven működik, ami azt jelenti, hogy a MOL a lekötött kapacitásért akkor is fizet, ha végül kevesebb olajat szállít a Janaf rendszerén keresztül. A megállapodás erre az évre szól, hogy mi lesz azután, azt még nem tudni.


Fizetni akkor is kell, ha nem használják ki teljesen

A Jadranski naftovod, vagyis a Janaf csütörtöki közleménye szerint a felek aláírták a szerződést, amely 2 millió 50 ezer tonna nyersolaj szállítását tervezi 2026 végéig. Ennyi a közlemény és nem több.

A MOL százhalombattai Dunai Finomítója évente mintegy 8 millió tonna nyersolaj feldolgozására képes évente, vagyis a Janaf–MOL megállapodásban most szereplő mennyiség a teljes éves kapacitás körülbelül egynegyedét teszi ki.

A MOL-csoport az Adria vezetéken keresztül a pozsonyi Slovnaft finomító számára is szerezhet be kőolajat, ezért a szerződésben szereplő mennyiség a két finomító ellátását is szolgálhatja, a konkrét elosztást nem ismert.

Ukrajna felől mégis az Adria felé fordul a MOL? Hónapokig tartó árvita és politikai üzengetés után végül megegyeztek. A megállapodás biztosítja az Adria-kőolajvezeték 2026-os kihasználását

Ukrajna felől mégis az Adria felé fordul a MOL? Hónapokig tartó árvita és politikai üzengetés után végül megegyeztek. A megállapodás biztosítja az Adria-kőolajvezeték 2026-os használatát

A megállapodás 2026. január 1-jétől december 31-ig érvényes, és a Janaf csővezetékrendszerének használatára vonatkozik. A horvát vállalat közlése szerint a szerződés valamennyi lényeges elemét rögzítették, miközben a teljesítés már január 1-jén megkezdődött.

A szerződés egyik legfontosabb eleme a „puno za prazno”, angolul „take-or-pay” elv.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a megrendelő a lekötött szállítási kapacitásért akkor is fizet, ha azt végül nem használja ki teljes egészében. A MOL tehát nem kizárólag a ténylegesen elszállított nyersolaj mennyisége után csengeti le az eurókat, hanem a szerződésben rögzített kapacitásért vállal kötelezettséget.

Hogy mekkora összegről van szó az a horvát sajtójelentésekből nem derült ki, ez csak azért lett volna az érdekes, mert éppen a tranzitárak miatt folyt az iszapbirkózás a két cég között, Szijjártó Péter volt külgazdasági és külügyminiszter még az EU-nál is bepanaszolta Horvátországot.

Hosszú vita előzte meg az aláírást

A tárgyalások során a MOL többször is kifogásolta a Janaf szolgáltatási díjait, amelyeket túl magasnak tartott.

A magyar vállalat emellett a horvát olajvezeték technikai kapacitásait is megkérdőjelezte, és azt állította, hogy a Janaf nem tekinthető kellően megbízható partnernek a MOL finomítóinak folyamatos ellátásában.

A Janaf visszautasította ezeket a bírálatokat. A horvát társaság azt hangsúlyozta, hogy árait átlátható módon alakítja ki, és minden ügyfélre azonos elveket alkalmaz.

A vállalat szerint a szállítási tarifa a használt vezetékszakasz hosszától, valamint a leszerződött kőolajmennyiségtől függ. A Janaf azt is többször jelezte, hogy nagyobb kapacitás lekötése esetén alacsonyabb lehet az egy tonnára jutó szállítási költség.

A vita politikai síkra is terelődött

A Janaf és a MOL tárgyalása nem maradt kizárólag üzleti ügy, hanem politikai dimenziót is kapott.

A háttérben az állt, hogy Ukrajna korlátozta az orosz nyersolaj tranzitját a Barátság kőolajvezetéken keresztül. Emiatt Horvátország és a Janaf rendszere felértékelődött mint alternatív szállítási útvonal Magyarország és a régió finomítói számára.

A magyar kormány részéről ekkor olyan vádak is fogalmazódtak meg, hogy Horvátország háborús helyzetből próbál üzleti előnyt kovácsolni, és kihasználja, hogy az Oroszországgal szembeni szankciók, valamint az ukrajnai tranzitkorlátozások miatt Magyarország számára jóval nehezebbé vált az orosz nyersolaj szárazföldi beszerzése.

A horvát kormány és a horvát gazdasági minisztérium ezeket az állításokat visszautasította. Zágráb szerint a Janaf kereskedelmi alapon működik, és szolgáltatásait együttműködési, illetve kölcsönös segítségnyújtási szellemben kínálja.

Stratégiai jelentőségű útvonal

A most aláírt szerződés azért is jelentős, mert megerősíti a Janaf szerepét a közép-európai energiaellátásban.

A horvát csővezeték az Adria felől képes nyersolajat továbbítani a térség finomítói felé, így különösen fontossá válhat olyan helyzetekben, amikor a keleti irányból érkező szállítások akadoznak vagy politikai és háborús kockázatoknak vannak kitéve.

A 2,05 millió tonnás éves mennyiség azt mutatja, hogy az érintettek a korábbi éles nyilatkozatok és kölcsönös vádak ellenére végül üzleti kompromisszumra jutottak. A MOL biztosította magának a szükséges horvátországi szállítási kapacitást, a Janaf pedig jelentős, egész évre szóló megrendelést szerzett.

A megállapodás ugyan nem szünteti meg a két vállalat között korábban felmerült vitákat a díjakról és a technikai lehetőségekről, de legalább 2026 végéig kiszámítható keretet teremt a nyersolajszállításhoz.

English Summary

After months of negotiations, Croatia’s state-owned oil pipeline operator Janaf and Hungary’s MOL Group have reached an agreement on the transportation of 2.05 million tonnes of crude oil through the Adriatic Pipeline during 2026. The contract is based on the „take-or-pay” principle, meaning MOL will pay for the reserved pipeline capacity regardless of whether it fully utilizes it. The agreed volume represents roughly one quarter of the annual processing capacity of MOL’s Danube Refinery in Százhalombatta, although part of the crude may also be destined for the Slovnaft refinery in Bratislava.

The deal follows months of commercial and political disputes. MOL had repeatedly criticized Janaf’s transportation tariffs as excessive and questioned the technical reliability of the Croatian pipeline system, while Janaf rejected the accusations, insisting that its pricing is transparent, non-discriminatory and based on transport distance and contracted volumes.

The disagreement escalated into a diplomatic issue after Ukraine restricted Russian crude oil transit via the Druzhba pipeline, making Croatia’s Adriatic route increasingly important for Hungary’s energy security. Hungarian officials accused Croatia of exploiting the situation through high transit fees, allegations that both the Croatian government and Janaf firmly denied.

The newly signed agreement secures a stable framework for crude oil transportation until the end of 2026 and reinforces the strategic importance of the Adriatic Pipeline as an alternative supply corridor for Central Europe at a time of heightened geopolitical and energy security risks. Despite previous tensions, the agreement demonstrates that both companies ultimately chose commercial pragmatism over political confrontation.

English keywords

Janaf, MOL Group, Adriatic Pipeline, Croatia, Hungary, crude oil transport, take-or-pay contract

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE



Facebook

Nulladik típusú találkozások, Ilija Srdanovic, az Egyetemista lista vezetője és Pásztor Bálint a magyar nagykövetségen rendezett fogadáson. Az egyik hozzászóló azt kérdezi, hogy Pásztor két ilyen brutális vereség után sem mond le?
Vajdaság5 nap telt el azóta

Túlélték, mégis meghaltak: a vajdasági magyarok megbüntették a VMSZ-t
Két mandátum, egy korszak vége? - A VMSZ történelmi visszaesésének politikai tanulságai

Ennyi sem maradt a Pionír parkban felállított sátortáborból, a "fekete sereg" és a rendőrök elvonulása után az ünneplők ugyanis felgyújtották, és a tűz martalékává vált Aleksandar Vučić nagy műve (Forrás: X platform)
Szerbia5 nap telt el azóta

Puccsra készült Vučić a választási vereség után? Orbán beszélte le róla?
A Times forrásai szerint négyezer rendőr és háromezer verőember állt készültségben, de aztán hirtelen fordulat történt

Aleksandar Vučić Szabadkán is megbukott. A Szerb Haladó Pát molinóonak eltávolításában részt vett Iso Planić, ismert szabadkai hegymászó és tanár is, akit törvénytelenül bocsátottak el egy szabadkai középiskola éléről, mert mindvégig kitartott tiltakozó tanárai és a diákjai mellett
Szerbia7 nap telt el azóta

Az egyetemisták Szabadkán megvonnák Vučićtól a díszpolgári címet
Vučić szabadkai trónfosztása: a választók már elvették a volt szerb elnök díszpolgári címét

A szerb választások után kezd újra rendeződni a tájékoztatási rendszer, amelynek a segítségével Aleksandar Vučić uralta Szerbiát, legalábbis annak a közszolgálati része. Ennek a koronaékszere a szerb állami televízió (RTS) volt. A képen a parlament közvetlen közelében elhelyezkedő RTS egyik szárnya látható
Szerbia5 nap telt el azóta

Szerb választások: az RTS-nél hullanak a fejek a politikai fordulat után
Miután Aleksandar Vučić elveszítette a választásokat, a köztelevízió hirtelen felébredt

November 21-én több horvát városban is utcára hívják a polgárokat. A célok ismertek, a szervezők kevésbé. Mindeközben az egyik zágrábi portál komolyan elemzi a címben felvetett lehetőséget, de lesznek-e valóban horvátországi tüntetések
Horvátország6 nap telt el azóta

Magyarország és Szerbia után Horvátország következik?
Megérkeztek a névtelen forradalmárok, akik tüntetésekre mozgósítanak, de lehet, hogy ez csak digitális blöff

Mielőtt rátérnénk a Montenegró EU-csatlakozására, gyönyörködjünk ebben az autóban egy kicsit, amihez nem nehéz jutni, ha szemfüles az ember, merthogy ezúttal is bebizonyosodott a régi sületlenség, hogy alkalom szüli a tolvajt
Horvátország4 nap telt el azóta

Zágráb félhivatalos üzenete Podgoricának: ne számítsanak a német nyomás sikerére
Zágrábi figyelmeztetés Podgoricának, Karlo Ressler kemény szavai és egy eltűnt Bugatti szerencsés véget ért története

Szabadkai ünneplés a szerbiai választások után, Vučić vereségét követően
Szerbia7 nap telt el azóta

Egy választási megfigyelő rövid naplója
Szerbiában most értek véget a kilencvenes évek: sokan úgy érzik, születésük óta most először szabadok

Magyarország

B.A. Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

.
sitemap