Az utóbbi hetekben sikerült még jobban felkavarni az amúgy sem állónak mondható görög-török kapcsolatok vizét. Recep Tayyip Erdoğan török államfő múlt heti kijelentése, miszerint a török csapatok egy éjszaka alatt megjelenhetnek a görög szigeteken, ismét felborzolta a görögök, de a szoros európai szövetségeseik kedélyeit is.

Ki provokál?

Az ilyen kijelentések egyáltalán nem számítanak szokatlannak a török vezetőtől, s az egyre nehezebb gazdasági helyzetben lévő, ugyanakkor a jövő nyári választásokra készülő országban vélhetően elő is fogják húzni még a görög kártyát a politikusok a következő hónapokban.

Devlet Bahçeli, a kormánnyal szövetséges nemzeti radikális párt, a Nemzeti Mozgalom Pártjának vezetője a görög provokációkat (légtérsértéseket, területi vitákat, a sort még folytathatnánk) ítélte el, de közben nem volt rest megemlíteni, hogy semmiség lenne a törököknek elérni az Anatóliához közeli szigeteket.

A görögök persze, visszautasítják a török vádakat, és egyúttal provokációval gyanúsítják meg a törököket. Bár mindkét állam NATO-tagállam, ami a múltban már többször is megakadályozta, hogy fegyveres konfliktussá mélyüljön a két fél elmérgesedett viszonya, ez nem jelenti azt, hogy ne készüljenek egy lehetséges összetűzésre.

A görögök a közelmúltban lendületesen építették nemzetközi kapcsolataikat, s jó viszonyt alakítottak ki Franciaországgal, amely támogatta őket 2020-ban is, amikor igazán kiéleződött a görög-török viszony a piciny, Antalyától nem messze lévő görög sziget, Kastellorizzo közelében.

De talán legalább ennyire nagy nyereség az amerikaiakkal a védelmi együttműködés felújítása és több katonai bázis rendelkezésükre bocsátása, amit Ankarában kifejezetten nehezményeztek, de a török-amerikai viszony jelenlegi állapotában nem nagyon van ráhatásuk. S persze, az egyre jobbá váló görög-izraeli és görög-egyiptomi viszony mellett a görögöknek volt egyéb fricskára is erejük: augusztus elején a szaúdi koronaherceg Athénba látogatott; ez volt az első európai útja a Hasogdzsi-gyilkosság óta.

Ennek ügyét pár hónapja az illetékes török bíróság ejtette, ezzel lehetővé téve az Ankara és Rijád közötti békülést, ami Erdoğan látogatásához vezetett, de úgy tűnik, egyelőre elmaradt a nagy egymásra borulás és a még jobban óhajtott pénzeső.

Francia barát

Ha már szövetségeseknél tartunk: Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnök Franciaországba látogatott hétfőn, ahol a francia államfővel folytatott megbeszélésén Macron nem is késlekedett kiemelni, hogy országa kiáll Athén mellett, teljes mértékben támogatja Görögország szuverenitását, a két állam közötti stratégiai partnerség pedig hozzájárul a régió békéjéhez.

A találkozót bírálta a török honvédelmi miniszter, Hulusi Akar, aki szerint Görögország hamis képet fest a nemzetközi porondon Törökországról. Minden esetre a franciák eltökéltnek látszanak, s Macron szép szavainak komolyabb súlyt ad, hogy pár éve folyamatosan bővül a katonai együttműködés köztük: Athén 2021-ben 18 Rafale vadászgépet vásárolt Franciaországtól, s 2022-ben további hatot. A gépek egy része már meg is érkezett a görögökhöz, ezzel erősítve a légierőt, amelyet saját, az izraeliek támogatását élvező drónprogramjuk fog még ütőképesebbé tenni.

Persze, a törökök ezt sem nézik jó szemmel, s mivel a fegyvervásárlás könnyen (geo)politikai tőkévé változtatható, emiatt a nyáron Erdoğan már jelezte, hogy esetleg hajlandó lenne repülőgépeket vásárolni Franciaországtól – ha már az amerikaiak 2020-ban kitették a törökök szűrét az ötödik generációs F-35-ös vadászgép beszerzési programjából.

Mi több, a török cégek a nagypolitika bábáskodása mellett szívesen visszatérnének az olasz-francia rakétarendszer fejlesztési projektbe, amiből a rossz nyelvek szerint a franciák éppen a kelet-mediterráneumi akcióik miatt rakták ki az országot.

Tehát a feszültség nem csökken Görögország és Törökország között, provokációk vagy legalábbis annak kikiáltható akciók kölcsönösen tetten érhetők mindkét fél részéről. Mivel belföldön a görög miniszterelnök épp egy lehallgatási botránnyal kénytelen szembenézni, Erdoğan pedig komoly gazdasági nehézségekkel, emiatt a jövő évi választások előtt nem valószínű, hogy a két fél békén hagyná az állóvizet.

Igazságtalanok lennénk, ha azt mondanánk, hogy a szerbiai sajtó & média nem foglalkozott Novák Katalin belgrádi látogatásával. Főleg a kormánypárti portálok voltak serények, az ellenzéki oldal viszont vagy észre sem vette, hogy Belgrádba látogatott a magyar köztársasági elnök, vagy csak Koszovó kapcsán emlegette, merthogy a szerb államfő Koszovóval kapcsolatban “történelmi távlatokban kimondta az igazságot”, ami a magyar-szerb elnöki találkozót követően hangzott el. Szerb szempontból pénteken volt egy sokkal fontosabb látogatás is, Németország és Franciaország ugyanis “beváltotta a fenyegetését”, és elküldte elnöki & kancellári megbízottját Belgrádba és Pristinába.

Családbarát elnökök hálózata

A protokollért felelős emberek jó munkát végeztek, és kitalálták a két elnök vágyait. A szerb elnök egy pár bokszkesztyűt ajándékozott magyar kollégájának, akitől egy kosárlabdát kapott, merthogy Novák Katalin szereti bokszot, a szerb elnök pedig a kosárlabdát.

Aleksandar Vučić ezt követően/megelőzően – teljesen mindegy – egy barátságos mérkőzést vívott egymással, amelyen nem az eredmény, hanem a részvétel volt a fontos, egy ilyen párosítás alkalmával ugyanis semmi sem dől el, a két elnök ugyanis nem egy “súlycsoportban bokszol”. Legfeljebb nagyotmondásban lehetetett versenyezni.

Novák Katalin bejelentette, hogy létrejön a családbarát elnökök hálózata, amely értelemszerűen a családközpontú, családbarát elnököket tömöríti, mellékesen jegyezzük meg, hogy a szerb elnöknek három gyermeke van két házasságból. Ebben a hálózatban a magyar államfő egyelőre egyedül van, de kihasználta a kínálkozó alkalmat, és elsőként meghívta meg a szerb államfőt a csatlakozásra, mivel a szerb elnök személyesen és elnökként is bizonyította, hogy milyen fontosak számára a családok. Igaz, hogy már kiürült a fél ország, mert aki csak teheti, elhúz Nyugatra.

A két elnök ezt követően “felvázolta a nehéz jövőt”, ami az ukrajnai háború miatt rajzolódott fel, miután teljes volt az egyetértés abban, hogy ez a háború mostanában nem ér véget, ami semmiesetre sem jó ómen a családbarát elnöki hálózat tekintetében.

Novák kitért a migrációs hullámra is, amely Szerbián keresztül is érkezik Magyarországra. A magyar köztársasági elnök “megköszönte a szerb erőfeszítéseket”, amelyeket annak érdekében tesznek, hogy Magyarországra ne juthasson el jelentős tömegű bevándorló. Ami a szerb erőfeszítéseket illeti, nos, erről néhány cikk van a BALK-on, ami kicsit másról szól, mint amit Novák Belgrádban mondott, nyilván ő nem járt a migránsok között, és egyetlen befogadó központot sem keresett fel.

Elhangzott még néhány “politikai közhely” is, amelyeknek általában van némi valóságalapjuk, de általánosítják, felnagyítják vagy éppen elkenik a felmerülő kérdéseket, de mint már mondtuk, ezen a találkozón semmi sem múlott, a szerb államfő egyébként is már korábban jelezte, hogy hamarosan találkozik a magyar miniszterelnökkel, a fontos dolgok úgyis akkor dőlnek el.

Koszovó az ügyeletes téma

Szerbiai látogatását követően a magyar elnök a jövő héten felkeresi Koszovót is, de azt már előre tudható, hogy nem Novák Katalin csillapítja le a Szerbia és a volt tartománya közötti, immár több évtizede húzódó feszültséget, vannak itt nagyobb játékosok is, akik ugyanúgy nem tudnak mit kezdeni ezzel az üggyel.

Tárgyalni azért lehet. Ezt teszi a francia és a német elnöki és kancellári megbízott is, akik éppen aznap jártak Szerbiában és Koszovóban, amikor Novák Belgrádba látogatott, és akiket Miroslav Lajčák az Európai Unió különleges képviselője kísérgetett – így jócskán elterelődött a figyelem a magyar elnöki látogatásról.

Emmanuel Macron és Olaf Scholz a múlt héten írt közös levelet Aleksandar Vučić szerb elnöknek, amelyben jelezték azt a szándékukat, hogy “gyorssegélyt” nyújtanak Lajčáknak, és ezért a Koszovó és Szerbia közötti kapcsolatok teljes normalizálása érdekében saját tanácsadókat bíztak meg. A balkáni ügyekben főleg a németek nyomulnak, az utóbbi időben gyors egymásutánban háromszor is akcióztak. Először a német külügyminiszter járt a térségben, majd a német kancellár, aki különtárgyalásra egy alkalommal Berlinbe szólította a szerbiai és a koszovói vezetőt, miután a jelek szerint nem teljesen bízik meg a külügyminiszterében.

Belgrádi kommentárok szerint a németek – látván az oroszok diplomáciai előretörését – felébredtek, és most megpróbálják bepótolni, amit az Európai Unió eddigi tétlenségével a Balkán esetében elmulasztott.

A “gyorssegély” igencsak gyorsra sikeredett, mert a két jeles és megbízott férfiú máris a térségbe érkezett, előbb Pristinában, majd Belgrádban tárgyalt. Az Albin Kurti koszovói miniszterelnökkel folytatott több mint két órás megbeszélést követően nem hangzott el semmi, az estébe nyúló belgrádi találkozót követően ennek körülbelül a duplája került nyilvánosságra.

A német és a francia tanácsadót “gardírozó” Lajčák annyit közölt a Twitteren, hogy mélyreható megbeszéléseik voltak, és hogy mindkét helyszínen megvizsgálták a párbeszéd előrehaladásának lehetőségeit. Hozzátette még, hogy folyamat a következő napokban folytatódik.

A megfogalmazás iskolapéldája annak, hogy miként kell “eladni a ködöt”, mint ahogy azt az ilyen esetekben használatos szerb közmondással arrafelé mondani szokás. Egyelőre nem történt semmi, de a “vizsgálódás folytatódik”, amihez legfeljebb sok szerencsét kívánhatunk, de azt is előre bocsáthatjuk, hogy a megoldásra még várni kell még néhány emberöltőt, mert az álláspontok igencsak megkeményedtek az utóbbi időben, és úgy általában.

A vučići narratívák

Akárhogy is vesszük, a szerb és koszovói “bokszmeccs” során a pristinai albán mormoták jutottak előnyhöz, de nem állnak nyerésre.

Albin Kurtinak kormányra kerülése óta sikerült elérnie, hogy az Európai Unió és annak vezető hatalmai Koszovó elismerését kérjék Szerbiától, holott ez korábban nem szerepelt az agendában, amivel egy menetet mindenképpen megnyert, és ami szerb részről mindenképpen kudarcnak számít.

Ezt akarja most a német-francia duó is lenyomni Vučić torkán, aki eléggé rúgkapál, mást nem is igen tehet, azt viszont a miheztartás végett egyértelműen leszögezte, hogy “semmiféle elismerés nem lesz”, erőlködjön bármennyire is a Nyugat.

És itt kerül a képbe ismételten Novák Katalin, a vele tartott közös sajtótájékoztatón Vučić ugyanis “kimondta az igazságot” Koszovó ügyében, miszerint “sokan uralkodtak a szerb nép felett, de csak kevesen tartották fenn magukat”.

A szerb államfő ezzel reagált a koszovói albán belügyminiszter kijelentésére, amelyeket a “jeles és jelentéktelen” férfiú a napokban tett, és amely a szerbek lakta koszovói területekre vonatkoztatva így hangzott: “mi vagyunk a hazánk urai”.

Az igazsághoz hozzátartozik, amit viszont a szerbek nem akarnak látni és beismerni, hogy ha a politikai közbeszéd a jelenlegi formájában folytatódik Belgrádban/Szerbiában kormányzati és ellenzéki oldalon egyaránt, illetve össznépi szinten, akkor Koszovóból lassan eltünedeznek/elköltöznek a szerbek, és tényleg nem a pristinai albán vezetés fog uralkodni felettük.

Segítséget kap Miroslav Lajčák az Európai Unió különleges képviselője, aki Szerbia és Koszovó között közvetít. Emmanuel Macron francia elnök és Olaf Scholz német kancellár vasárnap közös levelet küldött a szerb elnöknek, amelyben alapvető elvárásnak nevezte a Koszovó és Szerbia közötti kapcsolatok teljes normalizálását, és ezért saját tanácsadókat bíztak meg, akik “gyorssegélyt” nyújtanak Lajčáknak.

Tartalmas maszlag

Macron és Scholz közös levelet írt Aleksandar Vučić szerb elnöknek, amelyben általános, illetve ismeretlen alanyt használva leszögezte, hogy az Ukrajna elleni orosz agresszió fényében erőteljesebb erőfeszítéseket kell tenni a nyugat-balkáni országok európai perspektívájának megvalósítása érdekében.

A szerb elnöki hivatal közlése szerint a francia elnök és a német kancellár – konkretizálva az alanyt – felszólította Vučićot, hogy “mutasson maximális elszántságot és készséget a nehéz döntések meghozatalára, amelyek előrelépéshez vezethetnek a Koszovó és Szerbia közötti párbeszédben”.

– írta a két nyugati vezető, akik meg vannak győződve arról, hogy az Ukrajna elleni orosz agresszió fényében még erőteljesebb erőfeszítéseket kell tenni a nyugat-balkáni országok európai perspektívájának valóra váltására, valamint a hosszú távú kétoldalú és regionális viták megoldására.

– áll a levélben, ami egyértelmű utalás arra, hogy az Európai Unió két vezető országának szerint Szerbiának el kell ismernie Koszovó függetlenségét, csak ezt explicite nem írták le, hanem “diplomáciai maszlagba” csomagolták.

Macron és Scholz megfogalmazása szerint az újabb feszültségek megmutatták, hogy sürgősen konstruktív előrelépésekre van szükség, mind gyakorlati, mind politikai szinten, ami maszlagnyelven azt jelenti, hogy ideje lenne már cselekedni, így a levél akár figyelmeztetésnek is tekinthető.

A levél két feladója a maga részéréről azzal kívánt “konstruktív lépést tenni”, hogy kül- és biztonságpolitikai tanácsadóját nevezte ki, fogalmazzunk úgy óvatosan, hogy Lajčák mellé.

Szaporodnak a közvetítők

Ez annak a jele lehet, hogy a két vezető uniós ország Bosznia-Hercegovina mellett Szerbiában és Koszovóban is növelni szeretné befolyását, hogy ellensúlyozza az egyre inkább nyomuló oroszok törekvéseit, miközben valamilyen oknál fogva befolyásolni szeretné a szlovák származású uniós megbízott döntéseit.

A levél szerint a két megbízott azt a feladatot kapta, hogy nyújtson “közvetlen támogatást” Miroslav Lajčak erőfeszítéseihez, jelentsen ez bármit is.

A szerb elnöknek küldött levélben a francia államfő és a német kancellár azt javasolta, hogy tanácsadóik az Európai Unió különleges képviselőjével együtt látogassanak el Koszovóba és Szerbiába, hogy “feltárják a folyamat gyors előmozdításának lehetőségeit”, amelyek ezek szerint eddig feltáratlanok voltak.

Berlinben és Párizsban alighanem feltűnt, hogy Oroszország sajátos narratívájával a koszovói fejleményeket arra akarja kihasználni, hogy azokkal megkönnyítse céljainak megvalósítását Ukrajnában, ezért az Európai Unió két legerősebb tagállama szeretné a koszovói kártyát kihúzni Vlagyimir Putyin kezéből, ami szintén indokolhatja a tanácsadók/közvetítők kinevezését.

A szerb elnök ugyanakkor már júniusban megelégelte, hogy rendkívüli gyorsasággal növekszik a közvetítők száma a Balkánon, ezzel kapcsolatban annak a félelmének adott hangot, hogy a közvetítők számának növekedésével ellentétes arányban csökken az “értékes és jó” javaslatok száma.