Ide kattintva meghallgathatod a cikket (kettő az egyben)

A pénteki sokk után a szerb elnök egészen kiegyensúlyozottan ült ki hétfőn a televíziókamerák, és ezáltal az ország népe elé. Ezúttal már konkrétumokat is megtudtunk arról, hogy milyen következményei lehetnek annak, ha Szerbia nem fogadja el azt a tíz pontos listát, amelyet ugyan francia-német tervként szokás emlegetni, de az amerikai közreműködés miatt nyugodtan lehet nyugati tervnek nevezni. Aleksandar Vučić szerb szempontból sok kedvezőtlen fejleményről számolt be, de végül egy jó hírrel is tudott szolgálni, és azzal vigasztalta meg a népét, hogy újabb „aranymezőt” találtak Szerbiában, rövid időn belül immár a másodikat. Aranyásásba most nem kezdünk, inkább maradunk a „kevésbé aranyos” politikánál.

A nyugati terv, az utolsó pont és a preambulum

A péntektől hétfőig eltelt időszakban a szerbiai lapok és hírportálok nyilvánosságra hozták a tízpontos francia-német, illetve nyugati tervet, amely valójában csak kilenc pontos, mert a tizedik pont technikai jellegű, amely azt tartalmazza, hogy a felek az Európai Unió elnökletével közös bizottságot hoznak létre, hogy figyelemmel kísérjék az alább ismertetésre kerülő javaslat végrehajtását.

Némileg fontosabb a tizedik pont és egyúttal a nyugati terv zárómondata, amely szerint mindkét fél megerősíti az elkötelezettségét az összes korábbi megállapodás végrehajtására, amivel teljesülhet a szerbek erre vonatkozó sokszor elismételt követelése, de hol vagyunk még attól!

Mielőtt belemennénk a további részletekbe, állapítsuk meg, hogy a nyugati terv konkrétan nem mondja ki, és ezáltal nem is részletezi a Szerb Községek Közösségének létrehozására vonatkozó kötelezettséget Koszovó részéről, erre csak némi utalást tesz, de semmiféle teendőt vagy határidőt nem állapít meg Koszovó számára.

NEM MELLÉKES KÜLSŐSÉG: A szerb elnök televíziós nyilatkozata, szembetűnő, hogy a háttérben ott áll az uniós zászló is (Forrás: Instagram)

Másrészt viszont nem mondja ki szó szerint, hogy Szerbiának el kell ismernie Koszovó függetlenségét, viszont az első kilenc pont úgy kezeli Koszovót, mintha az elismerés megtörténne, illetve már megtörtént volna. Vagyis nem hozták kellemetlen helyzetbe a szerb elnököt azzal, hogy alá kelljen írnia Koszovó függetlenségének elismerését, viszont „de facto” Koszovó függetlenségével találja magát szemben a szerb államfő, a szerb kormány és a szerb közvélemény a javaslat minden pontjában.

A dokumentum néhány mondatos preambuluma a béke megőrzésére vonatkozó kötelesség felemlegetésén túl azt tartalmazza, hogy a béke megőrzésének három alapvető feltétele van: a határok sérthetetlensége, a nemzeti kisebbségek védelme, valamint a területi integritás és a szuverenitás tiszteletben tartása.

A nyugati javaslat elfogadásával a szerbek tehát beleegyeznek, vagyis beleegyeznének abba, hogy Szerbia és Koszovó között határok lesznek, és nem adminisztratív vonalak, mint ahogy ezt szerb részről eddig szerették emlegetni.

A nemzeti kisebbségek védelmére történő utalás ugyanakkor azt jelenti, hogy Szerbiában az albánokat, Koszovóban pedig a szerbeket tekintik nemzeti kisebbségnek, ezt a békát a Koszovó északi területein élő szerbeknek kell lenyelniük, mert ők sohasem tekintették magukat nemzeti kisebbségnek, hanem Szerbiához való kötődésük alapján a többségi nemzet részének, miután a szerbiai alkotmány szerint Koszovó Szerbia része.

A harmadik, leginkább kruciális változást a területi integritás és szuverenitás tiszteletben tartására történő utalás hozza, miután Koszovónak lesznek határai, ezzel lesz területi integritása is, amelyet tiszteletben kell tartani, így viszont sérül az ENSZ Biztonsági Tanácsának 1244-es határozata, amely kimondja Szerbia területi integritását a sérthetetlenségét. Efelett tehát lazán átléptek a javaslat készítői, vagy szebben fogalmazva „túlhaladottnak tekintették” az említett BT-határozatot.

A preambulum ezt követően „nagylelkűen megállapítja”, hogy a történelmi tények alapján eljárva, és a felek alapvető kérdésekben kifejtett eltérő nézeteinek előzetes megítélése nélkül, mint például a státusz kérdése, azzal a szándékkal állapodnak meg az érintettek az elfogadásra kerülő nyugati javaslatban, hogy megteremtsék a szükséges feltételeket az aláíró felek együttműködéséhez az érintett népek érdekében.

A maradék kilenc pont

Ezek után nem részletezzük, hanem csak ismertetjük a maradék kilenc pontot, mert az előbbi fejezetben elmondtuk a lényeget, ami ezt követően következik, az csak a „lényeg cifrázása”, valójában nem is egy jogi dokumentumba, hanem egy „non paperbe” ültetve.

l. pont

A felek kölcsönösen normális, jószomszédi kapcsolatokat alakítanak ki az egyenlő jogok alapján.

Mindkét fél kölcsönösen elismeri a vonatkozó dokumentumokat és nemzeti szimbólumokat, beleértve az útleveleket, okleveleket, rendszámtáblákat és vámbélyegzőket.

2. pont

Mindkét felet az Egyesült Nemzetek Alapokmányában meghatározott célok és elvek vezérlik, különös tekintettel az államok szuverén jogaira, függetlenségük, autonómiájuk és területi integritásuk tiszteletben tartására, az önrendelkezési jogra, valamint az emberi jogok védelmére és a diszkrimináció kerülésére.

3. pont

Az Egyesült Nemzetek Alapokmányának megfelelően a felek egymás között minden vitát kizárólag békés úton rendeznek, és tartózkodnak a fenyegetődzéstől vagy az erőszak alkalmazásától.

4. pont

A felek abból indulnak ki, hogy egyikük sem képviselheti a másikat a nemzetközi szférában, illetve nem járhat el a nevében.

Szerbia nem fogja ellenezni Koszovó tagságát egyetlen nemzetközi szervezetben sem. (!)

5. pont

Mindkét fél támogatni fogja egymás törekvését, hogy az Európai Unió tagja legyen.

6. pont

Habár ez az alapmegállapodás fontos lépést jelent a normalizálás felé, mindkét fél új lendülettel folytatja az EU által vezetett párbeszéd folyamatát, amely jogilag kötelező erejű, átfogó megállapodáshoz vezet a kapcsolatok normalizálására. (!)

A felek megállapodnak abban, hogy a jövőben elmélyítik az együttműködést a gazdaság, a tudomány és a technológia, a közlekedés és az összekapcsolódás területén, az igazságügyi és rendészeti kapcsolatokban, a posta és távközlés, az egészségügy, a kultúra, a vallás, a sport, a környezetvédelem terén, illetve az eltűnt személyek esetében, és más területeken is konkrét megállapodások megkötésével.

7. pont

Mindkét fél szorgalmazza a konkrét megállapodások megvalósítását, az Európa Tanács vonatkozó eszközeivel összhangban és a meglévő európai tapasztalatok felhasználásával a koszovói szerb közösség megfelelő szintű önkormányzatának és a Koszovóban történő szolgáltatásnyújtás lehetőségének biztosítása érdekében (!) meghatározott területeken, ideértve a szerbiai pénzügyi támogatás lehetőségét, valamint a szerb közösség és a koszovói kormány közötti közvetlen kommunikációs csatornákat.

A felek hivatalossá teszik a koszovói Szerb Ortodox Egyház státuszát, és a meglévő európai modelleknek megfelelően biztosítják a szerb vallási és kulturális örökség magas szintű védelmét.

8. pont

A felek állandó missziót létesítenek, amely az érintett kormányok székhelyén helyezkednek el.

A missziók telepítésével kapcsolatos gyakorlati kérdésekkel külön foglalkozunk.

9. pont

Mindkét fél tudomásul vette az EU és más adományozók azon kötelezettségvállalását, hogy speciális pénzügyi támogatási csomagot hozzanak létre a felek közös projektjeihez a gazdaságfejlesztéssel, az összeköttetéssel, a zöld átállással kapcsolatban, illetve más kulcsfontosságú területeken.

A tizedik pontot már a bevezetőben kitárgyaltuk. A missziók telepítésével kapcsolatos utalás ebben a formában szerepel a terv nyolcadik pontjában, az nem a mi megjegyzésünk, a felkiáltójeleket viszont mi tettük ki.

BALK-megjegyzés

Ezeket a pontokat áttekintve aligha lehet kétséges, hogy a nyugati terv úgy beszél Koszovóról, mint valódi államról, amely 2008-ban ugyan önhatalmúlag kiáltotta ki függetlenségét, amit a Hágai Nemzetközi Bíróság 2010-ben hozott, igencsak ellentmondás ítéletével utólagosan szentesített.

A szerbek – maga a szerb elnök is – eléggé lesajnálóan nyilatkozgatnak az említett bírósági döntésről, ami persze nem csoda, de ez nem változtat azon, hogy a szerbek lábon lőtték magukat, amikor a nemzetközi bírósági állásfoglalást kérték.

Az sem kétséges, hogy a Hágai Nemzetközi Bíróság említett döntésében találta meg Vlagyimir Putyin orosz elnök az ürügyet az ukrajnai területek függetlenségének kikiáltásához, amelyet aztán a tavalyi népszavazási bohózattal annexióvá minősített át. A Krím-félsziget bekebelezése szimpla annexió volt.

De térjünk vissza a szerb elnökhöz, akinek a tíz pontos nyugati terv, vagy éppen „non paper” nyilvánosságra kerülését követően már nem volt szüksége arra, hogy ismertesse annak pontjait, aki akarta, az már elolvashatta, Vučić így inkább csak magyarázatokat fűzött hozzá a szerb elnöki palotában tartott „sajtótájékoztatóján”.

Szerb elnöki megjegyzések

Aleksandar Vučić azzal kezdte mondandóját, hogy a fenti tervben nehéz olyasmit találni, ami a szerbeket lelkesedéssel töltené el.

A szerb elnök szerint a Szerbiát érintő jelenlegi helyzetet az a nyugtalanság idézte elő, hogy Európa „de facto” háborúban van, bármit is mondanak, és ezért politikai értelemben a Nyugat/Európa nem tolerál semmiféle „kilengést”. Ezért az Európai Unió azt szeretné, hogy a saját udvarában, és mivel a Nyugat- Balkán, tehát Szerbia területe is az ő udvara, az legyen, amit ő akar. (Mellékesen szólva maga a Nyugat- Balkán szókapcsolat is brüsszeli találmány, korábban ez a fogalom nem létezett.)

– A legnagyobb problémát Szerbia számára – hiszik, vagy nem – az orosz-ukrán konfliktus kirobbanása jelentette. Először is azért mert nem vezettünk be szankciókat Oroszország ellen, és így ott vagyunk mindenkinek a radarján

– jelentette ki a szerb államfő, aki szerint a „Kurti-rezsim” azért provokált incidenseket, hogy Szerbiát egy konfliktusba rángassa bele, hogy aztán felelősnek kiálthassa ki.

– Kurti azért akar összecsapásokat, mert azt szeretné, hogy a NATO és Szerbia között konfliktus alakuljon ki, és ezzel elkerülje a Szerb Községek Közösségének megalakítására vonatkozó kötelezettségét

– magyarázta el a szerb elnök, hogy miként tekint a koszovói helyzetre, miután ott egyre gyakoribba válnak a szerbek elleni támadások, hétfőn is volt egy ilyen eset.

A nyugati tervvel kapcsolatban a szerb elnök azt mondta, hogy annak elkészítésébe nem vonták be Szerbiát, ki sem kérték a véleményét, a nyugati közvetítők a kész tervvel érkeztek Belgrádba, hogy ott csak elővezessék, miután az Európai Unió összes tagállama a decemberi 13-i külügyi tanácsülésen elfogadta, még azok is amelyek nem ismerték el Koszovó függetlenségét, amivel a szerb elnök szerint a terv új keretek közé szorította a tárgyalásokat.

Nyugati fenyegetések

A fenti tervben jól láthatóan nem szerepelnek azok a következmények, amelyekkel a dokumentum elutasítása jár Szerbia esetében, erre szóban hívták fel a szerb elnök figyelmét.

– A második mondatuk az volt, hogy Szerbiának el kell fogadnia ezt a tervet, viszont ha nem fogadja el, akkor először is Szerbia az európai integráció folyamatának leállításával fog szembesülni, második következményként előbb leállítják a Szerbiába irányuló befektetéseket, majd kivonják az összes ottani beruházást, harmadszor pedig minden, Szerbiával kapcsolatos politikai és gazdasági intézkedést megszakítanak

– mondta a szerb elnök, aki szerint ezt háromszor is elismételték neki.

– Többször is az volt az érzésem, hogy otthagyom vagy kidobom őket, de nekem az a dolgom, hogy gondoskodjam az országról

– tette hozzá a szerb elnök, akit ily módon nem ragadhatnak el az indulatok, mert gondolnia kell a következményekre, amelyek között első helyen azt említette, hogy néhány héten belül megszüntetnék Szerbiával szemben a vízummentességet.

Szerinte neki tárgyalnia kell az európaiakkal és az albánokkal, hogy minél több területen kompromisszumos megállapodást köthessenek, bár – és ezt már csak mi jegyezzük meg – ez most nem kompromisszumra, hanem inkább ultimátumra hasonlít, és a jelek szerint Koszovó – ugyanúgy, mint 2008-ban – most is bármit tehet, mert ott van mögötte Sam bácsi, legfeljebb Biden is kap egy szobrot Pristinában.

De menjünk tovább!

– Mi nem tudjuk megakadályozni, hogy Koszovó tagsághoz jusson egyes nemzetközi szervezetekben, mint például az Európa Tanács, és nem tudjuk megakadályozni, hogy belépjen a NATO-ba, amit a találkozón megemlítettek nekem, erre kicsit keményebb formában azt mondtam, hogy mi ezt nem tapsoljuk meg, de megakadályozni nem tudjuk

– közölte hétfő esti (január 23-i) üzenetében a szerb elnök, aki itt Noam Chomsky amerikai nyelvészt és filozófust idézte, miszerint „ma már nem létezik semmiféle racionális megközelítés a problémák megoldásához”, majd hozzátette, hogy hiába próbált bármit is mondani, az „értelem ideje lejárt”.

– Nekik van egy agendájuk, az pedig Oroszország legyőzése, és ami ennek az agendának az útjába kerül, azt eltakarítják

– jelentette ki a szerb államfő, aki egyórás televíziós üzenetében sokszor elismételte, hogy Szerbia békét akar és kompromisszumokra törekszik, ezért mindenkivel tárgyalnia kell, bár nem hiszi, hogy a „Kurti-rezseimmel” lehetséges, de hozzátette, hogy erre nincs befolyásuk, mert nem a szerbek választják meg a koszovói vezetést.

– Meg kell értenünk, hogy mi az ő álláspontjuk, még ha nem értünk is egyet valamivel, meg kell értenünk, hogy mi milyen erőt képviselünk mi, és hogy milyen erőt képviselnek ők

– mondta a szerb elnök aki közölte, hogy Szerbia esetében nem ő fog dönteni, hanem az illetékes állami szervek és esetleg az állampolgárok, ami magyarra fordítva népszavazást jelent – de amíg ez nem történik meg, addig megpróbálnak harcolni – bár az megjegyzendő, hogy nem egyformák az erőviszonyok.

Az erőviszonyok és realitásérzék

Vučić hétfői „televíziós szózatának” végén visszatért arra, hogy milyen következményekkel járhat a nyugati terv elutasítása, és miért nem söpörhetik le az asztalról a felkínált „non paper” szerű javaslatot, és ebben az esetben ritkán tapasztalt realitásérzékről tett tanúbizonyságot.

A nyugati tőkekivonással kapcsolatban arra figyelmeztette a kétkedőket, hogy annak nagyobb a valószínűsége, mint azt bárki gondolná, függetlenül attól, hogy a nyugati befektetők „profitot termelnek” Szerbiában.

– Oroszországban nem valósítottak meg profitot? Aztán tizenöt napon belül mindenki otthagyta őket, mindenki, a nyugati cégek 99%-a otthagyta az Orosz Föderációt, mindössze tizenöt nap alatt

– jegyezte meg a szerb elnök, aki ezt követően feltette a „költői kérdést”, hogy vajon a németek hány embernek adnak munkát Szerbiában. Elnöki szavai szerint nyolcvanezernek, ami a következő év végéig százezerre emelkedhet, az éves kereskedelmi fogalom pedig most az elnöki adatok szerint 8,2 milliárd euró. Hozzátette, hogy az amerikaiak, a franciák és az olaszok összesen szintén ennyi embert alkalmaznak közvetve vagy közvetlenül.

– Ebből fizetjük a béreket, a nyugdíjakat, a nyugdíjbiztosítási alapban pedig nincs pénz, ha nincsenek munkások, arról meg ne is beszéljek, hogy mit jelentene Szerbia számára az izoláció

– jelentette ki Vučić, aki úgy fogalmazott, hogy „görcsök között hozta meg a döntést” a pénteken elhangzottak kimondására, miután közölték vele, hogy „azt ki kell mondania”, amire ezáltal – ha hinni lehet a szerb elnöknek – tekinthetünk akár revolverezésként is a nyugati közvetítők részéről.

– Szerbiának tárgyalnia kell, részt kell vennie a párbeszédben, Szerbiának folytatnia kell az európai utat, nem azért mert imádom a képmutatásukat az emberi jogok tiszteletben tartása terén, hanem azért, mert enélkül gazdasági és politikai értelemben is elvesznénk, én pedig ebben az esetben nem vállalnám, hogy elnöki pozícióból vezessem az országot

– mondta a szerb elnök, aki a szerb tervekről szólva úgy fogalmazott, hogy a továbbiakban még többet, és még erőteljesebben kell dolgozni például az igazságügyi és a tájékoztatási rendszer reformján. (Szó, ami szó, mindkettőre ráférne némi stoppolás, mint a foszladozó ruhák esetében.)

– Szerbia népének pedig azt üzenem, hogy higgyen az ország vezetésében, mert semmit sem írtunk alá, semmit sem parafáltunk, csak szembesítettek bennünket a tényekkel, de nekünk is fairnek kell maradnunk, és törekednünk kell a kompromisszumos megoldások felkutatására, amennyire az lehetséges

– jelentette ki Vučić, aki úgy fogalmazott, hogy ha a „végső követelésekkel” szembesülnek, akkor arról a parlament és a nép fog dönteni, ami újabb utalás volt egy lehetséges népszavazásra, ez egyrészt jogos elvárás lehet a szerb társadalom részéről, de ugyanakkor szolgálhatja az időnyerést is.

A szerb elnök jelezte, hogy a következő napokban összehívja a parlamenti pártok képviselőit, és tájékoztatja őket arról, hogy miként folyt le a nyugati képviselőkkel tartott pénteki találkozó, amihez hozzátette, hogy nagyobb szerepet kíván biztosítani a parlamentnek, amit ebben az esetben fontosnak tart, de szeretné kikérni a szerb ortodox egyház és minden szerbiai vallási közösség véleményét, kérdés azonban, hogy erre lesz-e idő, vagyis a nyugati világ ad-e elegendő időt rá, tekintettel a jelenlegi geopolitikai helyzetre, és az időhúzásos szerb technikákra.

A szerb elnök televíziós beszéde előtt a kormány tagjaival egyeztetett (Forrás: Instagram)

Vučić több alkalommal is társadalmi párbeszédet sürgetett, azonban még a jelenlegi nehéz körülmények közepette is nagyon visszatetsző módon becsmérelte az ellenzéket, ha nem is a tőle szokásos tirádák, hanem csak kiszólások által, ami arra utal, hogy a tolerancia terén még lenne mit elsajátítania.

Ha már a szerb elnök realitásérzékét emlegettük, akkor arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy a „vučići időszámítás” a Szerbia elleni NATO-légicsapásokkal kezdődik, és mindaz nem létezik számára, ami előtte történt a szerb nacionalizmus és „szerb felsőbbrendűség” különböző megnyilvánulásai alkalmával már a volt Jugoszlávia idején, ami azonban leginkább Slobodan Milošević megjelenésével került a felszínre. Egy ilyen örökséggel – amelyben számára Milošević még mindig nem negatív figura – nagyon nehéz bármit is kezdeni – főleg ha az elhatárolódásra a mai napig nincs meg az igazi szándék, és nincs meg az intézményes fellépés sem, merthogy a kilencvenes évek gyilkosai ugyanúgy szabadon mászkálnak Szerbiában, mint ahogy egy generációval korábban tették a partinzánok és még a ki tudja milyen szerb fegyveres csoportok tagjai.

Minden filozófálgatásnak az a vége, hogy a mostani helyzet, amelybe Szerbia került, egy sok összetevős következmény, amelyben szerepet játszik az itt említett nehéz örökségen kívül az ukrajnai háború, az európai válságkezelések sorozatos csődje, de leginkább az az amerikai törekvés, hogy mindent legyűrjenek vagy eltakarítsanak, ami az útjukban áll a nyugati katonai, politikai és gazdasági célok megvalósítása előtt, amire számos példát tudnánk felhozni.

Véget értek tehát a „boldog vagy éppen boldogtalan békeévek”, Európa mindinkább sodródik egy olyan háborúba, amelyben ugyanolyan játékszer, mint Ukrajna, vagy mint a kvázi Nyugat- Balkánnak nevezett valami. Zárjuk ezt a hosszúra nyúlt ismertetőt azzal, hogy sértheti ugyan a szerbek igazságérzetét az a módszer, ahogy most rákényszerítik őket egy számukra elfogadhatatlan terv végrehajtására, ám az is bizonyos, hogy külső nyomás nélkül a „kompromisszumos megállapodás” megkötéséig soha nem jutnának el az érintett felek sem a történelmi előzmények, sem a különböző politikai olvasatok miatt, marad tehát az erő, amely kikényszeríthet valamilyen igazságos vagy igazságosnak vélt, netalán igazságtalan döntéseket, legyen ez a módszer bármilyen gusztustalan.