Az amerikai vám- és határvédelmi hivatal bejelentette, hogy azonnali hatállyal visszatartja a szerbiai Nagybecskereken működő kínai Linglong gyárból származó autógumik importját, miután megalapozott bizonyítékokat talált arra,...
Egy anya, aki fiát gyászolja, egy politikus, aki a pártját védi, és egy vállalkozó, akit ellehetetlenítettek – Szerbia közbeszédet egyre inkább az éhségsztrájkok uralják. Miközben Aleksandar...
Az Európai Bizottság éles bírálatot fogalmazott meg Szerbiával szemben, amiért a hatóságok a nyár kezdete óta letartóztatásokkal és aránytalan rendőri erővel léptek fel a demonstrálókkal szemben....
A szakértői vizsgálóbizottság szerint az Újvidéken történtek mögött szervezett bűnözői csoport áll, amelyet a köztársasági elnök vezet. A jelentés megállapította: az állam rendszerszinten sértette meg az...
A boszniai Szerb Köztársaság legfelsőbb rendőri vezetői Moszkvában találkoztak egy olyan orosz belügyi tisztségviselővel, akit az Európai Unió szankcionált az ellenzék és független újságírók elnyomásában játszott...
Egy fiatal politológus hallgató rendőrségi előállítása, valamint bántalmazása és a róla kiszivárogtatott intim felvételek megjelenése újabb tiltakozáshullámot indított el Szerbiában. Az ügyben több ismert név is...
Egy civil ruhás férfi, akit a tüntetők rendőrségi nyomozóként azonosítottak, pisztolyt húzott elő a szombat esti újbelgrádi tüntetésen. A Szervezéstudományi Kar hallgatói a közösségi médiában több...
Valjevóban brutális támadás érte a „Skver” nevű kávézót, miközben a rendőrség a kormányellenes tüntetéseket oszlatta. Maszkos támadók baseballütőkkel estek neki a vendégeknek és a személyzetnek, a...
A srebrenicai népirtás 30-dik évfordulójáról zajlott megemlékezések keretében a potočari emlékkomplexumban még hét áldozat földi maradványait helyezték örök nyugalomra.
Az esti órákban a diákok Belgrád és Újvidék teljes blokádjára szólítottak fel. „Amikor azok, akiknek a törvényt és az Alkotmányt kellene őrizniük, megszegik azokat – mindennek...
A hágai fogvatartási központ orvosi szolgálata ugyan vonakodik írásban prognózist adni a várható élettartamról, ám az vitathatatlan, hogy a tábornok élete a végéhez közeledik
A gazdasági nehézségekkel küzdő balkáni országok egyre inkább hajlandók befogadni a Nyugat által elutasított menedékkérőket, anyagi ellenszolgáltatás fejében. A britek – miután a Ruandával kötött migrációs...
Az Európai Parlament Szerbiáért felelős jelentéstevője, Tonino Picula álláspontja szerint egy olyan országnak, amely az Európai Unió tagjelöltje, s ugye Szerbia is az - nem lehetnek...
A diákok célja, hogy európai intézményekhez forduljanak, és nemzetközi figyelmet kérjenek az ügy kivizsgálásához. A csoport április 3-án indult el Újvidékről, és több mint 1400 kilométert...
Az egyetemeket blokád alatt tartó diákok a „Tizenkettedik perc” című dokumentumfilmben az Albánia-palotát nevezték meg, amelynek a tetejéről március 15-én a kormányzat valamilyen fegyvert vetett be...
Közben a belgrádi egyetemek blokádját fenntartó hallgatók megfogalmazták ötödik követelésüket is. Ebben részletes nyomozást kérnek az illetékes hatóságoktól annak kiderítésére, hogy a március 15-i belgrádi tüntetésen...
Vučić szerint brüsszeli tárgyalásai során szó esett új európai beruházásokról is, többek között a védelmi ipar területén, ami akár azt is jelezheti, hogy a jelentős hadiiparral...
Ti ágyúval támadtatok a szeretetünkre és az empátiánkra. Minden egyes gonosz tettel csak a frontot erősítitek magatok ellen. Kik vagytok ti? - tették fel a kérdést...
A központ közleménye szerint "a biztonság minden érintett számára az elsődleges szempont, ezért a központ zárva marad mindaddig, amíg a helyzet stabilizálódik, és megfelelő garanciák nem...