Magyar szempontból kimondottan érdekes lehet, hogy Dodikot elkápráztatta az igencsak fejlett fehéroroszországi mezőgazdasági gépgyártás, és ezért bizonyos megállapodásokat máris kötöttek. Magyarország jelentős segítséget adott a boszniai...
Egy Szent-Iványi Istvánnal közösen írt korábbi cikkben kifejtettük, hogy a Belgrád-Budapest vasút építése mögött „kizárólag politikai szempontok állnak: ez valójában nem infrastrukturális beruházás, hanem befektetés a...
Szerbiában veszélyben vannak az orosz állampolgárok, természetesen nem mindannyian, csak azok, akik nem szeretik Putyint, a szerb hatóságok ugyanis nem hosszabbítják meg azoknak az oroszoknak a...
A szerb elnök majdnem hét percet kibírt, hogy ne ossza ki és ne alázza meg a műsorvezetőt, ami visszatérő szórakozása mindig, amikor az állami televízió, főleg...
Szijjártó Péter szerint nyilvánvaló, hogy nem csak az oroszok próbálnak meg befolyást szerezni a nyugat-balkáni térségben, hanem mások is. A külügyminiszter ezen mások közé sorolta az...
A horvát miniszterelnök a Müncheni Biztonságpolitikai Konferencián már úgy nyilatkozott, hogy megdöbbentette Alekszej Navalnij orosz ellenzéki vezető börtönben bekövetkezett halálának híre, de Oroszország Ukrajna elleni agressziója...
A szerb elnök arról is beszélt, hogy neki államfőként "racionálisan és pragmatikusan" kell hozzáállnia a kérdéshez, amit az a filozofikus megállapítás követett, miszerint "az emberi méltóságot...
Két nappal ezelőtt Alekszej Navalnij meghalt egy orosz börtönben – ha kiadnak, engem is ugyanúgy kicsinálnak, mint őt. A fehéroroszországi diktatórikus rezsim könyékig véres – az...
Miloš Vučević szerb miniszterelnök-helyettes és védelmi miniszter a szerb állami televízióban arról beszélt - nem pontosan ugyanezeket a szavakat használva -, hogy a Koszovóval kapcsolatos szappanoperának...
Világos, hogy a nyugati országok továbbra is a kettős beszédet és a kettős mércét alkalmazzák a Balkánon: ösztönzik ugyan a demokratikus úton történő haladást, miközben támogatják...
A boszniai szerb kormány határozatában rögzítette, hogy egy külföldi jogi személy részvényeinek aránya meghaladhatja a 49%-ot az ottani hadiipari társaságok alaptőkéjében a termelés tervezett beindítása, a...
„Aki uralja a múltat, uralja a jövőt is. Aki uralja a jelent, uralja a múltat is.” Ezt a George Orwell idézetet az Európai történelmi tudatról szóló...
KARÁCSONY: Sajnos, ez egy nagyon világos felkiáltójel, hogy Magyarországon, Budapesten, az ehhez hasonló beruházást, amilyet a kormány tervez, mindenképpen meg kell, hogy akadályozzunk
Nyilvánvaló, hogy Görögország nem mostanában ismeri el Koszovó függetlenségét, amikor nagyon úgy néz ki, hogy pénz áll a házhoz a Szerbiával fenntartott kapcsolatok révén, Vučić elnök...
Égető szükség lenne rá, hogy Szerbia egy igazi külügyminisztert kapjon a külföldi vendégeknek nótázgató Ivica Dačić, vagy a tesze-tosza Nikola Selaković helyett, de a miniszterelnöki poszt...
A külföldi cégek Szerbiába telepítésének megvan az az előnye, hogy ezek a cégek többet tudnak kereskedni Oroszországgal, Kínával és néhány olyan országgal, amelyekkel számukra ehhez Szerbiából...
Annak a sztorinak, amelynek szálai Boszniába vezetnek. Természetesen a háborús Bosznia borzalmaiba szövődnek, ahol is, meg amikor is: szerb katonák megerőszakolnak egy nőt. Persze, nem csak...
Németország megháromszorozza katonai jelenlétét Koszovóban, miután 70-ről 250 környékére emeli az ott állomásozó katonáinak számát. A német védelmi miniszterrel tartott közös sajtótájékoztatóján a szerb elnök pókerarcot...
Történetünk hőse, Ivan Turudić máskülönben nem túlzottan szimpatikus figura – megboldogult édesapám szava járása szerint, „még a színe sem jó“ – egy tipikus karrierista, aki a...