Connect with us

Szerbia

Vučić: Szerbia a kolosszális nyugati nyomás ellenére sem vezet be szankciókat Oroszország ellen

A szerb elnök arról is beszélt, hogy neki államfőként “racionálisan és pragmatikusan” kell hozzáállnia a kérdéshez, amit az a filozofikus megállapítás követett, miszerint “az emberi méltóságot és az emberi természetet a nehéz időkben lehet a legjobban megítélni”, ami a “bajban ismerszik meg a jó barát” jellegű magyar közmondásnak felel meg. Vučić utalt is erre, csak ő a szerb, orosz, angol és német nyelvben is meglévő, azonos jelentésű bölcselkedésre hivatkozott

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

Szerbia a kolosszális nyugati nyomás ellenére sem vezet be szankciókat Oroszország ellen
Szerbia a kolosszális nyugati nyomás ellenére sem vezet be szankciókat Oroszország ellen - erről beszélt a szerb elnök a TASS főigazgatójának, Andrej Kondrasovnak adott interjújában (Forrás: TASS)
A cikk meghallgatása

Aleksandar Vučić szerb elnök a TASS orosz hírügynökségnek adott interjújában kijelentette, hogy Szerbia a kolosszális nyugati nyomás ellenére is fenntartja a jelenlegi független politikáját, és ezzel összhangban nem vezet be oroszellenes szankciókat. Mindez azzal párhuzamosan hangzott el, hogy a hivatalos uniós közlönyben Josep Borrell uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő aláírásával megjelent, hogy az Európai Unió egy évvel meghosszabbította az Oroszország elleni szankciókat, amelyeket az ukrajnai háború két évvel ezelőtti kitörése miatt vezettek be.

Vučić saját tapasztalatból beszélt

Vučić, aki elég dicstelen szerepet játszott a kilencvenes évek délszláv eseményei során, arra hivatkozott királyi többesben, hogy ők saját tapasztalatból tudják, hogy milyen érzés az, amikor szankciókat vezetnek be ellenük.

– Igazságtalan lenne ezt tenni az orosz néppel szemben, amely barátságot táplál irántunk

– mondta a szerb elnök a TASS főigazgatójának, Andrej Kondrasovnak adott interjújában.

Vučić arra is emlékeztetett, hogy az ukrajnai háború, illetve speciális hadművelet kitörését követően megemlítette, hogy ezt nem garantálja, mert nem tudja, hogy milyen nyomás nehezedik majd Szerbiára a döntés miatt.

– Nem akartam egy, két vagy három napig a hőst játszani, majd megváltoztatni a döntésemet. De én azt mondom, hogy nem tudom, és amikor azt mondom, hogy nem tudom, akkor az én szavam értékesebb, mint bárki határozott ígérete

– mutatott rá Vučić, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy a háború kitörése óta két év telt el, és Szerbia az egyetlen ország Európában, amely nem vezetett be szankciókat Oroszországgal szemben.

A szerb elnök arról is beszélt, hogy neki államfőként “racionálisan és pragmatikusan” kell hozzáállnia a kérdéshez, amit az a filozofikus megállapítás követett, miszerint “az emberi méltóságot és az emberi természetet a nehéz időkben lehet a legjobban megítélni”, ami a “bajban ismerszik meg a jó barát” jellegű magyar közmondásnak felel meg. Vučić utalt is erre, csak ő a szerb, orosz, angol és német nyelvben is meglévő, azonos jelentésű bölcselkedésre hivatkozott.

Vučić úgy fogalmazott, hogy neki a jelenlegi pozíciójában figyelembe kell vennie a szerbek többségében uralkodó érzelmeket is, amivel kapcsolatban nem teljesen adekvát módon saját emlékeit idézte fel.

– Amikor kicsi voltam, apám elvitt az Orosz Otthonba, és a legjobb rajzfilm, amit ott néztem, a Púpos lovacska volt

– jelentette ki a szerb elnök, az első egész estét betöltő szovjet rajzfilmre utalva. Majd tovább nosztalgiázva megemlítette, hogy orosz irodalmi estekre járt, ahol Dosztojevszkij, Puskin és Csehov műveivel ismerkedett, és arról is beszélt, hogy Milica lánya az orosz iskolában diplomázott.

– Ebben az esetben hálás vagyok Oroszországnak az oktatásban és a jó nevelésben nyújtott segítségért. De ezek mind érzelmek, és félre lehet tenni őket, mert az én feladatom az ország vezetése

– mondta Vučić, aki az interjúban úgy fogalmazott, hogy ő nem szokta döngetni a mellét, ugyanakkor megjegyezte, hogy bármilyen nemzetközi találkozón is megjelenik, a fő téma mindig az Oroszország elleni szankciók bevezetése.

Vučić és a szurkolói magatartás

– Én egy kis országot képviselek, és nincs jogom beleavatkozni a nagyok ügyeibe, és a legtöbb vezetővel, elnökkel és miniszterelnökkel ellentétben tudom, hogy a mi véleményünk nem túl fontos, de mivel néha eltér mások véleményétől, ezért észrevehető

– fogalmazott a “kis Szerbia nagy elnöke”, aki azon sajnálkozott, hogy a müncheni biztonsági konferencián – amelyen sokszor részt vett – most sem hangzottak el “innovatív és ötletes megoldások” a béke megteremtésére, miután szerinte maga a “béke nem kedvelt és nem kívánt szó az egész világon”.

A szerb elnök a müncheni konferencia résztvevőinek a magatartását a “szurkolói hozzáálláshoz” hasonlította, amit a focipályák mellett lehet megtapasztalni. A szerb elnök erről nyilván többet is tudna mesélni, hiszen a Crvena Zveda vérmes szurkolója (volt).

A TASS-nak nyilatkozva a szerb elnök megrajzolta a maga vízióját a jövővel kapcsolatban, és kifejtette, hogy egy új világpolitikai architektúra van kialakulóban, ezért sok változás lesz, és minden nagyon különbözik majd az eddigiektől.

Szerinte ezt már “kicsit kezdik megszokni”, ugyanakkor megjegyezte, hogy a szerbeknek mindig meg kell védeniük a szabadságukat, a saját véleményhez és az önálló döntéshozatalhoz kapcsolódó jogukat, valamint a saját érdekeiknek megfelelő döntéshozatalukat.

A TASS-nak adott interjút a kormányközeli és oroszbarát szerbiai médián kívül átvette a szerb nyelven megjelenő, de orosz tulajdonban lévő két hírportál, a Szputnyik és az Russia Today Balkans is, amely az ezzel kapcsolatos szerb hírügynökségi jelentést egy az egyben beszerkesztette szerbiai kiadásába.

A BALK Hírlevele


Meteorológia



B.A. Balkanac

Balkanac

Magyarország

Szlovákia

Oroszország

Kína

Európai Unió

IN ENGLISH

Öt nap legjava