A háború: béke, a szabadság: szolgaság, a tudatlanság: erő

Állítsd be a Google‑t, hogy a BALK mindig kéznél legyen!

Megboldogult úrfikoromban, még a szörnyű egypártrendszer idején, az újvidéki Magyar Szó szerkesztőségében volt valamilyen fejtágítás az újságírók számára. Mivel fiatal voltam és bohó, felvetettem a kérdést az idősebb kollégáknak, hogy mi a teendő abban a helyzetben, ha szembefut velünk valamilyen kényes, gondolom igencsak kényes téma? Emlékszem a megboldogult Sinkovits Péter, az aktuális főszerkesztő atyai féltést sugárzó tekintetére, amíg nyomatékosan azt válaszolta, hogy mindent meg lehet írni. Persze, a kérdést én is heccből tettem fel, mert a szockommunizmusban az ember gyorsan fel kényszeredett nőni, a naivitást már 17 éves koromban magam után hagytam. Az amit ugyanis láttam, nem volt összhangban azzal, amit mondtak. Édesapám nevelési eljárásainak köszönhetően, már igen korán megtanultam, hogy véleményemet (legalábbis ennek nagyobb részét) biztonságosabb megtartani magamnak. Amikor kitört a szabadság, egy ideig hittem a szólásszabadság ígéretében, de a többpártrendszerben is hamarosan kiokosodtam. Okosodásom azóta is tart, és nagyon meggondolom mit fogok írni, mert ha az ember nem figyel oda, a jobbik esetben kenyér, rosszabbik esetben a feje nélkül marad, lásd Charlie Hebdo.

Akié a jelen, azé a múlt

Miután az Európai Parlament megbízatási időszaka hamarosan lejár, és ahogy pillanatnyilag kinéznek a dolgok, a politikai klíma változni fog, megengedhetem magamnak azt a luxust, hogy arról a borzalomról írjak, amit a kontinentális honatyák január derekán elfogadtak.

„Aki uralja a múltat, uralja a jövőt is. Aki uralja a jelent, uralja a múltat is.”

Kapcsolódó cikk

Európai történelmi tudat

Ezt a George Orwell idézetet Az Európai Történelmi Tudatról szóló Európai Parlament állásfoglalására irányuló indítvánnyal (2023/2112(INI)) kapcsolatban írtuk le, mert mint ezt Jure Vujić horvát történész észrevette, és a Historiografija.hr weboldalán leközölte, az EP ismét a Nagy Testvér eljövetelét készítette elő.

Ahogyan ezt Vujić tárgyilagosan összefoglalta: az állásfoglalás szerzői felszólítják a tagállamokat, hogy „frissítsék meglévő tanterveiket és oktatási módszereiket”, hogy „az európai és a világtörténelmet a nemzeti történelem elé helyezzék”.

Ebben az irányban az állásfoglalás azt ajánlja, hogy „nagyobb hangsúlyt fektessenek a történelem nemzetek feletti megértésére, az európai integráció, az Unió történelme, intézményei és alapvető értékei, valamint az európai polgárság megismerésére”, ami „elengedhetetlen lenne az Európához tartozás érzésének kialakulásához”.

Az EP-képviselők különösen azt követelik, hogy „az európai polgárságra nevelés a nemzeti oktatási rendszerek szerves része legyen”.

Bár az EP már eddig is számos állásfoglalást fogalmazott meg annak érdekében, illetve annak megakadályozására, hogy bizonyos történelmi revizionizmusok politikai célokból csökkentsék a jelentőségét, eltorzítsák vagy meghamisítsák a múlt történelmi tényeit – a szóban forgó állásfoglalás azonban teljesen más.

Így a Nyugat és a nyugatellenes hatalmak (Kína, Oroszország, a globális dél) közötti szembenállás civilizációs narratívája által jellemzett kortárs „történetiség-rezsim” pillanatában az EU – amely kritikusai szemében szuperállamként, technokrata neobirodalomként és centalizált föderációként olvasható – egy erős posztnacionális narratíva, a tagállamok nemzeti történelmének elnyomása és dekonstrukciója útját választja a „történelem nemzetek feletti megértésének nagyobb hangsúlyozása” irányában.

Hogy Kínában milyen a helyzet, nem tudom, de például Oroszországban az alkotmányban szerepel, hogy „az állam köteles védeni a történelmet”, azaz a hivatalos történelmi szemléletet, amely szerint például nem létezik és nem is létezhet ukrán nemzet.

Ha Brüsszel is védeni fogja a történelmet, cifra dolgok derülhetnek ki nemzeti hovatartozásunkkal kapcsolatban, de ezt most ne taglaljuk.

Vujić szakmailag átgondolta

A horvát történész arra hívta fel a figyelmet, hogy a történelemfilozófia már régóta megvitatta a történelem egyetlen irányának létezésének lehetőségét és érvényességét, egy olyan kérdést, amelyet számos elméleti szakember és filozófus osztott meg, akik a felvilágosodás és a francia forradalom nyomán úgy vélték, hogy a történelemnek egy célja és iránya van: az emberi emancipáció és az emberiség szüntelen fejlődése (technikai-tudományos és racionális).

Ezek közé tartozik Kant, Auguste Comte pozitivizmusa, de Hegelé is, aki a történelem rejtett jelentéséről és irányáról beszél, vagy Marx (osztályharc és a proletariátus felszabadítása), valamint azok, akik Nietzschéhez hasonlóan tagadják a haladás elkerülhetetlen történelmi irányát, vagy Levi-Strauss, aki relativizálja a világtörténelem etnikumon alapuló nyugati értelmezését.

Vujić figyelmeztetett arra, hogy a történelem ideológiai irányítására tett kísérletek nem feltétlenül eredményezik a kívánt hatást, és gyakran ellentétes hatásokat okozhatnak.

Amikor bármely ideológia – mint eszmerendszer, amely magában foglalja a világ reprezentációjának egy formáját és a társadalmi valóság szerkezeteit – még a leghaladóbb is, behatol a tudományosság területébe és, elkerülhetetlenül megkérdőjelezi Weber axiológiai semlegességének elvét. Ebben a vonatkozásban, ha a történelemoktatás tantervével bizonyos normatív keretet és irányt igyekszünk adni, a történelmet a világ magyarázatának rendszerévé és cselekvési programjaivá alakítja, amellyel a történelem a politikai-világnézeti értékelések eszközévé válik.

Véleménye szerint egyértelmű, hogy ennek az állásfoglalásnak a szerzői a nyugati világban ma jelen lévő romboló és nemzetellenes narratívát választották, amely a posztkolonialista diskurzus importált változatával szembesül, amely mindent megbélyegez, ami a nemzeti vagy nyugati keresztény hagyományt képezi. Ezt a civilizáció szempontjából archaikus kategóriaként ábrázolja, az ébredés ideológiai áramlatán („wokizmus”) és a törlés kultúráján keresztül, amely új politikai korrektség és cenzúra formáját ölti.

Szerencsére, az európai nemzetek – legalábbis jelenleg – nem látszanak fogékonynak az ilyen sületlenségekre. Mindenesetre, ez is csak még egy adalék ahhoz, hogy ajánlatos lenne odafigyelni, hogy kit segítünk az Európai Parlamentbe a szavazatainkkal.