Egy brüsszeli szóvivő szerint az Európai Bizottság aggódik amiatt, hogy a szerbiai állampolgársági törvény módosítása kockázatot jelenthet az Európai Unióra. Belgrádban azt tervezik, hogy módosítják az...
Milorad Dodik, a bosznia-hercegovinai Szerb Köztársaság elnöke a múlt kedden meglátogatta Zoran Milanović horvát köztársasági elnököt, aki éppen Hvar szigetén vakációzott, igyekezve kipihenni a Plenković miniszterelnökkel...
A romániai rendszerpártok (az RMDSZ-t leszámítva) távol maradtak ugyan a 32. Tusványos kínálta magyar-román dialógus lehetőségétől, a román médiatér mégis napokig visszhangozta, és visszhangozza még mindig...
Lehet, hogy a magyar fül számára fel sem tűnnek az olyan hétköznapi revizionizmust sugárzó kifejezések, mint az „elszakított országrészek”, ám a szlovák közönség azonnal ugrik, ha...
A szerbiai kormányzat nem csak felfüggesztette a május eleji iskolai lövöldözés és az azt követő, Mladenovac környéki tömeggyilkosság körülményeinek kivizsgálására létrehozott bizottság munkáját, hanem vissza is...
A bűnözők és a politikusok kapcsolatáról is szól az az interjú, amelyet Saša Janković Szerbia első ombudsmanja adott a belgrádi Vreme című hetilapnak és hírportálnak a...
Pénteken megjelent egy közlemény a szerbiai képviselőház honlapján, amely hatályon kívül helyezte a demokráciát. A kétmondatos értesítés tudatja a nagyérdemű közvéleménnyel, hogy a szerbiai parlament felfüggeszti...
A következő cikk rövid rezüméje, hogy egy pofonért három hónap börtön jár: másodfokon ugyanis ennyi letöltendőre ítélték Dragan Lukač volt boszniai szerb belügyminisztert. A boszniai Szerb...
A NATO Ukrajna melletti elköteleződését megerősítő vilniusi csúcs előtt Volodomir Zelenszkij ukrán elnök Bulgáriába látogatott. Ugyan nem volt annyira sikeres, mint törökországi utazása, ahonnan hadifoglyokkal térhetett...
Összeverekedtek a képviselők a koszovói parlamentben, amit arrafelé úgy fogalmaznak meg politikailag korrekt nyelven, hogy fizikai összetűzésre került sor. A bimbódzó demokráciával rendelkező országban a koszovói...
A közösségi média szerbiai szekciójában megjelent egy lista, amely szerint a Szerb Haladó Párt 14 ezres „anyázótábort”, vagyis úgynevezett „botokat működtet” az ellenzék és a koalíciós...
A NATO vilniusi csúcsa előtt úgy tűnik, sikerült pontot tenni a svéd NATO-csatlakozás több mint egy éve húzódó ügyére: hosszas tárgyalások után Recep Tayyip Erdoğan török...
III. Károly, Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyság május 6-án megkoronázott uralkodója, ez év július 6-án a skóciai Edinburgh St. Giles székesegyházában átvette a tragikus sorsú Stuart...
Kétnapos hivatalos látogatásra Szerbiába érkezett Jakov Milatović, montenegrói elnök, akit a belgrádi Nikola Tesla repülőtéren Ivica Dačić szerb külügyminiszter fogadott. Dačić örül a találkozónak, amely véleménye...
Miért volt a legrosszabb miniszterelnök, azaz a „falu rossza” Zoran Milanović horvát köztársasági elnök, aki hosszabb szünet után ismét mikrofon közelébe került, és akinek megint Plenković...
Ebben a cikkben arra teszünk kísérletet, hogy felvázoljuk a szerb és orosz narratíva közeledését. A szerb elnök még a bécsi osztrák-magyar-szerb „migránstalálkozó” előtt felvetette, hogy Koszovó...
Milorad Dodik a boszniai Szerb Köztársaság elnöke az elmúlt 72 órában teljesen felborította az egyébként is ingatag boszniai politikai stabilitást. A legfőbb boszniai szerb vezető élesen...
A nyári szünet előtti utolsó hajrában termékeny hetet hagyott mögött a román törvényhozás és a román kormány. Egyebek közt a magyar élelmiszerárstopot idéző intézkedést fogadtak el,...
Bár a 2024-es parlamenti választások Horvátországban már egy jó ideje lefutottnak tűnnek, egy régióra szakosodott „intézménynek”, mint a mi BALK-unk, időnként mégis illik a horvátországi belpolitikai...