Az egyre inkább „uborkásodó” horvát médiatérben legkomolyabb hírnek az tűnik, hogy a Plenković-kormány megkísérli, ha nem is megfordítani, de legalább némiképpen lelassítani Horvátország lakosságának fogyatkozását. A...
A szerb elnök nem elégedett meg azzal, hogy lekicsinyelte a hétfői ellenzéki megmozdulást, ezért egy újabb platformon – ezúttal a YouTube-on – jelentette be, hogy megszervezi...
Rendőrségi becslések szerint mintegy ötvenezren vettek részt azon a belgrádi tüntetésen, amelyet az ellenzék szervezett az erőszak és a kormány ellen. A békés felvonuláson kétszer is...
Vasárnap Horvátországban megtartották a nemzeti kisebbségek tanácsainak és képviselőinek választását. Ez összevissza az ötödik alkalom, hogy a horvátországi nemzeti kisebbségek (albánok, bosnyákok, bolgárok, montenegróiak, csehek, magyarok,...
A legfőbb közjogi méltóságok közül eddig a parlamenti elnöki poszthoz került legközelebb szlovákiai magyar nemzetiségű politikus, de akkor Bugár Béla lemondott róla a Selye János Egyetem...
A közvélemény nyomásának engedve Branko Ružić szerbiai oktatási miniszter benyújtotta visszavonhatatlan lemondását Ana Brnabić miniszterelnöknek. A belgrádi általános iskolai mészárlást követően Ružić a nyugati értékeket tette...
Nem múlott el incidens nélkül az ítélethirdetés. A Velika Gorica-i megyei bíróság elsőfokon 12 év fegyházbüntetésre ítélt egy pakisztáni migránst, aki 2017-ben még kiskorúként érkezett Szerbia...
A horvát védelmi miniszter szakmai körökben švejki alulkapacitáltságáról, a közvélemény számára pedig Zoran Milanović köztársasági elnök kedvenc voodoo-babájaként ismert, akibe az államfő, azaz Zoki Bond már...
A koszovói hatóságok konténereket állítottak fel a szerb területeken, ahol helyhatósági választásokat tartottak a tavaly lemondott szerb származású polgármesterek utódjainak megválasztására. Miután a szerbek bojkottálták az...
A szerb elnök egy csütörtöki tévéműsorban kijelentette (nem bejelentette), hogy május 27-től nem lesz a Szerb Haladó Párt elnöke. Aleksandar Vučić arról beszélt, hogy pártja május...
Az Európai Parlament jóváhagyta a Koszovóval kötött vízummentességi megállapodást, ami kölcsönösen három hónapos tartózkodásra jogosít fel. Ennek alapján a koszovói állampolgárok hamarosan vízum nélkül utazhatnak az...
CONCAWE-konklávét tartottak az európai olajcégek, amelyek Krk szigetén ismerkedtek a horvát szállítókapacitásokkal, olajpápát azonban nem választottak. A hétvégén a JANAF látta vendégül a CONCAWE (CONservation of...
Horvátország szinte havonta kap újabb és újabb pénzt az Európai Uniótól, ezúttal az úgynevezett CEF-alapból (CEF – Connecting Europe Facility). Erre azt követően nyílik lehetőség, hogy...
Az amerikaiaknak és az ukránoknak nincsenek értesüléseik arról, hogy szerb fegyverszállítás történt volna Ukrajnába, legalábbis hivatalosan és közvetlenül. Március 12-én a Reuters brit hírügynökség röpítette világgá...
A boszniai kormány szerepét betöltő Miniszterek Tanácsa az egyre több NATO- és EU-tagállamban betiltott Kaspersky Lab nevű orosz informatikai biztonsági cég termékeinek beszerzése mellett döntött az...
A bolgár Újjászületés (Възраждане) oroszbarát, szélsőjobboldali párt 590 000 aláírást gyűjtött azzal a követeléssel kapcsolatban, hogy az ország halassza el a csatlakozást az euróövezethez, aminek a...
A boszniai szerb ellenzéki Demokratikus Haladás Pártja kezdeményezte, hogy nyilvánítsák nemkívánatos személlyé Zoran Milanović horvát elnököt Bosznia- Hercegovinában, mert egy volt boszniai horvát katonai egységet tüntetett...
Tekintettel arra, hogy Ukrajna mennyire beárnyékolta az összes többi orosz külpolitikai célkitűzést, nem tűnik valószínűleg, hogy Moszkva újabb kockázatos és nem világos kimenetelű vállalkozásba kezdene a...
Megszületett az elsőfokú ítélet az úgynevezett „Ezüst Málna-ügyben”. A lassan ötödik éve ügyvezető miniszterelnökként a bosnyák-horvát Föderációt vezető Fadil Novalićot négy év szabadságvesztésre ítélte a bíróság...