Szerb médiajelentések szerint Panamában megölték Radoje Zvicert, a montenegrói kavači klán (egyik) vezetőjét. Zvicerrel nem sokkal azt követően végeztek, hogy szeptember első felében Isztambulban meggyilkolták Jovan...
Az általános „globlib jajveszékelés” közepette, ami a jobboldal olaszországi választási győzelmét követte, és követi még ma is, a horvát 24 óra hírportál heti magazinja, az Express...
Horvátország elítéli Ukrajna egyes régióinak orosz annexióját, ráadásul az oroszbarát Szerbia sem ismeri el az ukrajnai régiók Oroszországhoz történő csatlakozásról szóló népszavazásának eredményeit. Ez azzal hozható...
Oroszország folytatja az együttműködés elmélyítését Szerbiával – mondta orosz elnök a külföldi nagykövetek számára kiállított agrémentek átadásakor. A Szputnyik hírügynökség beszámolója szerint Vlagyimir Putyin egyúttal támogatja...
Oroszország belgrádi nagykövete szerint Oroszország következetesen kiáll a koszovói kérdés nemzetközi jogi eszközökkel történő megoldása mellett. Alekszandr Bocan- Harcsenko szerint a jogi eszközöknek a Belgrád és...
Belgrádban megtartották az EuroPride 2022 felvonulását, igaz nem úgy, ahogy tervezték, de mégiscsak sétáltak az LMBT-közösség tagjai. Mindeközben Aleksandar Vučić szerb elnök úgy eltűnt a jobbfenéken,...
A Belgrádba látogató magyar miniszterelnök Aleksandar Vučić szerb elnökkel találkozott, és átvette tőle a Szerb Köztársaság Érdemrendje kitüntetést a két ország együttműködésének, kapcsolatainak fejlesztése érdekében nyújtott...
Pópák vezették azt a tüntetést, amelyt az EuroPride2022 ellen tartottak Belgrádban. Az LMBTQ közösség páneurópai összejövetelének rendezvényei már megkezdődtek a szerb fővárosban, a szombatra tervezett, és...
Eddig sem Ukrajna, sem Oroszország nem kérte Szerbiától az ukrán titkosszolgálat (SBU) egyik magasrangú tisztjének kiadatását, akit június 7-én Szerbiában tartóztattak le, miközben Észak- Macedóniába igyekezett...
Orbán Viktor hétfőn a Karmelita kolostorban fogadta Porfirije szerb ortodox pátriárkát, aki a látogatás során átadta a magyar miniszterelnöknek a Szent Száva Érdemrend arany fokozatát. A...
Segítséget kap Miroslav Lajčák az Európai Unió különleges képviselője, aki Szerbia és Koszovó között közvetít. Emmanuel Macron francia elnök és Olaf Scholz német kancellár vasárnap közös...
Az amerikai külügyminiszter felszólította Szerbiát, hogy tegye lehetővé az EuroPride lebonyolítását, miután a szerb elnök bejelentette, hogy szó sem lehet a felvonulásról, bár a zárthelyi kísérőrendezvények...
Népnevelésbe kezdett a szerbiai bányászati és energiaügyi minisztérium annak érdekében, hogy az emberek minél kevesebb energiát fogyasszanak, és ne kelljen például túlzott áramimportra fanyalodnia Szerbiának. A...
A szerbiai sajtó az utóbbi időben ismét sokat foglalkozott a Belivuk-féle bűnszövetkezettel, amelyet 2021 február elején göngyölített fel a szerbiai rendőrség. A bírósági eljárás azonban bizonyítékok...
Az elmúlt éjszaka többnapos tárgyalássorozat ért véget a kívülről egyre inkább robbanékonynak tűnő koszovói helyzetet illetően. Túl sok részlet nem szivárgott ki azzal kapcsolatban, hogy valójában...
Szerbia fokozta együttműködését a NATO-val, miután az orosz nagykövet kijelentette, hogy Moszkva „érdekeltségi listáján” szerepel egy orosz katonai bázis létrehozása a balkáni országban. Erről értekezik több...
A Balkán-félszigeten 2019-ben indult geopolitikai folyamatok napjainkra, úgy tűnik, hogy konkrét formát öltenek. Természetesen a Nyílt Balkán (Open Balkan) kezdeményezésről beszélünk, egy Szerbiából, Albániából és Észak-...
Egy balkáni biztonsági portál szerint Szerbia tavaly 1 milliárd 318 millió dollár értékben szerződött fegyverek és katonai felszerelések beszerzésére. Ez az összeg meghaladja minden más fegyverbeszerzés...
Nikanor bánáti szerb püspök nyilvános prédikációjában mássága és horvát felmenői miatt szidalmazta Ana Brnabić szerb miniszterelnököt, szüleit mészárosoknak nevezte, és fegyveres erőszakra szólít fel az LMBT-közösség...