Connect with us

Magyarország

BALOLDALI INTIFÁDA: Orbán viccnek tekinti az Európai Parlament legújabb jelentését

Avatar photo

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

orban szerbia
play icon A cikk meghallgatása

A Belgrádba látogató magyar miniszterelnök Aleksandar Vučić szerb elnökkel találkozott, és átvette tőle a Szerb Köztársaság Érdemrendje kitüntetést a két ország együttműködésének, kapcsolatainak fejlesztése érdekében nyújtott szolgálataiért. Orbán Viktor ezt követően annak a kívánságának adott hangot, hogy helyezzék észszerűbb alapokra az uniós politikát, vagyis annak módosítása mellett “tette le a garast”.

Magyarország és a szankciók

A szerb elnökkel tartott közös sajtótájékoztatón Orbán Viktor kijelentette, hogy a szankcióknak “az a természetük, hogy általában olyan helyeken döntenek róluk, amelyek biztonságosak és messze esnek attól az országtól, amellyel szemben kivetik őket.

– Könnyű szankciós politikát csinálni Párizsból, Brüsszelből, Madridból, de talán még Berlinből is

– fogalmazott, hozzátéve, hogy Magyarország azonban a szankcionált országhoz, Oroszországhoz közelebb van, mint az említett nyugati centrumok. Szerint pedig aki közelebb van, “mindig többet is szenved”, ezért semmi meglepő nincs abban, ha a magyar nézőpont radikálisan eltér a brüsszelitől.

– Mi, európaiak, akik energetikai törpék vagyunk, vetünk ki szankciót egy energetikai óriással szemben, ez teljesen szokatlan jelenség a történelemben

– magyarázta a magyar miniszterelnök, aki szerint Magyarországnak nagyon komoly károkat okoznak a szankciók.

– Ezek nekünk rosszak, fájdalmasak, rengeteg pénzbe kerülnek, és azzal fenyegetnek, hogy a sikereink egy tekintélyes részét, amit az elmúlt tíz évben elértünk, felemésztik, ugyanis azzal, hogy az energia ára az égbe szökött, a külkereskedelmi mérlegünk elromlik, és akkor elromlik a fizetési mérleg is

– mutatott rá a magyar miniszterelnök, amiből már logikusan következett a megállapítás, hogy “az a szankció, amit ma “a nyugatiak kitaláltak”, nem szolgálja Magyarország érdekét, sőt – mint mondta – “rendkívül súlyos veszedelmet jelent” Magyarország számára.

A magyar miniszterelnök szerint az a leginkább aggasztó, hogy “miközben megyünk bele az egyre súlyosabb gazdasági válságba”, teljesen nyilvánvaló, hogyha a szankciókat hatályon kívül helyeznék, a helyzet azonnal javulna .

– Tehát nemcsak arról van szó, hogy egy nagy, fájdalmas intézkedéssorozatot szenvedünk el, hanem, hogy egyetlen mozdulattal ezt vissza lehetne csinálni

– vélekedett a magyar miniszterelnök, aki saját elmondása szerint ezért mindig amellett fog érvelni, hogy olyan szankciókat ne alkalmazzon az Európai Unió, amelyek itt, Közép- Európában, jobban fájnak, mint annak, akivel szemben alkalmazzák.

Orbán unja

Az Európai Parlament csütörtökön elfogadott, Magyarországról szóló jelentéséről a miniszterelnök kérdésre azt mondta: “csak azért nem nevetünk rajta, mert már unjuk; ez egy unalmas vicc, harmadszor vagy negyedszer csinálják, hogy elfogadnak az Európai Parlamentben Magyarországot elítélő határozatot”.

– Először még azt hittük, hogy ennek van jelentősége, de most már csak viccnek tekintjük

– jelentette ki Orbán “az európai baloldal elfoglalta az Európai Parlamentet”, és “a mi egykori pártszövetségünk”, az Európai Néppárt is folyamatosan balra csúszik. A szavazati arányok pontosan mutatják ezt: a jobboldali pártok Magyarország mellett szavaztak, a baloldali pártok meg ellene.

A magyar miniszterelnök úgy látja, hogy itt nem objektív ítéletalkotásról, hanem pártpolitikai támadásról van szó, amely nem az első Magyarország ellen.

– Az elfogadott dokumentum színvonalát pedig egyszerűen csak politikai propagandának vagy pamfletnek minősítjük

– mondta Orbán, majd közölte, hogy “Magyarországon választások szoktak lenni, kialakul egy parlamenti többség, és ha a többség jobboldali, akkor az nem tetszik a baloldalnak, és “akkor intifádákat rendeznek az Európai Parlamentben”.

A kitüntetés átvételekor Orbán Viktor arról beszélt, hogy az elismerést biztatásnak tekinti azért, amit ezután fog tenni a magyar-szerb barátság érdekében.

– Már Széchenyi István is megállapította, hogy Szerbia és Magyarország érdeke olyan szorosan összefonódik, hogy barátokká kell lenniük, amikor tehát a mostani magyar kormány a szerb-magyar barátságért dolgozik, egy nagyon régi magyar felismerést teljesít

– hangsúlyozta a magyar miniszterelnök, aki az MTI jelentése szerint még hozzátette, hogy “Magyarország egy olyan ország, amelynek Szerbiával barátságban kell lennie. Van egy közös ügyük is, együtt kell megvédeniük Európa déli kapuját, ez egyszerre küldetése és felelőssége a két országnak”.

A BALK Hírlevele


Meteorológia

B.A. Balkanac

Balkanac

IN ENGLISH

Tíz nap legjava