Connect with us

Horvátország

VÉRÖRÖM: Sem a horvátok, sem a szerbek nem ismerik el az ukrajnai orosz népszavazásokat

Avatar photo

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

elcsatolt teruletek
play iconIde kattintva meghallgathatod a cikket (kettő az egyben)
Olvasási idő: 2 perc

Horvátország elítéli Ukrajna egyes régióinak orosz annexióját, ráadásul az oroszbarát Szerbia sem ismeri el az ukrajnai régiók Oroszországhoz történő csatlakozásról szóló népszavazásának eredményeit. Ez azzal hozható összefüggésbe, hogy korábban az ukránok sem ismerték el Koszovó kiválását Szerbiából, és a terület függetlenségének kikiáltását. Ennek következtében – érdekes módon – a szerbek és a horvátok valamiben mégiscsak egyetértenek. Moszkvában közben tetőfokára hágott a „háborús komédiázás”, az orosz fővárosban ugyanis ünnepség szerveznek az „elcsatolás örömére”.

Horvát álláspont

Horvátország határozottan elítéli a négy ukrajnai régióban tartott „illegális és hamis” népszavazást, valamint Moszkva bejelentését a szóban forgó régiók Oroszországhoz történő csatlakozásáról.

A horvát kül- és Európa-ügyi minisztérium közleménye szerint „ez Ukrajna területi integritásának, szuverenitásának és függetlenségének, valamint a nemzetközi jognak és az ENSZ Alapokmányának súlyos megsértése”.

Zágrábban ehhez még hozzátették, hogy Horvátország a döntést „illegitimnek, jogellenesnek, és mint ilyet, jogilag semmisnek tartja, és nem ismeri el annak politikai és jogi következményeit”.

– Horvátország a többi EU-tagországgal és szövetségessel együtt továbbra is minden szükséges támogatást megad Ukrajnának a jelenleg megszállt területei reintegrációjához, valamint az alkotmányos rend helyreállításához a nemzetközileg elismert határokon belül

– áll a horvát kül- és Európa-ügyi minisztérium közleményében.

Szerb álláspont

Korábban a szerb külügyminiszter és a szerb miniszterelnök is közöltem hogy Szerbia sem ismeri el az orosz népszavazási bohózat eredményét, de ezt természetes „leokézta” a „mindenes” szerb államfő is, mivelhogy az utolsó szó úgyis az övé.

Aleksandar Vučić szerb elnök szerdán úgy fogalmazott, hogy az ország érdekeit az szolgálja leginkább, ha saját területi egységének megóvása mellett tiszteletben tartja más országok területi integritását is.

A szerb államfő hozzátette, hogy Szerbia azért sem ismerheti el a moszkvai vezetés által szervezett népszavazásának eredményeit, mert Belgrád tiszteletben tartja a nemzetközi jogot, az ENSZ Alapokmányát, valamint az ENSZ határozatait.

Az tagságra törekvő Szerbia nem csatlakozott az Oroszország elleni szankciókhoz, de az ENSZ Közgyűlésében márciusban elítélte Ukrajna megtámadását.

A nyugat-balkáni ország teljes mértékben az orosz gáztól függ, így igyekszik fenntartani jó kapcsolatait Moszkvával.

A barátság azért hasznos Szerbia számára, mert Moszkva sem ismeri el Koszovó függetlenségét, így állandóan megvétózza az ország felvételét a nemzetközi szervezetekbe, bár szerb részről rosszallóan tekintenek arra, hogy az ukrán területek elszakításakor az oroszok Koszovót hozzák fel jogi precedensként.

Horvátország

Sztrájkügyben a bíróság a kormány ellen döntött, új multiplex mozi nyílt Koszovóban

Avatar photo

Közzététel:

a megjelenés dátuma

sztrájk, multiplex
Széleskörű találkozó a kormány "tartalék főhadiszállásán" (Forrás: Twitter, Andrej Plenković )
play iconIde kattintva meghallgathatod a cikket (kettő az egyben)
Olvasási idő: 3 perc

Hétfőn Horvátországban azzal kezdődött a nap, hogy tíz óra tájban a zágrábi Megyei Bíróság bejelentette a döntését, amely lehetővé teszi a köztisztviselők és közalkalmazottak sztrájkját az igazságszolgáltatásban. Tehát az összes bírósági tisztviselő, gyorsíró, sofőr, takarítónő és más alkalmazott, aki ma reggel 7 órakor kezdte meg a sztrájkot, immár legálisan folytathatja a megmozdulást. Ezzel a bíróság lényegében a kormány ellen döntött, mert a kabinet a sztrájk betiltását követelte.

Szabad sztrájkolni

Történelmi nap ez a szakszervezetek, különösen a „nem reprezentatívak” számára, mert a bíróság kimondta, hogy törvényes a munkavállalók sztrájkja a bíróságokon és az ügyészségeken.

– Délelőtt 10 órakor ott voltunk a megyei bíróságon a sztrájkot jogszerűnek nyilvánító ítélethirdetésen, 10 óra 5 perckor pedig meghívást kaptunk Ivan Malenica igazságügyi minisztertől, hogy ma fél háromkor menjünk be tárgyalni. Nos, ez a megmozdulás legalább arra jó volt, hogy létrejöjjön a találkozó

– mondta Iva Sušković, az Állami és Helyi Alkalmazottak Szakszervezetének (SDLS) elnöke a zágrábi városi polgári bíróság előtt röviddel déli 12 óra előtt tartott tüntetésen.

Salamoni döntés

A kormány „tartalék főhadiszállásán”, a zágrábi Nemzeti és Egyetemi Könyvtárban Andrej Plenković miniszterelnök fél tízkor találkozott a közszolgálati szakszervezetek képviselőivel.

A találkozón a miniszterelnök mellett részt vett Oleg Butković miniszterelnök-helyettes és tengerügyi, közlekedési és infrastrukturális miniszter, Marko Primorac pénzügyminiszter, Ivan Malenica igazságügyi és közigazgatási miniszter, Davor Filipović gazdasági és fenntartható fejlődési miniszter, Marin Piletić a munkaügyi kérdésekért és a nyugdíjrendszerért, valamint a család- és szociálpolitikáért felelős miniszter, Vili Beroš egészségügyi miniszter, valamint Radovan Fuchs tudományos és oktatási miniszter.

sztrájk, multiplex

Andrej Plenković miniszterelnök és Sanja Šprem a Pedagógus Szakszervezetek képviselője (Forrás: Twitter, Andrej Plenković)

Nem sokkal 11 óra után véget ért a találkozó, amelyet követően Plenković miniszterelnök és Sanja Šprem a Horvát Pedagógus Szakszervezetek képviselője állt ki a sajtó munkatársai elé.

– A párbeszéd keretében arra jutottunk, hogy a következő napokban egyetértési megállapodást kötünk, amely megelőlegezi a kormány döntését az állami alkalmazottak és a köztisztviselők ideiglenes illetménykiegészítésének kifizetéséről

– jelentették be a találkozót követően tartott sajtótájékoztatón.

– Ezt a köz- és állami alkalmazottak fizetéséről szóló új törvény kidolgozásával összefüggésében kell érteni

– nyilatkozta Plenković miniszterelnök, hozzátéve, hogy a törvénynek január 1-jéig hatályba kell lépnie, és hozzátette, hogy két különböző rendeletet fogadnak el, egyet az állami tisztviselők, és egyet a köztisztviselők vonatkozásában.

Plenković szerint a közös döntések 219 000 alkalmazott bérét érintik, és bejelentette, hogy a legalacsonyabb bérek 100 euróval emelkednek.

Azok, akiknek valamivel magasabb fizetésük van, 80 vagy 60 euró növekedéssel számolhatnak. Ugyanakkor a kormányfő azt is közölte, hogy a nyaralási pótlék mindenki számára azonos lesz, azaz 300 euró.

Új mozi Koszovóban

Amíg Európa döntő többsége egy újabb háború kirobbanásával ijesztgeti magát Szerbia és Koszovó között, a német-horvát Blitz Cinestar, amely a régió legnagyobb filmszínházhálózatát működteti, bejelentette, hogy június 2-án, pénteken megnyitotta eddigi legnagyobb, 15 moziteremmel büszkélkedő megaplexét Koszovó fővárosában, Prištinában.

megamozi pristian

Fő a kényelem, a pristinai megamozi egyik terme a tizenötből (Forrás: Cineuropa)

A megamozi Európa azon részének legnagyobb bevásárlóközpontjában, a Prishtina Mallban működik, fittyet hányva mindenféle vérgőzös jóslatnak.

A prištinai CineStar Megaplex a legnagyobb, legmodernebb, és egyben a legszebb mozi Koszovóban.

A Wall-to-wall Harkness vásznakat, a Barco 4K RGB lézerprojektorokat, a Real D Ultimate 3D-t, a JBL hangszórókat és a Crown audioerősítőket magában foglaló technológia mellett a prištinai CineStar belső berendezése, a zágrábi Franić & Šekoranja tervezőiroda munkáját dicséri.

A zágrábi tervezőiroda más, díjnyertes CineStar mozik belső berendezéséért is felelős, köztük a 2018-as Európa legjobb új építésű mozijának díjával büszkelkedő CineStar Split belső berendezése is az ő terveik után készült.

Körülbelül ennyit a háborúról, ami körül szakértők sora aggodalmaskodik Belfasttól České Budějovicéig.

Addig amíg nem zárják be a Ferizaj (szerbül Uroševac) melletti Camp Bondsteelt, illetve az amerikaiak nem vonulnak ki Koszovóból, nyugodtan lehet fagyizni és moziba járni, főleg most, hogy már van hova a CineStar jóvoltából.

Az olvasás folytatása



Meteorológia

KÖVETÉS

Napi hírlevél


A szerző cikkei

Líra-könyvek

B.A. Balkanac

Balkanac

in english

Utazás

Letöltések

Google-hirdetés

Tíz nap legjava