Az általános „globlib jajveszékelés” közepette, ami a jobboldal olaszországi választási győzelmét követte, és követi még ma is, a horvát 24 óra hírportál heti magazinja, az Express igencsak szembeötlő címoldalán Aleksandar Vučić, Giorgia Meloni és Orbán Viktor „hitlerizált” fasizmust idéző képét hozza, nemzeti színekben pompázó „piktorbajússzal” kidekorálva. A cím nem kevésbbé „szenzációs”: Vučić, Orbán és Meloni. Három neofasiszta veszély a horvát határokon*. A csillag még egy odabiggyesztett félmondatra utal – horvátellenes hisztéria Bosznia-Hercegovinában, ami még nem a bosnyák Demokratikus Akciópárt (SDA) fasizmusa, de már nem messze jár tőle.

Rosszabbat vártam

A szóban forgó cikk Boris Rašeta „billentyűzetéből kiindulva” vette górcső alá a szomszédos országokat, ám miután figyelmesen végigolvastam, arra a következtetésre kellett jutnom, hogy a szerző, a fasizmussal való dobálózáson/handabandázáson kívül, racionálisan igyekezett végigkövetni a helyzetet, és feltárni a jelenlegi viszonyokat.

Így Melonival kapcsolatban időrendbe foglalja a jobboldali olasz politikus Horvátországgal kapcsolatos nyilatkozatait, amelyek között szerepelt anno az is, hogy Isztria és Dalmácia nagyobbik fele tulajdonképpen olasz terület, ám a szerző volt annyira becsületes, és elmagyarázta, hogy a jövőbeli miniszterelnök asszony álláspontja azóta változott.

Így Olaszországgal kapcsolatosan arra a végkövetkeztetésre jut, hogy amennyiben valamilyen gond lesz, az kizárólag a 2015-ben vállalt, és még mindig teljesítetlen horvát kötelezettség körül lehet, Horvátország ugyanis még mindig nem fizette ki a mintegy 35 millió dolláros kártérítést a titoista partizánok elől menekülő tengerparti olaszok (essulok) számára.

Szóval, területi követelés nem lesz olasz részről, és a szerző szerint ez igaz Magyarországra nézve is.

Magyarországgal kapcsolatban Rašetának az a véleménye, hogy Orbánnak nincs szüksége területekre, mivel megvette Horvátországot „kilóra”. Először az INÁ-t vásárolta fel a MOL, s most úgy tűnik, hogy a Fortenova is magyar kézre kerül.

Rašeta véleménye szerint „az INÁ-val és a Fortenovával a portfóliójában, Orbánnak több szuverenitása van Horvátországban, mint Szent István koronájának volt.” Ezen véleményét azzal támasztotta alá, hogy a horvát kormányok, mint látjuk, „nem szegülnek ellen a magyaroknak”.

Megjuhászkodott szerbek

Rašeta szerint Aleksandar Vučić szerb elnöknek nincsenek területi követelései Horvátországgal szemben, ilyen irányú vágyai Koszovóval szemben vannak, miközben szinte már betegesen hasonlítgatja össze Szerbiát és Horvátországot.

Az állandó jellegű hasonlítgatás közepette azonban rendre történelmi sérelmeket elevenít fel, különös tekintettel a jasenovaci haláltáborra, illetve a Vihar-hadműveletben életüket veszítő szerb gyermekekre.

A szerb mesterkedések Horvátországot meglehetősen hidegen hagyják, ám fennáll annak veszélye, hogy a szomszédból terjesztett gyűlölködés a horvát szélsőjobb felemelkedésének „műtrágyájává” válik.

Vučićtyal kapcsolatban a szerző egy ügyes megjegyzést is tesz, azt hozza fel ugyanis, hogy mit tenne a szerb elnök – amennyiben valamilyen csoda folytán Szerbia visszaszerezné Koszovót – a „hazatérő” 1,6 millió albán választópolgárral, akik az ország második, de lehet hogy első számú politikai erejévé válnának? Hogy nézne ki vajon a Vučić-Kurti kormány?

Megvadult bosnyákok

A bosnyákokkal kapcsolatban Rašeta azon az állásponton van, hogy bár a bosnyák Demokratikus Akciópárt nem posztfasiszta, nem lehetne őket ghandista erényekkel bíró baloldalinak sem nevezni.

Ők a bosznia-hercegovinai horvátokat „felesleges sallangnak” tartják, és ezért helyettesítik be Komšićhoz hasonló emberekkel.

Az utóbbi időben erőre kapó háborús retorika, valamint azok a nyilatkozatok, hogy csak egy nemzet őrködik Bosznia-Hercegovina államként való fennmaradása felett, mindenesetre aggodalmat keltenek, attól függetlenül, hogy az SDA-nak sincsenek területi követelései Horvátországgal szemben.

Van veszély, vagy nincs veszély?

Miután a szerző ilyképpen körbe járta a Horvát Köztársaságra leselkedő veszélyeket, és arra a következtetésre jutott, hogy konkrét veszély tulajdonképpen nincs, „posztfasizmus” ide vagy oda, valamilyen veszélyt azonban kellett találnia, mert nem azért fizetik, hogy megnyugtassa az olvasókat.

Így hát megállapította: a veszély abban rejlik, hogy a környéken izmosodnak a „szélsőjobboldali erők”, és kérdés, hogy a horvát jobbközép kormány meddig képes ellenállni a feltámadó fergetegnek.

Ez természetesen retorikai felvetés, a Plenković-kormány ugyanis egyrészt nagyon keményen kezében tartja a hatalmat, másrészt, a Horvát Demokratikus Közösség (HDZ), ha külső megnyilvánulásaiban nem is, de lényegében nem sokban különbözik a FIDESZ-től, vagy a lengyel Jog és Igazságosság Pártjától (PiS).