Mint erről annak idején már írtunk, a kutenyai (Kutina) Petrokemija úgy látszik mégis tulajdonost cserél. Ha igaz, a török Yıldırım konszern az év végéig lebonyolítja az...
A moldovai külügyminisztérium nemkívánatos személlyé nyilvánította az orosz nagykövetség egyik alkalmazottját, és erről értesítette az orosz nagykövetet – írja a European Pravda. Kisjenő (Chișinău) azt követően...
A nem is oly rég még meglehetősen hidegnek mondható török-izraeli kapcsolatokban az év elején, az izraeli államfő, Isaac Herzog látogatásával kezdődő melegedés újabb hőfokot ért el...
Az Albánia ellen elkövetett iráni kibertámadások miatt a balkáni ország megszakította diplomáciai kapcsolatait az Iszlám Köztársasággal. Edi Rama albán miniszterelnök egyik ritka videóbeszédében bejelentette, hogy utasította...
A szerb elnök a Szerbia és Koszovó között létrejött szóbeli megállapodással kapcsolatban azt mondta, hogy sikerült kiharcolni a szerb államiságot Koszovóban. A szerb ellenzék szerint ugyanakkor...
Izrael és Irán közti diplomáciai összecsapást eredményezett a bosznia-hercegovinai választási törvény módosítása kapcsán hónapok óta húzódó vita. A folyamatos belpolitikai csatározások mellett a törvénymódosítást a külföldi...
Lényegesen kevesebb vendég érkezik Montenegróba, mint három évvel ezelőtt, vagyis a járvány előtt. Főleg az oroszok és az ukránok maradtak el, amit nem kell külön magyarázni,...
Ez idő tájt, szinte menetrendszerűen be szokott köszönteni a diplomáciai monszun Szerbia és Horvátország között, és a fellegek szinte kivétel nélkül Belgrád felől érkeznek. A csörte...
Horvátországban, de az egész Földközi-tenger térségében elkezdődtek a sajnos már megszokott erdőtüzek, Portugáliától a görög szigetvilágig, mindenfelé lángokkal küzdenek a tűzoltók és az önkéntesek. Portugáliában már...
Szerbiában újabb fejezetéhez érkezett a kavači klán és a politikai elit kapcsolatáról szóló szappanopera, amely közel másfél ével ezelőtt kezdődött. Nagyon röviden fogalmazva, továbbra is az...
Notisz Mitaraki görög migrációügyi miniszter hétfőn egy interjúban elmondta, hogy újabb, 80 km hosszú kerítést kívánnak építeni a török határszakaszra, amivel a megközelítőleg 200 km-es határszakasz...
Koszovó külügyminisztere, Donika Gërvalla- Schwartz benyújtotta Koszovó felvételi kérelmét az Európa Tanácsba, miután Oroszország márciusban távozott a szervezetből Ukrajna lerohanása miatt. A szerbek szerint Koszovó ezzel...
Zoran Milanović horvát köztársasági elnök, akit hollywoodi allűrjei miatt gyakran Zoki Bondként emlegetünk a BALK virtuális hasábjain, hétfőn rendhagyó sajtótájékoztatót tartott. Meglepő módon azonban nem volt...
Történelmi látogatásnak lehettek tanúi az ankaraiak: ilyen magas rangú vendég Izraelből 2008 óta nem érkezett az országba, március 9-én ugyanis Isaac Herzog izraeli államfő és felesége...
Az utóbbi években szédületesen bővülő török drónipar termékei egyre komolyabb sikereket érnek el a külhoni háborúkban (lásd Líbia vagy Karabah 2020-ban), de a nemzetközi piacokon is...
A szerb külügyminisztérium honlapján megjelent közlemény szerint nem hívják haza a szerb állampolgárokat Ukrajnából, de nem tanácsolják nekik, hogy ott tartózkodjanak. Óvatos fontolgatás A szerb külügyminisztérium...
Törökország jelezte, hogy a halódó EastMed gázvezeték helyett szívesen működne együtt Tel Avivval az izraeli gáz Európába szállítását illetően. Az új közeledés mögött az áll, hogy...
Újvidéken megemlékeztek a nyolcvan évvel ezelőtti mészárlásról, amelyet a szerb médiában általában „megszálló erőként” aposztrofált magyar hadsereg hajtott végre a többségében ártatlan szerb és zsidó lakosság...
Többen vagyunk a BALK-nál, Budapesten, széles e hazában és a nagyvilágban, akik éltünk a Dominó Köztársaságban, a Dominó Köztársaság állampolgárai voltunk, amikor ezeken és azokon a...